Nem csak a szimulátoroké a világ

Az autós játékok felhozatalára mostanában nem lehet panaszunk, Xbox One-on és PS4-en is el vagyunk kényeztetve, nemsokára itt az Assetto Corsa konzolokra is, a DiRT Rally pedig már napok óta hozzáférhető a fent említett gépekre. Azonban a Rocket League a közelmúlt egyik legjobb példája arra, hogy valójában nem mindig a tökéletes szimuláció és a realisztikus irányítás az, amitől tartós szórakozást tud biztosítani egy játék, előre érezhető volt, hogy a Trackmania Turbo sem ezzel fogja majd megnyerni a felhasználókat.

[+]

Ez az érzésünk akkor vált teljesen biztossá, amikor a telepítés és az első beállítások végigzongorázása után megláttuk a töltőképernyőt, ahol a végtelenül leegyszerűsített irányításba vezetett be minket a program, mindeközben pedig alul egy idézet emlékeztetett minket arra, hogy ha tökéletesen uralni tudjuk az autót, akkor nem megyünk elég gyorsan. Az autót kezelni tényleg csak alapszinten lehet, nincs nitró, nincs kézifék, nincs manuális sebességváltás, egyedül a gázt, a féket és az iránygombokat használhatjuk a durva ugratásokhoz és a kanyargós utakon történő száguldozásokhoz. Fizikai értelemben vett ellenfelek sincsenek, kizárólag szellemautók vesznek minket körül, kampány módban ezek lehetnek bizonyos medálokhoz (bronz, ezüst, arany) tartozó referenciaidők vagy a korábban elért legjobb eredményünk.

A pályaszerkesztő egyszerű elemeket tartalmaz csak, de jól működik és némi kreativitással nagyon jó dolgokat lehet vele csinálni. [+]

A versenysorozatban összesen 200 pálya tárul elénk, mindez négy helyszínen (Canyon, Stadium, Valley és Lagoon), mindenhol egy-egy különböző autóval. A time attack-stílusú versenyeknél az sem mindegy, hogy milyen érmet gyűjtünk be, hiszen bizonyos szakaszokra (10 pályánként oldhatjuk fel a versenyeket) csak akkor léphetünk tovább, ha adott mennyiségű ezüst/arany medált gyűjtöttünk be. Az összesen elérhető négy autó egymáshoz képest másképp viselkedik, de mindegyik könnyen kiismerhető, változtatásra viszont csak a külső terén nyílik lehetőségünk, a motorral, a futóművel és a fékekkel nem foglalkozhatunk.

Most pedig képzeljük magunkat egy pályára, ahol épp 200 feletti tempóval közelít elég erőteljesen a kanyar, amiről tudjuk, hogy ülhetünk bármilyen autóban, bevenni nem fogjuk tudni. És ez az a pont, ahol igazán nagyot alkot a játék: mindegy, hogy milyen ívet választunk, ki fogunk hullani a pályáról, aztán megint, aztán megint. Ha szépen lefékezünk, ívet választunk, majd kigyorsítunk, akkor az arany medálos versenyzők már átöltöztek és kényelmesen elfogyasztották a kávéjukat is, mire beérünk. Mi tehát a megoldás? Vágjuk el keresztbe a kocsit! A kanyar közepén fékkel és gázzal játszunk, kormányzunk és ellenkormányzunk és csodával határos módon úgy tudunk 250-nel elfordulni, ahogy az a valóságban lehetetlen lenne. Ugyanakkor nyílbillentyűkkel ennél jobban megcsinálni az irányítást szinte lehetetlen lenne, nem azt érezzük, hogy a gép kihúz minket a csávából, végig tudjuk, hogy mit csinálunk, közben pedig pontosan az történik, ami a való életben soha: gyorsabbak vagyunk egy pályán driftelve, mint bárhogy máshogy.

Némi ügyességgel akár trükköket is beadhatunk a levegőben, de ha a másodperceket hajkurásszuk, akkor nem biztos, hogy bölcs dolog. [+]

Így lesz tehát a látványos autózás gyors, és egyedül viszonylag rövid idő alatt érhetünk el komoly sikereket, ennek a sikernek pedig az egyik mérőszáma az érmeken kívül az, hogy a megyénkben vagy fővárosunkban is láthatjuk, hogy milyen eredménnyel zártunk, Budapesten jelenleg körülbelül ötvenen játszanak a programmal. A közösségi élményre vágyóknak nem csak az osztott képernyős multiplayer adhat élményt, hanem a Double Driver névre hallgató mód is, amikor ketten uralhatunk egy autót. Ez viszonylag nagy újdonságnak tűnt, viszont a valóságban inkább idegesítően béna, mintsem jó a végeredmény. A két játékos által bevitt irányítások átlagából számolja ki, hogy épp mit akarunk csinálni az autóval, de ezekből nagyon hamar lesz borulás/esés.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!