Cikkek
-
Rövid előzetest kapott a Shin Megami Tensei V (Switch)
Az évek óta készülő folytatás a legfrissebb hírek szerint jövőre érkezik Japánba és nyugaton is.
Hír 2
-
Crysis: Remastered - Élő stream adásban láthatjuk mozgás közben
Alig két nap van már csak hátra a megjelenésig, ennek apropóján a fejlesztők egy rövid bemutató előadást tartanak nekünk ma délután.
Hír 19
-
Crysis Remastered - Ilyen lesz a Nintendo Switch kiadás
Azt hihetnénk, hogy egy kissé visszafogott verzió érkezik a Nintendo konzoljára, de ez a legfrissebb előzetes alapján nincs így.
Hír 39
-
Bemutatkozott a Bakugan: Champions of Vestroia
Az ismert sorozatból készülő játék a tervek szerint kizárólag Nintendo Switch-re lesz elérhető.
Hír 0
-
Crysis: Remastered - Elsőként Switch-re jelenik meg
Korábban elhalasztották a premiert, azonban a Nintendo konzoljára mégis megjelenik az új kiadás.
Hír 16
-
Nintendo Switch-re is megjelenik az MX vs. ATV All Out
Az új kiadás a tervek szerint ősszel érkezik a Nintendo konzoljára.
Hír 4
Percről percre
it 2050-ig 35-50 százalékkal kell fokozni Japán áramtermelését, méghozzá az AI és a chipgyárak növekvő igényei miatt.
it Az IMF vezetője, Kristalina Georgieva szerint cunamiként söpör majd végig a globális munkaerőpiacon az AI.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Hordozható monitor azoknak, akik igénylik a megnövelt méretű munkaterületet
ph A Távol-keleti Hanx a megszokottnál nagyobb képátló helyett a 2 az 1-ben megközelítést alkalmazná.
Grafén meghajtó, térhangzás és UV-tisztítás az LG új fülhallgatójában
ma Bejelentették, hogy hamarosan érkezik az LG Tone Free T90S.
Szemmel is vezérelhető lesz az iPad és iPhone
ma Új kisegítő lehetőségeket jelentett be az iPadOS és iOS rendszerekhez az Apple.
Élesíti a pokolpengét az új AMD Software
ph A 24.5.1-es, WHQL aláírással rendelkező szoftvercsomag az AI-ra is rágyúr.
Hosszú üzemidőt ígér az új Oppo Enco Air4 Pro
ma Két színben, fejlett átviteli képességekkel mutatkozott be az Oppo új TWS fülese.
Lifestyle tévét dob piacra a Hisense
ph A Canvas TV koncepciója nagyon hasonlít a Samsung The Frame készülékére.
Yakuzás játékkal teszi vonzóbbá VGA-it az ASUS
ph A GeForce és a Radeon megoldásokhoz is elérhető a promóció.
- PlayStation 5
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Kipróbáltuk a Xiaomi 14 Ultra fotós szettjét
- Hordozható monitor azoknak, akik igénylik a megnövelt méretű munkaterületet
- Mikrokontrollerek Arduino környezetben (programozás, építés, tippek)
- Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
- Subaru topik
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Gitáros topic
- Autós topik
- További aktív témák...