The Witcher 3 - Több mint 28 milliót adtak már el belőle

Meglepő módon a tavalyi évben a Switch kiadásból több kelt el mint az Xbox One verzióból.

Több mint négy éve már, hogy megjelent a The Witcher 3: Wild Hunt, amely sokak szerint az elmúlt évtized egyik legjobb alkotása lett (Ezzel nem lehet vitázni, a játékosok és az újságírók is szinte csak pozitívan beszélnek a CD Projekt RED alkotásáról). A mai napig rengetegen játszanak a programmal konzolokon és PC-n is, emiatt talán nem is annyira meglepőek a számok, amiket a fejlesztők legutóbbi pénzügyi jelentésében láthatunk.

A dokumentumból többek között kiderül, hogy több mint 28 millió példányban kelt el 2015-ös megjelenése óta a játék, a platformok közötti elosztás pedig a fentebb látható grafikonon látható. Ez szerint a leginkább a PC-s és PlayStation 4-es változatokat keresték a felhasználók, de a Nintendo Switch változat sem szégyenkezhet, a tavalyi évben többet adtak el belőle, mint az Xbox One verzóból.