Hegyi túra fegyverrel a kézben

Szabadság. Sok videojáték szent grálja, hogy egyszerre nyújtsa a szabad választások illúzióját és mozifilmekhez hasonlatos élményt történetmesélésben, látványban és akcióban. A világ legnépszerűbb játéksorozatai üldözik ezt az álmot, és természetesen a Ubisoft sem akar lemaradni a versenyben. A Far Cry széria eddig hétmérföldes léptekkel haladt előre, olyannyira, hogy a 2012-ben megjelent harmadik rész szinte újradefiniálta a nyílt világú FPS-ek fogalmát. A negyedik felvonás legégetőbb kérdése, hogy ki tudtak-e még többet hozni ebből a nyerő formulából.

Kézenfekvő döntés volt, hogy a trópusi szigetvilágot hátrahagyva az új rész egy teljesen új környezettel ismertessen meg bennünket. Isten hozott mindenkit Kyratban, a Himalájában fekvő (a valóságban természetesen nem létező) kis országban. A megváltozott helyszín kinézete, kultúrája már az első pillanatban mellbevágó, és nemcsak azért, mert ezt a címet már az új konzolokon is játszhatjuk. A Ubisoft Montreal egyik legnagyobb erőssége a hangulatteremtés, és nem kell hozzá fejlesztői videónaplókat néznünk, hogy már a nyitó jelenetben nyilvánvalóvá váljon: most sem adták alább az aprólékosan kidolgozott, minden ízében, hangjában és illatában autentikus világ létrehozásánál. A sziklás, vadregényes Kyrat ugyan a legtöbb esetben csak díszlet, mégis a Far Cry 4 legfőbb újdonságának tekinthető.

A professzionális felütés után azonban csakhamar szemet szúr, hogy a játéktéren kívül nem sok minden változott az elmúlt két évben. Aztán ahogy haladunk előre a történetben, újabb és újabb feladatokat hajtunk végre, és kalandozunk kicsit a hegyvidékes, erdős-havas tájakon, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy tulajdonképpen szinte semmi sem módosult vagy fejlődött.

A Far Cry 4 ugyanis szinte minden tekintetben a harmadik rész megoldásait viszi tovább, annak minden pozitívumával és hibájával együtt. Még a történet alapvetése is teljesen hasonló: adott egy őrült, megalomán diktátor a saját magánhadseregével, az elnyomott lázadók, és a konfliktusba akaratán kívül belecsöppenő főhős, aki ugyan hangsúlyozza, hogy ő nem katona, mégis negyed óra elteltével egy kisebb hadtestet képes kiirtani egyedül. A történet során ugyanúgy megjelennek a minket segíteni vagy akadályozni kívánó, sokszor őrültebbnél őrültebb mellékszereplők, az elmaradhatatlan misztikum és jó adag személyes motiváció is. Mindezt akár két esztendővel ezelőtt is írhatta volna bárki a harmadik részre, és szinte arcpirító, mennyire ugyanazt a sémát másolták a fejlesztők.

Egyetlen különbség van mindössze: míg a harmadik rész komolyan vette saját magát, és brutalitása, komolysága okán komolyan is lehetett venni a véres trópusi drámát, addig a kyrati virtuális expedíció majdhogynem paródiába fordul. Míg Vaas két évvel ezelőtt a frászt hozta ránk minden rezdülésével, addig Pagan Min csak egy ripacsnak tűnik mellette, és ezt a stílust támasztja meg (tegyük hozzá, sikeresen) a hangulatos, de kissé idétlen soundtrack és a gyakran nem teljesen százas mellékszereplők is. Hogy a stílusváltás jót tett-e a játéknak, az innentől egyéni megítélés kérdése, de az valószínű, hogy az "előző rész tartalmából" többre és tovább fogunk emlékezni.

Ennél fájóbb dolog, hogy játékmenet szempontjából sincs semmiféle változás vagy fejlődés, a hegyvidéki kaland pontosan ugyanabban a mederben folyik mint elődje. A játék hatalmas térképét rádiótornyok elfoglalásával fedhetjük fel, ugyanúgy adottak az Outpostok, amiket sorra el kell foglalni, de a járművek, a vadászat, a különböző tárgyak előállítása (craftolás) és a karakterfejlesztés is szinte pontról pontra megegyezik a harmadik résszel. Egyfelől pozitív persze, hiszen a Far Cry 3 korának és műfajának egyik legjobb darabja, és ezek mind jól kidolgozott és átgondolt mechanikák. Másrészről viszont sajnálatos, hogy a fejlődésnek nyoma sincs, és néhány idegesítő dolog is megmaradt. A lopakodás kivitelezése például továbbra is véleményes, az ellenfelek képesek nagyon messziről gyorsan kiszúrni bennünket, célzási képességük pedig még ennél is jobb, egészen távolról is biztosan célba találnak. Sokat segít, hogy a megölt katonák testét most már vállra lehet venni és el lehet rejteni, de ez sem változtat alapvetően azon, hogy a Far Cry 4 elsősorban akciójáték.

Nagyszabású ismétlés

A fegyverek típusai, érzése nem változott. Korrekt FPS játékmenet, ami azért nem váltja meg a világot, íjjal vadászni pedig most sem kisebb kihívás vagy kevésbé frusztráló mint korábban. Kyrat vadállatai erősek és aggresszívak, így néha a csendes barangolást is megzavarja egy nekünk rontó borz, fűből előugró kígyó vagy ránk szálló sas (hogy ez utóbbi miért támad ösztönösen emberre, egyszerre rejtélyes és életszerűtlen). A táj a helyszínválasztásból adódóan jóval sziklásabb, szabdaltabb és nehezebben navigálható mint a trópusi szigetek, vagy az afrikai szavanna. A folyamatos útkeresés, a "hogyan jutok oda" típusú pillanatok nagyon jellemzőek a játékra. A komolytalanba hajló történet ennek folytán furcsa kontrasztot alkot a továbbra is nehézkes, halálos vadonnal. Néha nem egyértelmű, vajon komolyan kéne-e vennünk ezt a játékot vagy sem.

Kár, hogy nem jutott több idő és energia a játékmenet finomítására, mert mindettől függetlenül a Far Cry 4 az év egyik legtartalmasabb, legsokrétűbb játéka. Valóban el lehet veszni benne fizikailag és időben is, a számtalan rádiótorony, tábor, mellékküldetés és véletlenszerű tűzpárbajok, a vadászat és mindenféle egyéb tevékenységi lehetőség, ötvözve ezzel a gyönyörű játéktérrel egy hihető és érdekes világgá teszik a Far Cry 4-et, amibe könnyen bele lehet mélyedni. Sok tekintetben viszont ma már többet várnánk egy korábban bevált formula felmelegítésénél.

Az ember azt hinné, hogy a Himalája nem elég változatos, pedig erre Kyrat alaposan rácáfol. A játék technikailag abszolút rendben van, stabilan tartja a 30 fps képfrissítést bármilyen helyzetben, és emellé fantasztikus kidolgozás, kiváló bevilágítás, élethű színpaletta, dús növényzet és szinte végtelen látótávolság társul. Érdemes néha megállni, szétnézni egy hegytetőről, vagy a sárkányrepülővel lassan körözni egy-egy szép hely felett. A természeti kincseket kis falvak, táborhelyek, farmok, illetve az ázsiai kultúrát gazdagon bemutató szent helyek, várak, erődök, templomok tarkítják. A grafikára, hangra, szinkronmunkára egy rossz szavunk se lehet.

Amiben mindenképp fejlődést mutat a Far Cry 4, az a multiplayer. Egy másik játékossal karöltve most már a kampány is játszható (bár nem minden küldetés), az egymás elleni többszereplős mód pedig sokkal jobban szuperál mint az elődben. Kidolgozottabb és igényesebb ez a rész, amit tovább fokoznak a járművek és az állatok, például nagy élmény egy elefánt hátáról osztani az áldást, vagy tigrisek és medvék odacsalogatásával okozni kisebbfajta káoszt. További pozitívum a térképszerkesztő jelenléte, ez hosszú távon további pályákat és ezáltal szavatosságot biztosíthat.

Igazi Ubisoftos szuperprodukció a Far Cry 4, amolyan "komplett csomag", amiben minden benne van: egy új és hatalmas játékvilág, hosszú kampány, kiforrottabb online támogatás és sokrétű játékmechanika. Mégis úgy érződik, hogy a fejlesztők nem akartak egy lépést sem tenni a sikeres harmadik részhez képest, inkább csak újrakeverték azt, és felvitték a hegyekbe. Éppen ezért ha valaki rongyosra játszotta a két évvel ezelőtti epizódot, annak fájdalmasan ismerős lesz minden. A szereplőgárda kevésbé emlékezetes, a történet vezetése és stílusa pedig egyértelműen gyengébb. Minden a helyén van tehát, mégis hiányzik a játékból a lélek, az az átütő erő, amitől azt mondanánk, igen, ez a következő lépés. Valójában nem az, csak egy iparosmunka - annak viszont teljesen korrekt.

Pro:

• Kyrat lenyűgöző világa és kultúrája
• Többségében kiforrott játékmechanikák
• Stabilabb és jobban kidolgozott multiplayer

Kontra:

• Nehézkes, nyögvenyelős közlekedés a világban
• A grafikát leszámítva minimális fejlődés
• Szinte mindent láttunk az előző részben is

70