Hirdetés

Nem kell már sokat várni a lefogyasztott Xbox One-ra

Hirdetés

A Microsoft az idei E3-on mutatta be az Xbox One S jelzésű konzolt, amely tulajdonképpen az Xbox One lefogyasztott és némileg modernizált verziója. A rendszer képességeiről az alábbi hírben minden fontosat leírtunk, de akkor még nem lehetett tudni a hivatalos start idejét.

A Microsoft friss közleménye szerint az Xbox One S Európában augusztus 2-án lesz elérhető, ami természetesen vonatkozik Magyarországra is. Hozzánk is megérkezik az előre beígért három verzió, vagyis a vásárló dönthet az 500 GB-os, illetve az 1 és 2 TB-os modellek között. Ráadásul az eredeti hírekkel ellentétben a vállalat a 2 TB-os verzióval kezd, amiért 129 990 forintot kell fizetni. A 99 990 és 116 990 forintos 500 GB-os és 1 TB-os opció a nyár legvégén lesz elérhető.

Később az Xbox One S verzióra érkeznek a speciálisan egy-egy játékhoz tervezett csomagok is eltérő színnel, illetve mintákkal, valamint magával a játékkal a dobozban.

Hirdetés