Far Cry 4 teszt

Hegyi túra fegyverrel a kézben

Szabadság. Sok videojáték szent grálja, hogy egyszerre nyújtsa a szabad választások illúzióját és mozifilmekhez hasonlatos élményt történetmesélésben, látványban és akcióban. A világ legnépszerűbb játéksorozatai üldözik ezt az álmot, és természetesen a Ubisoft sem akar lemaradni a versenyben. A Far Cry széria eddig hétmérföldes léptekkel haladt előre, olyannyira, hogy a 2012-ben megjelent harmadik rész szinte újradefiniálta a nyílt világú FPS-ek fogalmát. A negyedik felvonás legégetőbb kérdése, hogy ki tudtak-e még többet hozni ebből a nyerő formulából.

Kézenfekvő döntés volt, hogy a trópusi szigetvilágot hátrahagyva az új rész egy teljesen új környezettel ismertessen meg bennünket. Isten hozott mindenkit Kyratban, a Himalájában fekvő (a valóságban természetesen nem létező) kis országban. A megváltozott helyszín kinézete, kultúrája már az első pillanatban mellbevágó, és nemcsak azért, mert ezt a címet már az új konzolokon is játszhatjuk. A Ubisoft Montreal egyik legnagyobb erőssége a hangulatteremtés, és nem kell hozzá fejlesztői videónaplókat néznünk, hogy már a nyitó jelenetben nyilvánvalóvá váljon: most sem adták alább az aprólékosan kidolgozott, minden ízében, hangjában és illatában autentikus világ létrehozásánál. A sziklás, vadregényes Kyrat ugyan a legtöbb esetben csak díszlet, mégis a Far Cry 4 legfőbb újdonságának tekinthető.

Far Cry 4 Xbox One

A professzionális felütés után azonban csakhamar szemet szúr, hogy a játéktéren kívül nem sok minden változott az elmúlt két évben. Aztán ahogy haladunk előre a történetben, újabb és újabb feladatokat hajtunk végre, és kalandozunk kicsit a hegyvidékes, erdős-havas tájakon, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy tulajdonképpen szinte semmi sem módosult vagy fejlődött.

A Far Cry 4 ugyanis szinte minden tekintetben a harmadik rész megoldásait viszi tovább, annak minden pozitívumával és hibájával együtt. Még a történet alapvetése is teljesen hasonló: adott egy őrült, megalomán diktátor a saját magánhadseregével, az elnyomott lázadók, és a konfliktusba akaratán kívül belecsöppenő főhős, aki ugyan hangsúlyozza, hogy ő nem katona, mégis negyed óra elteltével egy kisebb hadtestet képes kiirtani egyedül. A történet során ugyanúgy megjelennek a minket segíteni vagy akadályozni kívánó, sokszor őrültebbnél őrültebb mellékszereplők, az elmaradhatatlan misztikum és jó adag személyes motiváció is. Mindezt akár két esztendővel ezelőtt is írhatta volna bárki a harmadik részre, és szinte arcpirító, mennyire ugyanazt a sémát másolták a fejlesztők.

Far Cry 4 Xbox One

Egyetlen különbség van mindössze: míg a harmadik rész komolyan vette saját magát, és brutalitása, komolysága okán komolyan is lehetett venni a véres trópusi drámát, addig a kyrati virtuális expedíció majdhogynem paródiába fordul. Míg Vaas két évvel ezelőtt a frászt hozta ránk minden rezdülésével, addig Pagan Min csak egy ripacsnak tűnik mellette, és ezt a stílust támasztja meg (tegyük hozzá, sikeresen) a hangulatos, de kissé idétlen soundtrack és a gyakran nem teljesen százas mellékszereplők is. Hogy a stílusváltás jót tett-e a játéknak, az innentől egyéni megítélés kérdése, de az valószínű, hogy az "előző rész tartalmából" többre és tovább fogunk emlékezni.

Ennél fájóbb dolog, hogy játékmenet szempontjából sincs semmiféle változás vagy fejlődés, a hegyvidéki kaland pontosan ugyanabban a mederben folyik mint elődje. A játék hatalmas térképét rádiótornyok elfoglalásával fedhetjük fel, ugyanúgy adottak az Outpostok, amiket sorra el kell foglalni, de a járművek, a vadászat, a különböző tárgyak előállítása (craftolás) és a karakterfejlesztés is szinte pontról pontra megegyezik a harmadik résszel. Egyfelől pozitív persze, hiszen a Far Cry 3 korának és műfajának egyik legjobb darabja, és ezek mind jól kidolgozott és átgondolt mechanikák. Másrészről viszont sajnálatos, hogy a fejlődésnek nyoma sincs, és néhány idegesítő dolog is megmaradt. A lopakodás kivitelezése például továbbra is véleményes, az ellenfelek képesek nagyon messziről gyorsan kiszúrni bennünket, célzási képességük pedig még ennél is jobb, egészen távolról is biztosan célba találnak. Sokat segít, hogy a megölt katonák testét most már vállra lehet venni és el lehet rejteni, de ez sem változtat alapvetően azon, hogy a Far Cry 4 elsősorban akciójáték.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények