-
GAMEPOD.hu
Élet az Egyesült Királyságban…
Új hozzászólás Aktív témák
-
Viszlát
addikt
válasz legiaap #17740 üzenetére
Nem kérdőjeleztem meg az iskolázottságod, valamit félreértettél.
Hitel esetén nagyon leegyszerűsítve azt is mondhatnám, hogy teljesen el is lehet feledkezni a bankszámládról és megtakarításokról, de nem lenne teljesen igaz, mert valamennyire számít, de általában nagyon-nagyon minimálisan. A nevében is benne van, credit history, credit score és credit check, tehát mint adóst vizsgálnak, nem pedig azt, hogy mennyit tudsz félretenni egy hónapban. Egy dolog szidni egy adott rendszert és egy másik nem ismerni azt.
A kollégád példája alapvetően az ellenőrzés automatizált mivoltából fakad. A poor kategória egy dolog, a pontszám is egy dolog, ezek súlyosságát egy credit check során az adott hitelszervezet határozza meg. A pontszám mellett többek között az address history is jelentős súlyú, de a konkrét százalékos eloszlás banktitok, így rajtuk kívül nem tudja senki. A lényeg, hogy önmagában a credit score alapján összehasonlítani két ember igénylését és a döntést teljesen értelmetlen dolog. Csak akkor lenne értelme az összehasonlításnak, ha két teljesen ugyanolyan körülményű és helyzetű embert (egyik angol másik nem) hasonlítanánk össze.
Viszont ami biztos, hogy maga a credit check egy teljesen automatizált rendszer, pontosan a visszaélések miatt. Rendkívül összetett maga a folyamat, például az adott hiteltermék jellegétől is függ, hogy milyen adatokhoz férhetnek hozzá a hitelt folyosító cégek, illetve milyen információkat vizsgálhatnak. Ezek előre beállított paraméterek, a termékhez kapcsolódik, tehát még csak váltani sem tud mondjuk az ügyintéző, hogy na ez egy EU-s, másfajta ellenőrzést végzünk rajta. Azt garantálhatom neked, hogy ACE (Automated Credit Evaluation) rendszerben nincs nemzetiség mező, sőt, lehetőség sem arra, hogy bárki belenyúljon és megbuherálja az eredményt. Nagyon leegyszerűsítve a hitel információs rendszerben van mondjuk 30 különböző mező, különböző információkkal, a bankok, hitelszervezetek pedig a termékükhöz kapcsolódóan kiválaszthatják, hogy mely mezőket szeretnék vizsgálni (azok közül amihez hozzáférésük van) és ezeket milyen súllyal akarják beleszámítani a végeredménybe (néhány ezek közül szimpla true/false, néhány szöveges vagy százalékos). Ezek mind termékhez kapcsolódnak és előre beállítottak, változtatásuk általában egy munkanapot vesz igénybe és általános érvényű, nincs lehetőség egy adott credit check kapcsán változtatni, vagy személyhez fűződően manipulálni.
A helyzetet komplikálja az, hogy főleg a kisebb hitelező cégek (nem bankokra meg szolgáltatókra gondolok, hanem nevenincs gyorshiteles és mindenkinek adunk hitelkártyát cégekre) nem szeretik megfizetni ezen rendszer használatát, ezért manuális ellenőrzést hajtanak végre. Ez egy nagyon korlátozott hozzáférés, például nem látnak semmi részletes információt a credit history-ból, csak a besorolást, így ezek esetében viszonylag jól kiszámítható az eredmény.
Ami magát a credit rendszert illeti, egy itt született emberhez iszonyú butaság hasonlítgatni magunkat. Nincs más megoldás mint elfogadni, hogy fel kell építeni a profilunkat adósként, az alapoktól kezdve, ami nyilván nem fog fél év alatt megtörténni, évek kellenek hozzá és tudatos törekvés.
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
A jelzalog egy teljesen kulon mufaj mint amirol eddig szo volt, nem ertem hogy jott most ide. Tobbek kozott a hagyomanyos credit check csak egy resze a folyamatnak, nevetsegesen tulszabalyozott az egesz, aminek okait emvy fejtegette alabb igen jol.
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
válasz Balinov #17853 üzenetére
Az én fejvadászom is azt mondta, hogy semmilyen személyes információt ne tartalmazzon, nemhogy fényképet. A cél és az elgondolás mögötte az, hogy a szakmai múltad, képzettséged, stb. alapján ítéljenek meg. Biztos nagyképűnek fog hatni, pedig nem lenézésből mondom, de azért az is biztos, hogy sok munkánál valóban nem számít mi van az önéletrajzban (gyorséttermek, hotelek, autómosók, stb). Kérdés az, hogy ki milyen jellegű munkát szeretne magának, illetve mire pályázik...
