A Nintendo inkább tart az Apple-től, mint az MS-től

A Forbes magazinnak adott interjújában Reggie Fils-Aime arról beszélt, hogy jelenleg rájuk nézve az Apple nagyobb fenyegetést jelent, mint az Xbox platform tulajdonosa, a Microsoft. Úgy gondolja a közeljövőben akár komoly fejfájást is okozhat nekik az Apple, de azt is hozzátette, hogy míg az iPhone megalkotója főleg a casual rétegre összpontosít, addig ők a HC réteget is ki tudják szolgálni.

Mondjuk érdekes ez utóbbit pont attól a cégtől hallani akik bevallottan a casual réteg felé nyitottak az elmúlt években. Ennek ellenére az tény, hogy számtalan kimagasló, komoly hangvételű játék található meg a Nintendo kínálatában, és az is tény, hogy a jövőre megjelenő 3DS igazán kívánatos játéklistával rendelkezik.

Az Apple hordozható készülékeivel tehát már a Nintendo is komolyan számol.