2019. augusztus 19., hétfő

Gyorskeresés

Just Cause 4 teszt (Xbox One)

  • (f)
  • (p)
Írta: |

A negyedik részben sem az építésen vagy az értékmegőrzésen van a hangsúly, az új játék is a stresszes napok levezetőjeként lesz megfelelő.

Hirdetés

Az újdonság hiánya rendszeresen elővett fogalom a játékkritikusok részéről, és sajnos be kell látnunk, manapság rengeteg olyan alkotás érkezik, amiknél teljesen valós probléma az, hogy nagyon kevés ötlettel vágtak bele egy-egy új részbe. A Just Cause 4 esetén azonban én nem éreztem ilyet, hiszen a sztori sosem volt igazán megragadó a szériában, viszont a nyers harc és pusztítás nagyon széleskörűen ki van kidolgozva, aminél sokkal többet nem is érdemes várni vásárlás előtt. Esetleg még azt, hogy nézzen ki jól, ez már kevésbé érvényesül. Hosszú, stresszes napok végén leülni, két órán keresztül, mindenféle kreatív eszközökkel pusztítani az ellenséget, és minden mást, ami az utunkba kerül, majd letörölni a verejtéket a kontrollerről, és kicsit megnyugodva áttérni valami tartalmasabb időtöltésre – körülbelül erre hivatott egy efféle alkotás.

Persze Rico Rodriguez nem az a fajta arc, aki csak úgy, a semmiért pusztítana, a háttérben persze mindig a jó ügy képviseletét kell keresni. A helyszín ezúttal Dél-Amerika, Solís, ahol az öltönyös Oscar Espinosa és a a saját, Black Hand nevű, magát elképesztően profinak tartó, de a játékmenet során gyakran rendkívül amatőrnek tűnő magánhadsereg tartja szörnyűséges uralom alatt a lakosságot. A mi feladatunk seregeket toborozni, azok segítségével területeket foglalni, közben pedig minden eszközt megragadni a legkeményebb pusztításokra, és persze jól érezni magunkat.

Nem véletlenül van komoly uralom alatt a terület, a háttérben ugyanis rengeteg értékes laboratórium lapul, ahol a felbérelt kutatók az időjárás manipulációjának elméletét próbálják gyakorlattá tenni, hiszen egy jól irányított homokvihar vagy brutális tornádó szinte bármilyen ellenséggel szemben lehet a tökéletes módszer. Ezt nagyon sokszor fogjuk tapasztalni a játék során, ám annyira erős hatással egyáltalán nem bírt, mint amekkorára őszintén számíthattunk volna, és a később általunk generálható hóvihar sem nyer meg nekünk semmit. Rengeteg kihagyott ziccer maradt benne minden irányból, viszont látványosnak legalább látványosak ezek a jelenetek, effektek.

Grafikai téren azonban ezeken kívül egyáltalán nem rózsás a helyzet. Noha egészen hatalmas a szabadon bejárható terület, érdemben csak madártávlatból akarod bejárni, hiszen egyrészt annyira béna a földi járművek irányítása, másrészt a megjelenés kidolgozási minősége konzolokon kimondottan gyér, különösen a homogén, sivár területek szempontjából, amikből rengeteg van ebben a környezetben. Továbbá rengeteg grafikai buggal szembesülünk, eltűnő és felbukkanó tereptárgyak, csúnya elmosások, elnagyolt karakterek és egyéb részletek rontják az élményt. A kedves versenyző meg örüljön annak, hogy legalább villámgyors a töltés és nincsenek akadozások. Nagyon zavaró a kis térkép hiánya is, rendszeresen meg kell szakítani a játékot miatta.

Rico fegyvertárából nem maradt ki a szokásos, szupercsáklya a kötéllel, a repülőruha (wingsuit), illetve az ejtőernyő, és az új részben már nem csak átvitt értelemben, robbantással repíthetünk levegőbe tárgyakat, hanem valós értelemben is, órási lufik használatával. Hiszen mi is lenne jobb egy busz felrobbantásánál? Ugyanaz, több száz méter magasban, összekötve még néhány egyéb tárggyal. A küldetések nagyon gyorsan fognak egyhangúnak érződni, és bár a játék végigvisz minket egy koncepción, valójában akkor sem érnek minket negatív hatások, ha mindennek az ellenkezőjét csináljuk. A mellékküldetések egészen semmitmondóak és méltatlanul egyszerűek. Területünket bővítve, a határokon gyakran fogunk találkozni folyamatos háborúval a saját és ellenséges csapatok közt, ám ezeket is leginkább csak nézni érdemes, hiszen arra hiába várunk, hogy magától bármi eredményt hozzon, csatlakozni pedig szintén fölösleges, hiszen nem ez a továbbjutás módja, hanem a bázisok elfoglalása.

A bázisharc valóban ad egy masszív adrenalinlöketet, de nem csak a pusztításról szól, hanem mindenféle kapcsolók időre történő állítgatásáról, ami az első tíz alkalommal még érdekesnek is mondható, de utána inkább unalmas lesz, és a játékos csak arra vágyik, hogy még háromféle pusztítási megoldással éljen. Épületek tekintetében pedig kimondottan szűk a választék, a nagyobbakban nem tudunk érdemi, látványos kárt tenni. Az irányítás nem tragikus, de lehetett volna sokkal ügyesebb és pontosabb, főleg akkor tűnik késleltetettnek a reakció, mikor motoron vagy autóban próbálunk manőverezni.

Összességében a Just Cause 4 nem egy rossz játék, viszont AAA címnek, AAA áron egyszerűen nem elég, amit nyújt. A sztori pont elég ahhoz, hogy legyen valami mondvacsinált dolog a féktelen pusztításra, és bizonyára sokaknak lesz szimpatikus az is, hogy lényegében akármit megtehetünk, a játékban történő előmenetelünkre semmiféle komoly hatást nem fog gyakorolni. A küldetésekre sem mondhatjuk, hogy nehezen megérthetőek, így aztán feszültséglevezetésnek jó időtöltés lesz. Viszont még a jelenleginél is sokkal durvább fegyverarzenált és kreativitást vártunk volna a romboláshoz, főleg a játékot igazán egyedivé tenni próbáló időjárásos részeknél, nem utolsó sorban pedig 2018 végén sokkal szebb látványvilágot kellett volna ehhez a koncepcióhoz társítani. A közel 20 000 forintos árán csak a nagy rajongóknak ajánlom, aki még most ismerkedik ezzel a világgal, annak a mára jelentősen olcsóbbá vált előző rész hozni fogja ezt a hangulatot, sőt, talán kicsit jobb grafikát is.

Pro:

  • Rengeteg lehetőségünk van a pusztításra;
  • hatalmas a bejárható terület;
  • a rövid töltési idők kiváló stabilitással párosulnak.

Kontra:

  • Rengeteg kihagyott ziccer, kevés érdemi tartalom, nehézkes irányítás;
  • nagyon felületesen kidolgozott megjelenés.

70

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.