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
Igen, mert nekik nincs EEA id-juk, par orszaggal egyetemben nem bocsajtottak ki, ezert nekik csak az utlevel. De azon orszagoket akiknel van, el kell, hogy fogadjak. En az egesz background checkes mokat utlevel nelkul csinaltam meg, ott is el kellett egyszer magyaraznom, hogy mi a szitu.
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
Nincs.
"Each time you miss a payment on a credit account, your account status increases by 1 (these can be reduced by making over payments in the future).
If you have two or more consecutive status 3 entries on your report, or a status 4 or higher, then this account will be regarded as 'delinquent'.
If you continue to miss payments and the lender closes the account, then this will mean that your account is in 'default' and your status history will be set to 8.
A default will stay on your credit report for 6 years (from the date of the default), but the quicker you can pay off the balance on the credit account, the better this may be viewed by some lenders."
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
Nem.
Alapvetően közel fél év kell hozzá, hogy default-ba kerüljön egy credit account, de az is csak akkor ha nem fizettél semennyit, magyarán tojsz az egészbe bele és várod a csodát, hogy majd magától megoldódik.
De! Minden kártyakibocsájtónál/hitelezőnél/szolgáltatónál van lehetőség késleltetésre/átütemezésre, ha pedig nem tudsz fizetni, akkor adósságrendező cégeken keresztül nagyon előnyös megoldások vannak az alaphelyzethez képest (nem fizetett hitelkártya kamatai, büntetések, stb). Ha viszont minden kötél szakad és zárolják a dolgot, akkor biza a rendezés után 6 évig ott marad a nyoma. Persze nem ilyen egyszerű a dolog, mert nyilván attól is függ, hogy milyen jellegű a dolog és mekkora az összeg.
Épp a minap láttam egy credit history-t, 3 éve egy szarabb időszakban nem tudta fizetni a telefonját, defaultba került és fél év múlva tudta csak rendezni, de csak 145 fontról volt szó, így aztán 970 pontja van és senkit nem érdekel a három évvel ezelőtti kis fiaskó. Nyilván ha ugyanez egy többezres, kimaxolt hitelkártyával történik, az nagyobb gáz.
[ Szerkesztve ]
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
válasz Viszlát #17904 üzenetére
Ha nem lettem volna teljesen egyértelmű: egy-két-három elmaradás a rendezéskor nyomtalanul eltűnik, nem lesz évekig megmaradó nyoma. Tényleg az a legrosszabb ha az ember az adósságtól sokkot kapva nem keresi meg őket, nem kér segítséget, nem veszi igénybe a rendelkezésre álló lehetőségeket.
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
-
Viszlát
addikt
válasz Because #17947 üzenetére
Ilyen rátarti hozzáállással szerintem sehogyan ne indulj el sehova.
Nincs szükség útlevélre semmihez, amennyiben rendelkezel EEA azonosító kártyával. Az új típusú személyi igazolvány például ilyen.
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
Bankszámlát nyitóknak:
A Lloyds-nál még mindig működik az Introduce a Friend program, vagyis ha van ismerős akinek már 1 éve van számlája náluk, akkor megnyitják mindenféle munkáltatói és egyéb móka nélkül, csak egy proof of address kell. Ma délelőtt sikerült így a 9. számlát megnyitni mióta elértem az egy évet. Normál current account, restrikciók nélkül.
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
válasz ludsimon #17955 üzenetére
kemnél a pont, nem magamnak nyitottam, hanem újonnan érkezőknek segítettem így. Sőt nekem is így lett számlám egy darab NI interjú időpontot igazoló levéllel.
tildy: én is javaslom az útlevelet, pontosan amiatt amit írsz, adódhatnak helyzetek amikor szimplán szükség van egy tartalék azonosító iratra, de a kérdés az volt, hogy szüksége lesz-e a bankszámlanyitáshoz, így én erre válaszoltam.
Ami az elfogadják/nem fogadják el dolgot illeti, én csak idén januárban csináltattam meg, pontosan azért, hogy legyen iratom ha elvesztem, ellopják a személyit, jogsit. De továbbra is mindent személyivel intézek, az útlevél biztonságban van otthon. Lehet, hogy fellengzősnek hangzik, de a munkáltató legyen tisztában az országa törvényeivel, vagy fogalmazzunk úgy, hogy ahol a cég a tevékenységét végzi. Kellett már párszor magyaráznom, hogy akkor irány a gov.uk, de az tuti, ha valami kár/hátrány érne emiatt, a létező összes hivatalt rájuk uszítanám...
És nem, nem dönthet úgy. Persze te dönthetsz úgy, hogy nem erőlteted a dolgot, de ettől ők még nem mondhatják azt, hogy nem fogadják el az EEA azonosítót.
[ Szerkesztve ]
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
válasz BÁ Nutrition #17962 üzenetére
Ilyen megesik, nekem is volt szerencsem olyan ugyintezohoz aki szerint ilyen soha nem is volt. Nem erdemes vitatkozni veluk, cokmok felkap es irany masik fiok. Nyilvan engem mar ismernek is, tudom hova kell menni, epp a mai esetnel amikor meglatott a csaj mar vigyorogva kerdezte, hogy ujabb regi baratom jott ki...
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
Lattal te mar magyar embert jokedvvel fizetni segitsegert? Nincs meg ennek a kulturaja nalunk, no meg ezt leginkabb Londonban lenne praktikus megprobalni, attol a varostol meg mentsen meg engem a Mindenhato...
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
-
Viszlát
addikt
Az kellemetlen valóban.
Itt érdekes módon teljesen másként működik, egyéni vállalkozóként végzik a melót és az ASDA nem kér tőlük semmit, csak egy kitétel van, hogy ők szabják meg az árat. Mondjuk nem is ASDA-s öltözékben vannak vagy ilyesmi. Egy nigériai testvérpár, teljesen normálisak, így bár igazad van a rabszolgaság támogatásával kapcsolatban, az én esetemben erről hálisten nincs szó.
Ebben a formában valóban felháborító a dolog, bár én nem az illetőt jelenteném fel, mégiscsak emberek életéről van szó, hanem az áruházat, illetve a vállalkozást, ha ki lehet deríteni kikről van szó.
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
válasz fojtviki #18015 üzenetére
Biztos, hogy arra szamlaztak vagy csak tobblet van es ez jutott eszetekbe? Ugyfelszolgalat megmondja pontosan, ha tenyleg a hivasra szamlaztak ki akkor amugy is nekik kell szolni, hogy elrontottak.
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
Transferwise 389-ért váltja a fontot, beszarás...
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
Mainframe operatort keresunk:
- min 3 ev relevans tapasztalat
- CA7 ismeret, de ha csak OPC van, nem gaz, a lenyeg, hogy legyen fogalmad scheduling-rol
- zOS, SDSF, CICS, IMS, DB2, NDM, Sterling B2B alapszintu ismerete (ne az interjun hallj rola eloszor, legalabb par mondatot elo kell tudni adni roluk es a kapcsolatukrol)
- angol nyelv termeszetesen, nem eleg a tanultam valamikor es csak beszelni ne kelljenMuszakos melo (12 ora nappal es ejjel) Leeds kozeleben, fizu 25k+ 20% potlek meg egy rakas benefit.
Tovabbi infoert privi.
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
válasz legiaap #18148 üzenetére
Itt nem vacakolnak napi bontassal, siman hozzaadjak az eves alaphoz a potlekot, majd elosztjak 12-vel es azt kapod minden honapban, mindegy hogy eppen hany nap jut a muszakos beosztas miatt. Ennek a fizunak egeszen pontosan 1946.22 font a havi nettoja.
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
Topik összefoglalót olvastad már?
A listából a UK sim (feltöltős) működik egy ilyen kiruccanáskor (bár ehhez nem kell kijönni), meg talán az albérlet (ügyes szervezéssel), többihez kell már az itteni cím, plusz NI-ra interjú időpontot kell kérni, aztán ha az meg van, akkor jöhet a bankszámla.
Személy szerint azt tanácsolnám, hogy inkább gyertek ki kezdés előtt egy héttel korábban és kezdjétek el intézni a dolgokat (ha van erre mód persze, nem tudom a pontos körülményeket).
[ Szerkesztve ]
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
-
-
Viszlát
addikt
válasz legiaap #18195 üzenetére
Az az érzésem, hogy te és még páran itt kezdtétek el a felnőtt életet és otthon apuci meg anyuci elintézett mindent. Én csak két országban éltem huzamosabb ideig Anglián és Magyarországon kívül, de az otthoni nyomtatóból kijött papírt sehol nem fogadták el, egyszerűen azért, mert nem hivatalos dokumentum. Milyen fura, hogy egy hiteligénylésnél nem fogadnak el akármilyen papírokat...
Van egy olyan érzésem, hogy hiába is írok bármit, de legközelebb ha nem akarsz vitázni, akkor utána ne sorold fel a vélt érveidet.
[ Szerkesztve ]
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
válasz MPowerPH #18198 üzenetére
Alapvetően nincs ezzel semmi gond, csak amikor az itteni bürokrácia miatt megy a háborgás, akkor mindig az jár az eszemben, hogy otthon ezek az emberek valószínűleg már megőrültek volna.
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
Amellett, hogy halistennek jo kezekben voltal, sajnos nagyon nem ez az altalanos. Egyik ismerosomet mult heten ugy megkinoztak a 24 hetes ultrahang soran, hogy szo szerint kek-zold lett a hasa. Allitolag azert mert nagyon forgolodott a baba... Panaszt tett, tegnap volt meghallgatason es a korhaz felajanlotta neki, hogy a vip reszlegen latjak el ezentul, ha ejti az ugyet.
Sajnos ilyen sztoribol van a tobb, az angol kollegak kozul tobbtol is hallottam, hogy atmennek Irorszagba szulni az itteni viszonyok miatt.
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
Ha egyeni tapasztalatokrol beszelunk az mas teszta, abbol ugye nem bolcs altalanositani. Nekem pl egy vakbel es egy serv mutetem volt otthon es semmi gond nem volt egyik esetben sem.
Az is arulkodo lehet, hogy komoly ceg ajanlataban mindig ott a private healthcare, anelkul eselytelen jo szakembert megfogni.
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
Jut eszembe, ezt ma kaptam egy fejvadasz ismerostol. Ha valakit erdekel, priviben adok emailt meg teloszamot.
I have a client in York who is looking for a 2nd/3rd line Support Engineer to join their team on a permanent basis. The salary on offer is up to £25,000 along with the use (and paid fuel) of a company vehicle (full drivers licence essential). Other perks are a company laptop and a mobile phone for work and personal use.
The position will be with an IT Support company, therefore all round IT skills and knowledge will be required. The company are expanding and are looking for someone to join their team long term and help to develop the company, possibly joining the management team in the future.
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
Használta már esetleg valaki az új voter regisztrációt? Mennyi időbe telt mire visszaigazolták?
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
Hivatalos információ itt: [link].
Income
Starting salaries can be between £12,000 and £15,000 a year. Experienced security officers can earn around £20,000 a year.
SIA leírás és applikáció itt: [link].
Csak úgy extra információként, a 20k/év az havi nettó 1379 font. Ahol én dolgozom és high-end pénzügyi szolgáltatónak számít, az őrök is öltönyben nyomulnak, elég magas az elvárás velük szemben (nem csak sétálgatós), na ők keresnek körülbelül 22-23k-t egy évben.
[ Szerkesztve ]
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
válasz BÁ Nutrition #18263 üzenetére
2500 nettohoz 39-40k alapber kell. Ez valoszinuleg a meselte valaki, hallottam valakitol kategoria inkabb...
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
Elhiszem, de megkérdezted hány éve csinálja ezt? Milyen beosztásban kap ennyit, esetlegesen hány túlórát vállalt be, hogy ennyi legyen a nettó hó végén?
Mindössze annyit állítok, hogy ha egyáltalán felvesznek zéró tapasztalattal ilyen helyre, a kezdő fizetés évi bruttó 20k-n jócskán innen van. Hidd el, a meglehetősen korlátolt kérdésed (és a hasonló szintet megütő korábbi megjegyzésed) ellenére én azt kívánom legyen igazad és keress ennyit, sőt, kétszer ennyit, de a valóság sajnos nem ez...
[ Szerkesztve ]
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
Viszlát
addikt
válasz fojtviki #18273 üzenetére
Sajnos nem a fűmagon múlik, szimplán csapadék kérdése, vagyis semmivel sem jobbak az itteni fűmagok, sőt, legtöbbjük teljesen alkalmatlan az otthoni klímára. Szárazságtűrőt eleve vadászni kell, ami meg nem az, az ugyanazt tudja mint az otthoniak, ha megfelelően van locsolva...
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
Új hozzászólás Aktív témák
- MECHANIC PCB repair PAD - 2. generációs kialakítás
- DC csatlakozós ventilátor kábel - 1 utas vagy 3 utas változat
- ÚJ, bontatlan iPad PRO 13 (2024) M4 CHIP! 256GB WIFI asztrofekete, 1 év Apple garancia!
- Samsung Galaxy S22 Ultra 5G 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- HP Victus 16-r1019nt - ÚJ 16" FullHD IPS GAMER notebook - i7-14700HX, 32GB, RTX 4070
- Gainward GeForce RTX 3070 Phoenix "GS"
- 8.generációs i5/HP EliteBook/14"FHD IPS/Jó akkumulátor/8GB DDR4 memória!
- Eladó PS4 gyári tartozékokkal, 3 db játékkal
- Lenovo V520 Tower Desktop, I3, 7th Gen, 3.50ghz, 8 Gb Ram, 256 Gb SSD, Core I3 win11
- Keresek: kondíciócsökkent (akár 50% alatti) 120-512GB SSD-ket
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen