PlayIT 2015 ősz beszámoló

Az eddigi legnagyobb

Az immár sok éve hagyományosan novemberben (is) megrendezett PlayIT-re sok mindent lehet mondani, és mondtak, mondtunk is az elmúlt esztendők során. Hogy a célközönsége inkább a fiatalabb generáció, semmint az idősebbek. Hogy a hardcore játékosok számára – olyan események után, mint az E3 vagy a kölni Gamescom – már nem sok újdonságot tartogat. Hogy inkább vásár, mint a szórakoztatóiparról hírt adó, azt előremozdító esemény. Végső soron azonban a hónap végén megrendezett, minden eddiginél nagyobb kiállításról azt a végkövetkeztetést lehet levonni, hogy bizony örülhetünk, hogy itt, Magyarországon egy ilyen eseménysorozat részesei lehetünk évről évre.

PlayIT 2015 november

Sokatmondó adat, hogy a szombati borongós, szomorkás, hideg, havas, barátságtalan időjárás ellenére is több mint huszonháromezer látogatója volt a rendezvénynek, hogy aztán ez a szám egy nappal később csaknem negyvenezerre kússzon fel. Óriási érdeklődés kísérte tehát, a rekord számú látogatóhoz pedig el is kélt az eddigi legnagyobb alapterületű helyszín. A Hungexpo három pavilonjában így is nagy volt a tömeg, nemcsak a játékok és a boltok standjainál, de az étkezdéknél is egész nap hosszan kígyózott a sor.

Ezen kívül azonban senkinek nem lehetett különösebb oka panaszra. Annyi kiállító, színpadi műsor, verseny és egyéb aktivitás volt a PlayIT-en, amit egy cikk keretein belül nem is érdemes felsorolni. Tény, hogy egy hardcore videojátékos szemében kevés volt a valódi újdonság, ezt azonban remekül ellensúlyozták a hagyományosabb, ám annál érdekesebb események. Igazi különlegességet talán az „A” pavilonban láthatott a közönség, hiszen volt itt dodgem, gokart pálya, céllövölde, kalandpark, lasertag, és egy sor más olyan kreatív és változatos foglalatosság, ami kitűnően ellensúlyozta az „Xbox Csarnok” névre keresztelt „G” pavilon kínálatát.

PlayIT 2015 november

Végül, de nem utolsó sorban ott volt a Samsung Veletech, melyről részletesebb összefoglaló is olvasható a Gamepod hasábjain. Ami a telekommunikációs kiállítást illeti, talán most volt a legtartalmasabb és legösszeszedettebb a műsor, a kínálat pedig nem hagyott maga után kívánni valót. Minden komolyabb gyártó kivonult (igazából csak az Apple hiányzott), és szinte az összes jelenlegi csúcskészüléket ki lehetett próbálni a standokon.

A fő attrakciót természetesen most is a videojátékok jelentették, részben a több mint nyolcszáz játékállomásnak, részben azoknak az igen komoly akcióknak köszönhetően, melyeket a kitelepült áruházak biztosítottak. A konzolok között aligha meglepő módon ismét az Xbox dominált, mind 360-on, mind One-on játékok tucatjait lehetett kipróbálni a legújabb címektől kezdve az örökzöldekig. A Kinect aréna például most is felhőtlen sikert aratott, a fiatalokat legalábbis minden alkalommal tökéletesen megragadja a táncos játékok világa, és az ezekhez szervezett különféle versenyek.

PlayIT 2015 november

Azt azonban kifejezetten jó volt látni, hogy nem kizárólag Xbox konzolokon játszhatott a Nagyérdemű, sőt, a legszínesebb paletta talán most is a Nintendo standján volt megtalálható, amit már messziről egy óriási Mario figura hirdetett. Olyan új címek voltak itt kipróbálhatók, mint például a Xenoblade Chronicles X vagy a Mario Maker, de a japán cég legnagyobb címei mind láthatóak voltak Wii U és 3DS konzolokon. A legkisebb jelenléte a Sony-nak volt ezen a PlayIT-en, csupán néhány helyen lehetett PS4-eket látni, amelyeken a Call of Duty: Black Ops III, a Disney Infinity 3.0 és néhány más játék futott.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Veletech: 18 éven felülieknek szóló szekció a PlayIT-n

    A PlayIT alapvetően nem korhatáros rendezvény, ezért a PEGI korhatár-besorolása szerint 18 éven aluliaknak nem ajánlott játékokat elkülönítve találjuk.