Ami szem, szájnak ingere…
Ami szem, szájnak ingere…
Sosem könnyű egy olyan címről átfogó, és minden igényt kielégítő tesztet írni, amelynek olyan hatalmas elvárásoknak kell(ene) megfelelnie, mint a Gran Turismo 5 (továbbiakban GT 5).
Ki kell elégítenie mind a kőkemény rajongók, az autós játékok szerelmeseit vagy a lehetséges új játékosok hadát, nem is beszélve a játékos sajtó „megmondóiról”; a tesztelőkről. Engedjétek meg nekünk, hogy a GT 5 kapcsán eltérjünk a szokásos formuláktól és kissé másképpen mondjuk el a tapasztalatainkat nektek.
Igen. Ennél a játéknál nehéz tartani a szigorúan vett objektivitást, persze mint bármely más játék esetében hűek maradunk ehhez az elvhez, de mivel egy olyan címről van szó, ami a generáció közepén (?) letett valami olyat az asztalra, illetve a képernyőnkre, ami mellett nem lehet egyszerűen és simán elmenni. Főleg úgy nem, hogy ez a játék élményeket ad, érzéseket, amelyek segítenek a végső konklúzióban.
Kezdjük is az elejéről, mely sokatoknak ismerős lehet, de nézzük meg újra miként is kezdődött. Anno 2005 júliusában, az E3-on, láttuk az első képsorokat a GT 5-ről és már akkor mindenki áhítattal várta, hisz a Playstation hármas konzolján ez a játék lenne (és lett is) az első teljes értékű Gran Turismo epizód. Azóta nagyon sok idő eltelt, a teljes fejlesztési idő több mint 6 év lett, és az elvárások nagyon magasak lettek. Magasak. Köszönhetően Kazunori Yamauchi és a Polyphony Digital nyilatkozatainak és a maximalizmusra való törekvéseiknek, az egyre bővülő „feature” listáknak, a gaming sajtónak és persze a játékosoknak. Már-már olyan elvárásoknak kellett a még készülő játéknak megfelelnie, ami a lehetetlennel egyenértékű.
Ez pedig egy, vagy inkább „A” tökéletes játék lenne. Ilyen pedig nem létezik, mert ha sikerülne is létrehozni, akkor nem lenne értelme többé új játékokat fejleszteni. Minek, ha nem tudnák túlszárnyalni a tökéletest vagy századszorra kellene ugyanazt játszanunk?
A fokozott elvárásoknak megfelelni tehát nem könnyű, hogy a GT5-nek sikerült-e? Haladjunk tovább…
Elsőnek a megvalósítást venném górcső alá, hisz ez az, ami egyből szembeötlik a játékosnak. 6 év alatt olyat sikerült a fejlesztőknek összehozni, amelyre joggal lehetnek büszkék (vagyis majdnem, de erről később). Végre egy tripla „A kategóriás” játék, mely 1080p-ben, 60FPS-es (képkocka per másodperc) képfrissítéssel fut. Nem igazán hallani ilyesmit mostanában, sőt inkább a „sub-HD” felbontás az elterjedt és a 30 FPS. Végre van értelme a Full HD képmegjelenítőnek, hisz olyan látvány orgiában lesz részünk, amelyre joggal áhítoztunk mióta HD konzolokkal játszhatunk. A prémium autók olyan tökéletesen vannak kidolgozva, mint még eddig sehol, egyes autók már-már „next-gen” grafikai színvonalon vannak (persze ez azért túlzás), de annyival a mai átlag felett vannak, hogy szabályosan szemet gyönyörködtető és örömteli nézni az autókat.
A legszebb a dologban, hogy az autók nem csak fotó módban tökéletesek, hanem verseny közben is. Főleg úgy, hogy akár egyszerre 16 guruló csoda is lehet a pályán ezekből a kidolgozott modellekből (12 vagy 16 autó cirkál egy időben a pályán). A pályák nagy része is olyan szintet képvisel, amelyet minden autós játék megirigyelhetne! A kidolgozottság, a megvalósítás olyan képet mutat, amely alapján, szinte az az érzésünk, hogy ténylegesen ott vagyunk a helyszínen. Ott vagyunk az Alpokban, a Nordschleifén száguldunk, amely még soha nem volt ennyire szép és élethű. A Piccadilly Circus is pont olyan, mint a valóságban és a megvalósítás ezt el is hiteti velünk, igaz ez sok-sok helyszínre is. Emellett végre van 3D-s közönség is, akik nem csak statikusan állnak, hanem integetnek, fényképeznek, rajongókként viselkednek.
A szalagkorláthoz közel állók jól láthatóan élettel telibbek, mint eddig. A hab a tortán azonban a változó időjárás és napszakok megjelenítése. Egyszerűen hihetetlen látvány orgia, mikor egy Pagani Zondával 320 km/h-ás sebességgel száguldunk éjszaka a zuhogó esőben és csak a felvert vízfelhőt látjuk magunk előtt, mikor szélárnyékban közeledünk az előttünk haladóhoz. Az ablaktörlő folyamatosan megy, próbálja tisztán tartani a szélvédőt, de ez csak akkor sikerül, mikor kivágódunk az előzéshez és széles mosollyal elsuhannunk a már mellettünk lévő autó mellett. Valami félelmetesen sikerült megvalósítani az éjszakai futamokat és az időjárást. Emellett külön megemlítenénk az új füst szimulációt is. A gumik égetése vagy egy–egy faroló manőver után olyan füstfelhőt ereget a játék, amely megszólalásig élethű. Nincs is szebb, mikor a visszajátszás során az általunk létrehozott füstből kitörnek a mögöttünk lévők, egyszerűen frenetikus!
Ami még külön szekciót érdemel; a hang! Valami eszméletlen mennyi munka van benne, mennyire tökéletesen visszaadja a motorhangokat! A Ferrari 458 Italia tökéletesen úgy szól, mint a való életben. Ha pedig például verseny kipufogóra cseréljük az eredetit, a hangja is hallhatóan megváltozik. A motor hangok mellett a gumik csikorgása is nagyon jól sikerült, főleg annak tükrében, hogy a korongon tömörítetlen (Linear PCM) 5.1 és 7.1 hangsávok kaptak helyet, így egy arra alkalmas hangrendszerrel döbbenetes hangvilágot kapunk. Zenék terén sem kell szégyenkeznie a játéknak, alap esetben 179 számot hallgathatunk meg, szokásos pörgős dallamok, de akinek ezek nem tetszenének, bármikor előkaphatják a merevlemezről a saját mp3 fájlokat és hallgathatják azokat is.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
