Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
#23480576
törölt tag
válasz Nono0000 #272 üzenetére
Ez volt az utolsó fórum, ahol feltettem a kérdést, mert eleve elsőkörben külföldi fórumok olvasásával kezdtem, az angollal semmi gond. Azért, mert nálunk ez a Linux boxos dolog még elég gyerekcipőben jár.
Az igazság az, hogy megoldást még a kifejezetten ezzel foglalkozó, és Linuxban jártas emberkék sem tudtak adni, vagy inkább nem is akartak, nem tudom. Így egyedül, segítség nélkül sikerült megoldani.A WebAdmin felület feltelepítése után, azon keresztül gyönyörűen lehet ipk, deb csomagokat telepíteni, eltávolítani, csomaglistát lekérdezni, stb. Sajnos az Enigma2 telnet funkciója is végtelenül le van butítva, mint maga az egész rendszer. Konkrétan már abszolut nem éri meg azt a sok pénzt amit kérnek érte, mert a kicsomagolás után már azonnal szögelni kell a rendszert, hogy egyáltalán az alapvető dolgokat tudja, amire kitalálták.
Erre szokták azt mondani, hogy ez az egész egy komplett bughalmaz. Az a verzió, amivel kaptuk, már a harmadik bekapcsolás után szép zöld képernyővel elszálldogált, és újraindult.Na, erről ennyit.
Megcsináltam, segítség nélkül, és most már olyan, mint amilyet én elképzeltem, a saját igényeimhez.
Az pedig, hogy Kovács Márk munkája nemcsak nekem, hanem sokaknak nagy segítség, és rendkívül hasznos dolog, az nem kérdés, de ezt a témát mégcsak nem is érintettem. Így erről nincs is mit beszélni, bár mindettől függetlenül köszönet az EPG-s támogatásért.
Új hozzászólás Aktív témák
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Asustor NAS
- Robotporszívók
- Hobby elektronika
- Gondoskodik róla az EU, hogy az Apple felnyissa a rendszereit
- Politika
- Nyíregyháza és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Eredeti játékok OFF topik
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- További aktív témák...
- Dell G15 Gamer laptop 15.6", NVIDIA GeForce RTX 3060, Intel Core i7
- Dell Latitude 5500 15,6", i5 8365U, 16GB RAM, jó akku, 27% ÁFÁS
- Samsung Galaxy A51 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Honor 200 Lite 5G 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Latitude 7420 2-in-1 27% 14" FHD IPS érintő i7-1185G7 16GB 512GB NVMe magyar vbill ujjlolv gar
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen