Titanfall titánok nélkül

A Pilot Skirmish névre keresztelt szabályrendszerben a már bevált pályákon akciózhatunk majd nyolc a nyolc ellen, éppen csak az AI által vezértelt katonák seregei, no meg maguk a címadó Titánok hiányoznak majd. A pörgős, kizárólag a játékos játékos elleni összecsapást nagyon sokan kérték a fejlesztőktől a megjelenés óta, így hónapokon keresztül  tervezték a bevezetését, csak finomítani kellett a játékmechanizmust, hogy passzoljon az ilyen beállítottságú harcra is. Emellett párhuzamosan megjelenik majd a colorblind opció is, hogy azok a vásárlók, akik bizonyos színeket nem érzékelnek, ugyanúgy hátrányok nélkül vehessenek részt a sci-fi háborúban.

Titanfall patch pilótaharccal

A Titanfall idén márciusban jelent meg PC-re és Xbox One konzolra, ezt pár héttel később követte az Xbox 360-as változat. A programot az a Respawn Entertainment fejlesztette, akik a néhai Call of Duty fejlesztői közül kerültek ki, a grafika és a játékkörnyezet megmozgatásáért pedig a Valve által kifejlesztett Source-motor a felelős. A legújabb javítás automatikusan letöltődik majd minden platformra a hetekben várható megjelenést követően.

Azóta történt

Előzmények