Riválisok felett

A Horizon szerencsére nem színtiszta akciójáték, maga a küzdelem sokkal érdekesebb és taktikusabb, mint mondjuk a – robotokat leszámítva – sok tekintetben hasonló Far Cry Primal egyszerű FPS-csatái. Nyílt küzdelemben csak a leggyengébb gépezetek ellen van esélyünk, és ott is komoly gondjaink lesznek, ha egyszerre egynél több masinába kötünk bele. Lándzsánk ugyan hatékony, ha a földre döntött bestiák szurkálásáról van szó, de a szimpla csapkodás a jól páncélozott szörnyetegek ellen keveset ér, ráadásul nem életbiztosítás a nagyobb, olykor tüzet köpő bestiák közelébe menni. Különféle távolsági fegyverekben kell bíznunk tehát: többféle íj, robbanó töltetekkel működő csúzli, illetve két kötélvető gépezet lesznek legfőbb eszközeink – de ha nagyon akarja az ember, más puskaszerűségeket is fellelhet.

[+]

A különféle fegyverek háromféle minőségben, színkódolva érkeznek, egyre több extra lőszerfajtát elérhetővé téve. A vadászíjjal eleinte csak sima nyilak lőhetők ki, melyekkel pontosan kell célozni a gépek érzékeny részeire: „szemükre”, jól takart központi processzorukra, ilyen-olyan képességeket biztosító moduljaikra. Később aztán megnyílik a tüzes nyílvessző, aztán érkezik a második íj, amelyen többek közt olyan nyíl is van, amely sebzés helyett lerobbantja a páncélt és az extra komponenseket a gépekről. Egyik kötélvetőnkkel a földre dönthetjük, kis időre mozgásképtelenné tehetjük a gépeket, a másikkal pedig mindenféle módon sebző csapdákat állíthatunk fel. És mivel a Horizon félúton egyensúlyozik az akciójátékok és az RPG-k közt, bár szépen érezhető a fejlődésünk hatása, és minden megvásárolható képesség tényleg hasznos, sosem leszünk ennek a világnak a csúcsragadozói.

[+]

Hiába halmozzuk a szinteket, hiába lila fokozatú már minden fegyverünk (és azokban a beültetések), hiába ismerjük a lényeket, még ilyenkor is muszáj lesz magas fűben bujkálni, elcsalogatni és rejtve elejteni a magányos lényeket, csapdákkal és különféle sérülékenységek kihasználásával harcolni a nagyobbak ellen. Egy idő után Aloy megtanulja átprogramozni, maga mellé állítani a kisebb gépezeteket, így szerezve hátast, vagy épp harci szövetségest. Később aztán piszok nehéz csatákban kicsúcsosodó küldetésekkel tágítható a meghackelhető robotok névsora, ezeket tehát mindenképp érdemes teljesíteni.

[+]

Ez, a taktikus harcrendszer az, ami a Horizon igazi ízét megadja – végtelenül élvezetes legyőzni minden hordát, kiismerni minden bestiát. A játék első tíz órájában (főleg az amúgy túl könnyű normál fokozaton) ügyet sem vetünk még arra, hogy egy lény tűzre, elektromosságra vagy fagyra érzékeny-e, legfeljebb akkor használunk csapdát, ha valahol találtunk, de aztán ahogy találkozunk egyre agresszívabb lényekkel, úgy lesz egyre fontosabb az összes lehetséges előny kihasználása és bevetése. Egy ideig tökéletesen működik, hogy a tökéletes láthatatlanságot biztosító fűből füttyögünk és egyesével öljük le a robotokat vagy banditákat, de egy idő után ez már nem lesz elég. Sőt, a játék utolsó harmadára már több eltérő páncélt állítottam össze, mindet eltérő ellenfelek ellen felspécizve.

[+]

Szüksége is van a Horizonnak erre a nehezedésre, mert máskülönben a nyílt világú akciójátékok hagyományos elemei köszönnek vissza minduntalan különösebb újítások nélkül; nagyszerűen vannak ezek megvalósítva, mindig hangulatosan, de azért ismerős formában. Ilyen a különféle tárolók és tegezek növelése, melyhez – biológiai eredetű – apróvadak lenyilazása is szükséges. Az effajta craftolás mellett a fegyverekbe és páncélokba is szerelhetünk bónuszadó kütyüket. Ott vannak aztán a gyűjtögetős feladatok és a megtisztítható bázisok is, ismerősek minden hasonló programból. Vagy a szörnyvadász kihívások, a földalatti arénák, a kiszámítható mellékfeladatok. A teleport-állomásként használható tábortüzek. A megtisztítandó korrupt zónák (itt a lényeket nem lehet átprogramozni). Futurisztikus kütyünkkel Witcher-módra tudunk szkennelni, ősi hang-naplókat meghallgatni, illetve célpontjaink nyomát követni. Talán csak a megmászható tornyok hiányoznak a felhozatalból, a térképeket itt egyszerűen kereskedőktől vehetjük.

Mint említettem, minden parádés kidolgozást kapott: a mellékküldetések például hiába lesznek kicsit monotonak a harmincadik óra körül (az öld meg/hozd vissza/gyűjts össze receptek nem nagyon kerülnek variálásra), legalább a sztorijuk érdekes annyira, hogy nem nyomja el a párbeszédeket az ember. A játék gazdasága egész komplex, így néha tényleg csak azért kell elmennünk vadászni, hogy összeszedjünk pár komponenst, amit a – pénz mellett – egy jobb páncélért vagy fegyverért kell kipengetni. És mivel a komplexebb hatású lőszerek csak úgy zabálják az egzotikusabb alkatrészeket, az ember hajlamos inkább taktikázni és ügyeskedni, mintsem állandóan a legjobb fegyvereket használni.

A Horizon hoz tehát egy parádés, sok szempontból tényleg egyedi világot, és egy kellemesen taktikus harcrendszert. Ezt egy sokszor látott, de igen magas színvonalon összemixelt nyílt világgal, illetve ahhoz kapcsolódó játékelemekkel, no meg minden idők egyik legjobb játékmotorjával tálalják a fejlesztők, így sok szempontból a Zero Dawn e kategória csúcsát képviseli. Az egyetlen hibája tehát csak az, hogy az fajta korlátoktól mentes kreativitás, ami a korszakalkotó játékokat jellemzi, hiányzik belőle. Ez tehát „csak” egyike a PlayStation 4 eddigi legjobb játékainak – a riválisok nagy része évek múlva is majd ehhez próbál meg felnőni, de a Guerrillának minden esélye meg van rá, hogy egy esetleges második résszel a legnagyobbak közé kerülhessen.

A Horizon: Zero Dawn csak PlayStation 4-re jelent meg.

Pro:

• Lenyűgöző látvány;
• nagyszerű harcrendszer és fegyverek;
• érdekes történet és karakterek;
• okosan összekombinált játékelemek.

Kontra:

• A játék második fele nem sok újat nyújt;
• klasszikus/unalmas open world mellékküldetések.

90

Grath