Make it Rain bemutató (Windows Phone)

A pénz számolva jó

Nehéz elképzelni, hogy vajon mire gondolhattak a Space Inch, LLC munkatársai, amikor belefogtak a Make it Rain: The Love of Money fejlesztésébe. Valószínűleg arra, ami végülis történt: egy ránézésre teljesen céltalan mobiljáték jószeriben fillérekből elkészítve, ami aztán pénznyomdaként termeli a bevételt a készítők számára. Hogy a játék sikeres lett, az nem kifejezés: 2014-es megjelenése után iOS-en és Androidon is az egyik legnépszerűbb címmé vált, a tízezer dolláros fejlesztés pedig napi ötvenezer dollár bevételt termel a készítők bankszámláján azóta is. A játék most Windows Phone-ra is megjelent, így ezeken az eszközökön is el lehet kezdeni a végtelen pénzszámlálást.

Az már többször bebizonyosodott, hogy a világ legegyszerűbb játékmechanikái okozhatják a legkomolyabb függőséget. A Make it Rain is egyszerűen kezdődik, ujjunk felfelé söprésével számolhatjuk a bankjegyeket, amiknek az értéke virtuális bankszámlánkra kerül. Kezdetben egydollárosok állnak rendelkezésünkre, majd néhány bankó leszámolása után megkapjuk a vödröt, amibe aztán onnantól kezdve automatikusan folyik a pénz (szó szerint egy csapból). A játék innentől a kapitalizmus görbe tükre, karikatúrája és pontos jellemrajza is egyben: minél több pénzünk van, annál komolyabb befektetéseket eszközölhetünk, amik cserébe még több pénzt termelnek még gyorsabban.

Make it Rain Windows Phone

Konkrét végcélja nincs a játéknak, és talán valahol ez is napjaink világának egyik érdekes ismertetőjele. A pénz hajhászásának sosincs vége, és mindegy, mennyink van, mindig több kell. Kezdetben még ezer dollárnak is örülünk, később viszont már a milliók pörgésére sem figyelünk fel, hiszen a milliárdokban, sőt a száz- és ezermilliárdokban van a következő üzlet. A számláló egyre hevesebben pörög, de ez sem elég, mert a játék szinte végtelen befektetési lehetőségeket kínál, amik kiaknázhatatlan bevételi forrásokat jelentenek.

Összesen három kategóriában erősíthetünk: a pénzügyi befektetések arra vannak hatással, hogy másodpercenként mennyi jövedelemhez jutunk a képernyő megérintése nélkül. Ezek az egyszerű malacperselytől kezdve a tőzsdézésen keresztül egészen a legkomplexebb marketing tevékenységekig terjednek. Második lehetőség az üzleti befektetések menüje, ahol a rendelkezésre álló bankjegyek névértékét növelhetjük. A játék első indításakor egy bankó 1 dollárt ér, később azonban minden mozdulatunkra milliók vagy akár milliárdok is jóváírásra kerülhetnek. Végül adottak a politikai befektetések, amik a zárt applikáció mellett is pénzt termelő vödörre és pénzcsapra vannak hatással (óránkénti pénztermelés, és a vödör tárolókapacitása).

Make it Rain Windows Phone

Mindez leírva bonyolultnak tűnhet, pedig a Make it Rain a világ egyik legegyszerűbb játéka. Tulajdonképpen csak a képernyő tetején lévő számlálót pörgetjük egyre gyorsabban, és ahogy az lenni szokott, sok pénzzel lehet még több pénzt csinálni. A játékmenetet mindössze az időnként felbukkanó FBI nyomozások zavarják meg, amik kimenetele egy szerencsekereket megforgatva dönthetők el. Ennyi, és egy bittel sem több.

A Make it Rain: The Love of Money ingyenes játék, de vannak benne mikrotranzakciók azok számára, akik képtelenek várni a bevételre (ők meg is érdemlik a néhányszáz forintos kiadásokat). Ha úgy vesszük, tulajdonképpen ez egy értelmetlen és valódi cél nélküli játék. Mégis, valami csak jól működik benne, mert milliók töltik le és pörgetik a bankjegyeket... Talán épp ez állít némiképp irónikus mementót napjaink világának. A Windows Phone változat teljesen jól fut, az Xbox Live achievementek pedig további motivációt nyújthatnak a pontvadászok számára. Ez a verzió ennyivel tud többet iOS-es és Androidos társánál.

Végül a játék pont abban jó, amiben kell: minden egyszerűsége ellenére kiváló időrabló. Akinek ilyesmire van igénye, a 13 MB méretű alkalmazást megtalálja a Windows Phone Áruházban.

dreampage

Azóta történt

  • RYG bemutató (Android, Windows Phone)

    A Sad Jester Games egy egyszerű, mégis élvezetes „endless runner” játékkal örvendeztette meg április végén a mobiltelefon tulajdonosokat.

  • Monster GO! bemutató (Windows Phone)

    Újabb Xbox Live támogatású Windows Phone játékkal jelentkezik a Game Troopers kiadó. Ezúttal szörnyek csapnak össze különféle állatokkal, de nem úgy, ahogy először gondolnánk.

  • Cow Evolution bemutató (multi-platform)

    Tehenek pottyantanak az erősen addiktív Cow Evolutionban, és az a cél, hogy még nagyobb teheneket létrehozva még nagyobbat pottyantsanak a tehénistenség szorgosan pottyantó szemei alatt.

  • Lines bemutató (iOS, Windows Phone)

    Színes vonalak bűvöletében zajlik a Game Troopers és a Gamious legújabb közös produkciója, amely egy érdekes és nagyon kellemes puzzle játék a mobilos agytornák kedvelőinek.

Előzmények