A pokol összes bugyra

Imádod, ha egy adrenalintól fűtött FPS alatt remek, pörgős zenéket hallgathatsz, esetleg odavoltál a 2016-os DOOM, vagy annak folytatása, a DOOM: Eternal végigjátszása alatt hallott, Mick Gordon által kreált, bitang soundtrackért? Ha igen, akkor mutatunk egy játékot, amely tovább megy és egy sajátos koncepciót mutat be. A Metal: Hellsinger egyszerre jelent kihívást a reflexeinknek és az agyunknak, miközben lassan azt vesszük észre, hogy önkéntelenül is elkezdjük rázni a fejünket a hallottak miatt. Nézzük is, hogy miről van szó pontosan! A program egy alacsony költségvetésű FPS, amelyet a The Outsiders csapata fejlesztett és a Funcom adott ki. A különlegesnek szánt alkotás első ránézésre egy átlagos pontszerzős, démonírtós FPS-nek tűnik (itt már megvan a párhuzam a DOOM szériával), azonban teszi mindezt úgy, hogy pokoljárásunk minden egyes pillanatában ritmusra kell végeznünk a ránk törő ellenfeleket. A koncepció nem teljesen új, hiszen láthattunk már próbálkozásokat a témában, elég csak a szintén FPS stílusú BPM: Bullets per Minute-re, vagy a kicsit más témájú Crypt of the Necrodancerre gondolni, de ezeken túl is számos olyan játék létezik, amely hasonló alapokat tett le, aztán a végeredmények olyanok lettek, amilyenek.

Alapvetően rólam tudni kell, hogy nem igazán vagyok oda az olyan játékokért, amit zenére kell irányítani, vagy ütemre kell benne harcolni, így amikor 2020-ban bemutatták a Metal: Hellsingert, elkönyveltem magamban, hogy szép és jó, de nem igazán izgat a projekt. Aztán ahogy teltek a hónapok és egyre több előzetest és hírt kaptunk a játékról, azon kaptam magam, hogy egyre jobban érdekel még úgy is, hogy a fentebb említett BPM a későbbiek folyamán sem kapott el engem egyáltalán. Végül elérkeztünk a megjelenés napjához és én kis késéssel ugyan, de belevetettem magam a programba. A fejlesztők nem sokat köntörfalaztak, egy rövid képregényszerű felvezetéssel elárulták, hogy kik vagyunk, és miért indulunk lezúzni a pokol összes bugyrát, majd bele is vethettük magunkat a harcokba.

Egy pálya nagyjából úgy indul, hogy megkapjuk a kisebb ellenfeleket, miközben a háttérben megy egy zenei alap némi dobbal és basszussal, majd az első lövésekkel szépen feltornásszuk a kombókat és a pontszámokat, majd miután elérünk egy kombinációs szintet (x2,x4,x8,x16), na akkor indul be igazán az akció, kibővül a zene elég komolyan, már amennyiben sikerül tartanunk az ütemet (Akár magára a zenére, vagy a célkeresztünk dinamikus mozgására figyelve) Az egészben pont az a kihívás, hogy a játék során megtartsuk a legmagasabb kombó szintet, pontosan az ütemre lőjjünk, ugyanis ezekkel egész magas sebzés bónuszokat kapunk, anélkül fegyvereink nem sokat érnek. El kell mondanom, hogy a koncepció különösen jól működik, hiszen ha egyszer beálltunk a tempóra, remek élményt nyújt a teljes egész kompozíció.

