Hirdetés

Sonic & All Stars Racing Transformed - teszt

Alapok

A játék lényege végül is nem változott. Adott egy rakás SEGA karakter, akik egymás ellen versenyeznek. Jó néhány szereplő ismert volt nekem is, de a játék folyamán olyanokkal is találkoztam, akikről maximum csak hallottam, de játszani nem játszottam.
Van két vendégkarakterünk is. Az egyik a Wreck-it Ralph főszereplője, a másik pedig Danica Patrick az ismert Indy Car versenysorozat pilótája. Míg előbbit teljesen el tudtam helyezni a játékban, hisz az animációs filmben is a videójátékok a főszereplők, addig a hölgyet kicsit furán tudtam elképzelni a játékban, de végül is jópofa karakter.

A játék nevében nem véletlenül van ott a Transformed. Zseniális ötlet volt szerintem, hogy versenyek közben, a pályák bizonyos pontjain, akár egy játék alatt többször is, a játékosunk járműve átalakul. (természetesen a folyamat automatikus és villámgyors)
Így fordulhat elő, hogy a játékot versenyautóval kezdjük, majd motorcsónakkal folytatjuk, aztán egy kis üldözés a levegőben, majd újra a földön találjuk magunkat. Véleményem szerint ez sokat dob a játékon, ugyanis mind a 3 mód, kicsit más-más vezetési stílust igényel. Megijedni azért nem kell, egyszerűen irányíthatóak a járművek mindhárom módban.

Beszéljünk egy kicsit a pályákról. Sok-sok pályán keresztül versenghetünk, amik mind-mind fantasztikus dizájnt kaptak. Megtaláljuk itt a SEGA nagy klasszisait, legyen szó akár a Panzer Dragoon, After Burner, Jet Set Radio, Golden Axe, vagy akár a Skies of Arcadia pályáiról. De természetesen mindezeken kívül más játékok pályáit is felismerhetjük, miközben játszunk.

A világok egyébként tényleg szemkápráztatóak, találunk itt dinamikusan változó részeket, csodás háttér-animációkat. Mind mind sokat tesz hozzá a játék stílusához. Az újoncoknak is tetszeni fognak, de azért elsősorban az alapul szolgáló játékok rajongói fogják a legjobban érezni magukat.

Maga a játék 3 nagy részből áll. Találunk itt Career módot, internetes játékot, és egy Custom Game opciót, ahol kedvünk szerint állíthatunk össze versenyeket, és játszhatunk barátaink ellen akár osztott képernyőn, akár Xbox Live-on keresztül.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények