Mario teljes 3D-ben érkezik

A 3DS idén márciusban úgy jelent meg, hogy nem volt rá Mario játék. Ez az állapot most novemberben fog megváltozni, amikor is boltokba kerül az első új Mario a Super Mario Galaxy 2 óta, mégpedig Super Mario 3D Land címen.

A játékról először az a 2011-es E3-on hallhattunk, bár már előtte is biztosak lehettünk benne, hogy készül. A fejlesztő az a Nintendo EAD Tokyo, akik a két Super Mario Galaxy-t is elkövette, ez már egyfajta garanciát nyújt a minőségre, hisz a két Wii-s Mario ott van minden idők legjobbjai között. Shigeru Miyamoto, Mario és sok már legendás Nintendo játék atyja, így jellemzi az új játékot: "a 3D Mario that plays as a 2D Mario game", vagyis ötvözi a modern 3D-s és a hagyományos 2D-s Mario-k felépítését.

Bár a pályák 3D-sek lesznek, maga a játékmenet a klasszikusokat idézi, időre kell végigmennünk az adott pályán, melynek végét a megszokott zászló jelzi. A fejlesztés során ügyeltek arra, hogy 3D effekt nélkül is élvezhető legyen a kaland, de persze a teljes élményt úgy kapjuk, ha feltekerjük kicsit azt a csúszkát. A játék kihasználja a 3DS giroszkópját is, melynek segítségével a pályák bizonyos pontjain körbenézhetünk, különböző dolgok után kutatva.

A történet a szokásos, bár gondolom ez nem lep meg senkit, Bowser elrabolja Peach-et, így hát Mario sokadszorra is elindul (reméljük, hogy nem utoljára), hogy kiszabadítsa.

A játék egy bundle pack keretében is a polcokra kerül, egy fehér, limitált 3DS géppel, így ez jó választás lehet azoknak, akik eddig még nem ruháztak be a gépre, de most szeretnének. Európai megjelenés november 18-án (egy napon a The Legend of Zelda: Skyward Sword-al) várható.