Az Ismeretlen bosszúja

Lövések, újratöltés, dashelés, dupla ugrás, mindezt metált hallgatva és annak ütemére… nem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de engem nagyon elkapott a hangulat a végigjátszás során. Nyilván sokunknak egyből a legutóbbi DOOM játékok jutnak az eszünkbe a nagy egészet látva, erre pedig az is rátesz egy lapáttal, hogy a legyengül démonokat egy gombnyomásra kivégezhetjük és ekkor egyből töltődik az életünk is. Ez talán a legjobb módja az életben maradásnak, de akár a zöld kristályok elpusztításával is gyógyulhatunk, automatikus élet regenáráció nincs szerencsére. Fegyverekből sajnos nincs túl sok (alap tartozék a kardunk és a koponya) minden pálya elején nekünk kell kiválasztanunk egy elsődleges és másodlagos eszközt, amelyek között akad shotgun, egy pár pisztoly, nyílpuska, de ott a speciális pengénk is, utóbbival elég komoly pusztítást lehet végezni.

Személyes kedvencem volt ez utóbbi, mellette a Coltokat használtam még, remek akciójeleneteknek voltam tanúja ezeknek köszönhetően. Nyilvánvalóan az egész program alapját a zenék adják, így nem mehetünk el a téma mellett, hogy milyen remek soundtrackje van a játéknak. Mindez a Two Feathers csapatának köszönhető, ők hozták össze a zúzós dalok listáját, tették mindezt úgy, hogy olyan ismert bandákkal dolgoztak együtt, mint például a Trivium, a Lamb of God, a Dark Tranquility, a Jinjer, a System of a Down vagy a Refused. Akadnak kevésbé élvezetesebb számok, de összességében én mindegyiket imádtam, teljes mértékben megdobták a játék hangulatát. Látványát tekintve a játék semmi rendkívülit nem mutat fel, köszönhetően ez annak is, nem egy tripla-A címről beszélünk, a költségvetését tekintve leginkább egy indie címként foghatjuk fel. Ettől függetlenül az összkép egyáltalán nem csúnya, nyilván a manapság legszebbnek tartott alkotások közelébe sem ér, és biztos akadnak olyanok, akik ráfogják, hogy ez már az előző generációban sem volt túl szép. Én úgy mondanám, hogy kifejezetten stílusos látványt kapunk, a fejlesztők próbáltak számos művészi elemet megmutatni a panorámákkal és a szörnyekkel is.

Félreértés ne essék, akadnak a Metal: Hellsingernél jóval látványosabb programok a piacon, de itt valahogy nem érezzük azt, hogy hátrányban lennénk. Ha negatívumot akarok mondani, akkor talán egyedül azt tudnám felhozni, hogy lehetett volna kicsit tartalmasabb az egész program, valamint kicsit talán a változatosságon is csiszolhattak volna a fiúk-lányok. A végigjátszás nehézségi szinttől és az ügyességünktől függően 4-7 óra átlagosan (8 pályát kapunk összesen), a legkitartóbban persze ennél sokkal több időt fognak eltölteni benne, főleg úgy, hogy akad itt ranglista, ahol természetesen barátaink eredményei is látszódnak.

Összegzés
Amennyiben szereted a pörgős FPS-eket, és a metál zenéktől sem futsz ki a világból, akkor én azt tudom mondani, hogy érdemes elgondolkodni a Metal: Hellsinger beszerzésén, de előtte akár a demót is kipróbálhatjátok mindegyik platformon. Kis extraként érdemes megjegyezni, hogy a játék a Game Pass előfizetők számára is elérhető, így ha a csökkentett árat is soknak érzitek de tagok vagytok, akkor azt mondom, hogy szinte kötelező letölteni a teljes kiadást, nem fogtok benne csalódni.

A Metal: Hellsinger szeptember 15-én jelent meg PC-re (Steam), PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re, mi utóbbi platformon harcoltunk a démonok ellen.

A Metal Hellsinger legjobb vonásai:

• Ügyesen kombinálja az FPS-ek pörgését a zenék ritmusával;
• zúzós soundtracket kapunk;
• a narrátorunk nem más, mint Troy Baker;
• a kihívásokkal némileg kitolható a játék ideje;
• METÁL!

A Metal: Hellsinger leggyengébb pontjai:

• Sajnos nem túl hosszú a végigjátszás;
• a látvány egyeseknek kevés lehet;
• ha nem szereted kicsit sem a zenei stílust, ez nem a te játékod.

oriic