Puccs jöhet
Amikor egy Kickstarter-kampány bedől, és a kért pénz felét sem sikerül összeszedni, ott általában álmok, tervek robbannak szilánkokra, jobbára örökre. Igen ritka, amikor ilyen kezdetek után valami pozitív történik, és e kivételek közé sorolhatjuk a Citizens of Earth megjelenését is. Hiába a közösségi finanszírozás kudarca, a nemrég a Sega által felvásárolt Atlus látott valami különlegeset a projektben, és a program támogatása, kiadása mellett döntöttek.
Első pillantásra is érthető, hogy mi motiválta őket: a nosztalgia félelmetes ereje. Merthogy a Citizens of Earth érezhetően a 16-bites korszak végének, a PS1-es időszak legelejének szerepjátékaira akar hasonlítani. Ez néhol sikerült, máskor – sajnálatosan sok tekintetben ¬– csak vágy maradt, mindenesetre üvölt a játékról, hogy alkotói imádták a SNES-korszak japán mesterműveit. Nem kell hozzá fél óra játék sem, és feltűnik az embernek az Earthbond, a Suikoden, a Phantasy Star, a Dragon Questek hatása; aztán, néhány újabb óra után sajnos az is nyilvánvalóvá válik, hogy nem véletlenül maradt meg az emlékezetünkben a sok ezer akkori játék közül ez a néhány – klasszikussá váló, évtizedekkel később is élvezetes játékot készíteni nem egyszerű feladat...
A Citizens of Earth főhőse a Föld alelnöke, aki gondoskodó édesanyjával és örök vesztes tesójával éldegél a kertvárosi idill kellős közepén. Történetünk kiindulópontjának ez tökéletes, az első néhány párbeszéd kellően vicces, találkozunk egy ellenséges politikussal, aztán… nos, aztán a sztori nagyjából el is tűnik. Nincs érdekes történet, ami végigvezet minket a világon, nincsenek kedvelhető karakterek, szívből utálható ellenfelek, vagy akár érdekes események. Néha kapunk ugyan vicces párbeszédeket, egy-egy rém ostoba megjegyzést az alelnök úrtól, de ezen túl édeskevés, amit történetvezetés terén felmutat a játék. Érthetetlen.
Persze tennivalónk azért lesz bőven, hisz a játékban 40 karaktert sorozhatunk be kis kommandónkba. Igaz, ezeknek se személyisége, se múltja nincs, mindössze foglalkozásukkal jelöli meg őket a program – persze a csatában jól jönnek, de aki szerepjátékokhoz illő karakterábrázolást vár, az csúfosan csalódni fog. Minden ilyen figura megszerzéséhez egy mellékküldetést kell végrehajtani, melyek együttesen a cirka 20 órás Citizens of Earth jókora szeletét, felénél is terjedelmesebb részét teszik ki. Van, aki különféle cuccok összegyűjtését kívánja meg, és van, aki valami combosabb ellenfél legyőzését várja el tőlünk – de például a tanár felbérléséhez egy kvízt kell hibamentesen kitöltenünk.
A SNES-élmény nyomában
Mivel régies szerepjátékról van szó, bőven lesz csatában részünk; csatában, mely mindig körökre osztott módon történik. Ellenfeleink a Chrono Triggerben látottaknak megfelelően mindig látszanak a pályán is, de mivel sokhelyütt szűk utakat kapunk, ez nem jelenti azt, hogy sűrűn el tudjuk kerülni ellenfeleinket. Az ütközetek a több évtizedes hagyományoknak megfelelően zajlanak: három karakterünk vehet benne részt, támadásokkal, kombókkal, képességekkel és varázslatszerű képességekkel operálva, nagy gáz esetén tárgyakat használva vagy elfutva a harcból.
A harcrendszer legérdekesebb pontja talán az, hogy nincs külön manapontunk, ennek helyét az energia veszi át. Az egyszerű ütések, szimplább képességek energiát termelnek, a bonyolultabb manőverek pedig energiába kerülnek – e rendszer a Bravely Defaultban látottakra épül, csak itt nagyságrendekkel egyszerűbb megvalósítást kapott. Tengersok státuszváltozás és a puszta sebzésnél trükkösebb lehetőség áll rendelkezésre, persze főleg azt követően, hogy felszedtünk néhány segítőt. Sajnos a csatába nem vitt karakterek egyáltalán nem fejlődnek, így a kísérletezés nem igazi lehetőség a játék bevezető szakaszán túl – elképesztően sok időt venne el az is, ha csak a karakterek felét megpróbálnánk mindig megfelelő szintre tápolni.
A főellenségek idegesítő gyakorisággal képesek további ellenfelek megidézésére. [+]
A Citizens of Earth ráadásul nem mentes a technikai bakiktól sem – PC-n a meglepően sűrű lefagyások válnak hamar idegesítővé (állítólag ezt nemsokára patch-ben javítják), konzolon pedig a töltési idők zavaróak. Még PS4-en is vagy öt másodpercbe kerül egy képernyő-váltás, ami talán nem hangzik soknak, de amikor egyes feladatok végett az egész világon át kell nyargalnunk, olykor oda-vissza is, bizony idegesítő; és persze Vitán még lomhább mindez.
Sajnos a Citizens of Earth nem a legjobb példa a nosztalgia hatására létrejött játékok létjogosultságát illetően – szinte minden porcikájáról eszünkbe jut egy régi játék, ami azt sokkal jobban tudta, sokkal visszafogottabb hardveren is. A fejlődés automatikusan megy, a harcrendszer sosem válik bonyolultabbá az első órában látottnál, a történet pedig érthetetlenül sekélyes – ezt követően hiába lehet dicsérni a szinkront vagy a sokféle ellenfelet, szerepjátékként nem kaphat kiemelkedő osztályzatot. De még közepeset is csak nagy jóindulattal.
A Citizens of Earth PC-re, PS4-re, PS Vitára, Wii U-ra és 3DS-re jelent meg.
Pro:
- A grafika kellemesen stílusos
- A sok társ rengeteg taktikai lehetőséget ad a harcokban
- Van benne New Game+ játéklehetőség
Kontra:
- Szinte nincs benne történet
- A fejlődési rendszer a lehető legegyszerűbb
- Eltérő technikai gondok minden platformon
- A nem használt karakterek nem fejlődnek
50
