Keresés

Aktív témák

  • R3plica70

    aktív tag

    Üdv mindenkinek :)
    Nos, furcsa kicsit, hogy én leszek az első aki ilyen kártyával rendelkezik, legalábbis ír róla.
    Túl sok időm sajnos nem volt a tesztelésre, ezt nézzétek el nekem, a rendszeremre is ráfér úgy tűnik egy reinstall, de nem akartam húzni tovább az idegeitek, hiszen estére ígértem róla infót.
    A kártyáról: szép méretes és súlyos darab. A hűtését jól megtervezték, mint ahogy azt a külföldi tesztekben kivesézték már, egyetlen hibának felhozva a hátlapi lemez hiányát.
    A maga 308mm hosszával jól meg kell nézni, hogy befér-e a házba.
    A ventilátorok IDLE-ben álló helyzetben vannak, terhelés alatt hogy hány foknál indulnak meg azt nem volt még időm megfigyelni, de az alábbi képen látható értékeket 3DMark Fire Strike futtatása alatt produkálta.

    A hangja teljesen vállalható, mondhatni csöndes. Sajnos az N200-as Cooler Master házam kicsinek bizonyult hozzá, zárt oldallappal 75 C-ig felmelegedett, tehát hiába a jó hűtés, kell hozzá egy méretesebb jól szellőző ház.
    A szentetikus tesztek tudom már nem mérvadóak, de elsőre most 3DMark és Valley-t tudtam futtatni, illetve a GTA V-öt is megnéztem.

    GTA V: amit csak lehet mindent max-ra állítottam 1080p mellett, így 4171MB RAM-ot kért magának a program. A beépített benchmarkot futtatva 20-40 fps közötti értékeket produkált, nagyrészt 30 környékén. Fraps-sal nézve a játék elején a város utcáján sötétben autózva 30-40 fps körüli volt ez az érték, egyeseknek akár játszható is, mint pl nekem :D De az tény, hogy csak a teszt kedvéért lett ennyire feltekerve a látvány, és inkább egy kis kompromisszumot kötök ezek terén de legyen folyamatosabb a játékélmény.
    Úgy érzem, hogy az i5-4670-es CPU-m nem elég már, vélhetőleg egy 4,5GHz környéki i5 vagy i7 többet hozna ki belőle.
    A tuning potenciálját majd ezután fogom tesztelni.
    Várom a további teszt javaslatokat, lehetőleg olyan játékokkal amelyek saját benchmarkkal rendelkeznek, bár nem garantálom hogy minden játékot végig tudok próbálni, de igyekezni fogok.

  • R3plica70

    aktív tag

    Gyors tesztek alapján kb. itt lehet a tuning vége:

    A GPU 1125 MHz-nél a teszt indításakor egyből hibázott, a RAM 1800 (7200) MHz-en teszt közben resetelte a gépet.

  • R3plica70

    aktív tag

    válasz blu79 #5 üzenetére

    Üdv!
    Bocsi de kevés időm van mostanság...közben a gép kapott egy új rendszert, mert volt már benne pár VGA próbálva és úgy éreztem ráfér :D Így csináltam meg a kívánt tesztet:
    Alapon: 1010/1500

    Tuning: 1120/1700

    Természetesen tuningnál külön teszteltem a GPU-t majd a RAM-ot, végül így állt be ez az érték. Végülis a gyári 947MHz-hez képest nem is rossz.

    GTA V-höz várom a beállításokat és meg nézem azt is.

    (#4) malacka87
    Sajnos nincs meg ez a játék, de meg fogom nézni, képek alapján egész látványos :D

    (#7) MastR
    Külön-külön teszteltem be az értékeket, ennyit bír...

    (#8) asdxv
    Csak a mostani tesztek kedvéért tuningolom, feszt nem kívánok adni neki, nekem jó lesz alapon is ;)

  • R3plica70

    aktív tag

    válasz blu79 #26 üzenetére

    Az ajánlott beállításaiddal gyári órajelen kipróbáltam városban egyelőre, és az alábbi eredmény született több benchet futtatva:
    min:27 max:76 avg:59,056
    min:45 max:73 avg:57,432
    min:38 max:200(?) avg:62,123

    Vidékre majd holnap megyek :)

    [ Szerkesztve ]

  • R3plica70

    aktív tag

    válasz blu79 #28 üzenetére

    Nos, városban kb. 60fps körüli többnyire (55-65 között) , városból kiérve, bokros föld úton ahol volt néhány fa is 45-50fps, és ha kimondottan bementem az állítok közé :D füves fás részre akkor olyan 30-35fps körüli volt.

  • R3plica70

    aktív tag

    (#4) malacka87
    Kipróbáltam és a beépített benchmarkkal a következőket kaptam 1080p-ben:
    Quality minőség: avg. 47,4 fps
    Max. Quality minőség: avg. 40,1 fps
    Extra Quality minőség: avg. 29,4 fps

    (#33) nubreed
    Én ilyet nem tapasztaltam, sem benchmarkok futtatása alatt sem pár órás GTA V játék alatt. Sztem náluk valami egyedi gond lehetett.
    Egyetlen dolog sz@patott meg, az AMD driver telepítéséig el kellett venni a netet, mert telepítés közben automatikusan letöltött drivert a háttérben és ilyenkor a videóban látott villogás és BS lett az eredménye, tehát amit a Win 8.1 feltesz drivert magától az nem 100-as. Miután net nélkül felment a gyári driver, utána már semmi gond nincs vele.

    (#34) blu79
    Szívesen :D

    [ Szerkesztve ]

  • R3plica70

    aktív tag

    válasz watador600 #39 üzenetére

    2-vel fentebb írtam le,ez nem VGA hiba. Ha hagyod hogy automatikusan felismerje és telepítse a Windows a VGA-t akkor ennek ez az eredménye, nem kompatibilis az a driver a 390-es sorozattal. Ha az AMD oldalról letöltöd a saját driverét és azt telepíted akkor nincs ilyen probléma. Amúgy jól működik, én elégedett vagyok vele, nem hibázik, nem szemetel.
    Január óta vártam az új AMD kártyákra,átmenetileg vettem a megjelenésekor GTX960-ast ami sztem szintén korrekt kártya, Agyaltam az olcsóbb kifutó 290/x sorozaton , de ott sok gond van/volt a nem megfelelő hűtéssel. Én úgy látom ezen szépen sikerült javítaniuk a 390-nél, legalábbis a Sapphire verzió nálam teszi a dolgát hibamentesen.
    Ettől függetlenül az AMD felköthetné a gatyáját driver támogatás területén.

Aktív témák