Új hozzászólás Aktív témák
-
huskydog17
addikt
Én is vártam már, hogy mi fog kisülni ebből a projektből, főleg azért, meg a CD az eddigi három darab TR epizódot kiválóan összerakta. Már ez első E3 videónál lehetett látni, tudni és nyilatkozták is, hogy ez egy teljesen új megközelítése lesz a szériának, teljes reboot, akkor már sajnos tudni lehetett, hogy a klasszikus TR vonal véget ért. Azonban azt még nem tudni, hogy végérvényesen-e vagy szép lassan - ahogy Lara egyre több tapasztalatot szerez és egyre több kalandot él át - visszatérnek az eredeti vonalhoz.
Szerintem a tökéletes egyensúlyt a klasszikus vonal és és az egyszerűsített játékmenet között a Legend és az Underworld képviseli, míg az Anniversary jóval nehezebb, mint ez előbbi kettő, de hát ugye az az első epizód csak felújítva.
Én még nem játszottam ezzel az új TR-el, de nem is kell vele játszanom ahhoz, hogy lássam, hogy ez már egy teljesen új vonal. Nekem is bántja a szemem és a lelkem, hogy ebbe az irányba vitték el, de ez ellen nincs mit tenni, rossz címet választottak a játéknak.Régebben én is végigtoltam a Core Design éra epizódjait, úgyhogy én is nagyon jól ismerem a teljes franchise-t, imádtam is őket, a legjobban a 2. rész (The Dagger of Xian) tetszett, azután pedig az 5. (Chronicles). Amikor a Core Design bukása után a CD átvette a szériát és megjelent a Legend, szerintem sikeresen felélesztették a játékot, látszik, hogy Toby Gard keze megint benne van a dologban.
A Legend 2006-ban hatalmasat robbantott, akkor is egy egyfajta reboot-ot csináltak a sorozatnak, egy kicsit más irányt vettek akkor és az bejött, a Legend-Underworld páros pedig egy olyan történetet mesél el Lara életéből, ami az egyik legszebb és legizgalmasabb játéksztori amivel valaha találkoztam. Underworld végén a végkifejlet EPIC, ott tátva maradt a szám! A 7. és 8. főepizód számomra a legjobb az egész szériában, sztori szempontból mestermunka.
Mondjuk ha már az első részt felújították, jó lenne egy felújított Dagger of Xian is.A játék tehát az elhangzottak alapján csúnya butításon ment keresztül és konzolos lett az egész. Nagyon hasonló ahhoz, ami a Far Cry 3-mal történt, csak ott technikai, technológiai oldalon történt brutális mértékű visszafejlődés.
Csak reménykedni tudok benne, hogy ez az új irány nem fog sok epizódot felemészteni.
Gameplay csatornám: https://www.youtube.com/channel/UCG_2-vD7BIJf56R14CU4iuQ
-
huskydog17
addikt
20 FPS neked játszható? Te jó ég! Az azért már erősen szaggatás/akadás kategória, a legtöbb játékos számára játszhatatlan. Hogy tudsz ilyen alacsony sebesség mellett játszani? Hogy tudod ilyen alacsony sebesség mellett sikerrel venni a sok és nem egyszerű QTE-ket? Miért nem veszed lejjebb a grafikát ,hogy legalább a 30 FPS meglegyen? Ott már játszható.
Gameplay csatornám: https://www.youtube.com/channel/UCG_2-vD7BIJf56R14CU4iuQ
-
huskydog17
addikt
Az alacsony framerate miatt nem is tud a játék annyi billentyű parancsot regisztrálni, mint normális, magasabb framerate esetén, így sokkal nehezebb a játék. Ráadásul az alacsony framerate nagyon fárasztó is.
Gameplay csatornám: https://www.youtube.com/channel/UCG_2-vD7BIJf56R14CU4iuQ
-
huskydog17
addikt
Szerintem az Anniversary tényleg jó lett, de több problémám is van vele:
A legrosszabb benne számomra, hogy túlzásba vittek néhány feladatot, amiatt a játék egyszerűen bitang nehéz lett, túl nehéz néhány helyen, legfőképp az utolsó pályán, de előtte is vannak nagyon szívatós részek. A másik dolog, hogy nagyon kár, hogy a Legend-hez képest a grafika alapos butításon esett át annak ellenére, hogy ugyanaz a motor dübörög alatta, jó lett volna, ha legalább nem csökkentik a grafika minőségét a 7. részhez képest, de sajnos nagyon nagy mértékben lecsökkentették. Nagy kár érte, ugyanis ott volt a lehetőség, hogy sokkal szebben fessen a játék.
Az viszont baromira tetszik abban az epizódban (ezt szeretem benne a legjobban, nagyon hangulatosra sikerült), az, amikor szemből rád ront egy ellen és egy hirtelen félreugrással lehet fejlövést adni jó időzítéssel. Csak olykor túl sok ellenfél jön egyszerre.Az Underworld nekem az egyik kedvencem az egész franchise-ból, mert a sztorija az nagyon EPIC, Hollywood tanulhatna tőlük e téren. A grafika kiváló, 2008-ban maxon ez valami elképesztően jól nézett ki és még ma is baromi szép. Ennél az epizódnál úgy érzem, hogy az irányítás nehézkesebb, darabosabb, mint a Legend vagy Anniversary esetében, ezt kár volt megváltoztatni, de ehhez is simán hozzá lehet szokni. Az Underworld-ben ugye teljesen realisztikus mozgásokat kapott Lara a Motion Capture segítségével, ami nagyon jót tett a játéknak. A fejlövést is erősen limitálták és sokkal nehezebb kivitelezni, mint az Anniversary esetében. Az átvezető animációk szintén kiválóak.
Igazából a történet mesélés miatt a Legend és Underworld ugye mondhatni egy epizódnak tekinthető. Ja és a 8. részben visszatért végre a sprint is, amit ugye még anno a Core Design érában, a 4. vagy 5. résznél láthattunk utoljára (vagy mindkettőnél, erre most hirtelen nem emlékszem fejből). Pálya design-ból a 7. és 8. rész viszi a pálmát, míg az Anniversary legtöbb pályája összességében nekem túl unalmas, de a Lost Valley fantasztikus lett!#268: Mi (tesómmal együtt) arra csak a YouTube segítségével jöttünk rá, hogy hogyan kell azt megoldani, de a T-Rex harc az nagyon nagy, azt mindig nekem kellett csinálni, a fight-os részeket szerettem benne.
[ Szerkesztve ]
Gameplay csatornám: https://www.youtube.com/channel/UCG_2-vD7BIJf56R14CU4iuQ
-
huskydog17
addikt
válasz TESCO-Zsömle #552 üzenetére
Gameplay csatornám: https://www.youtube.com/channel/UCG_2-vD7BIJf56R14CU4iuQ
-
huskydog17
addikt
válasz TESCO-Zsömle #600 üzenetére
[ Szerkesztve ]
Gameplay csatornám: https://www.youtube.com/channel/UCG_2-vD7BIJf56R14CU4iuQ
-
huskydog17
addikt
A mai napon érkezett egy újabb javítócsomag a játékhoz: 1.0.742.0
Gameplay csatornám: https://www.youtube.com/channel/UCG_2-vD7BIJf56R14CU4iuQ
-
huskydog17
addikt
Nem váratott magára a következő javítócsomag. 5 nappal a legutóbbi frissítés után megérkezett az 1.01.743.0 verzió is. Amint az látható, ez egy jóval kisebb segélycsomag, viszont annál lényegesebbek a benne rejlő változtatások.
Gameplay csatornám: https://www.youtube.com/channel/UCG_2-vD7BIJf56R14CU4iuQ
-
huskydog17
addikt
válasz Kolondrum #720 üzenetére
Nem egybites játékos szemmel kell nézni ezt a dolgot. Egy szoftver soha nem lehet tökéletes, mindig minden szoftveren lehet csiszolni valamit. Gondolom az aranylemezes verzió (vagyis az utólag patch nélküli verzió) esetében szoros határidő is közrejátszik sok más minden mellett. Lehetetlen egy játékot hibátlanul kiadni, olyan nincs, mindig maradnak benne hibák, egy ilyen nagyon komplex rendszernél meg aztán pláne.
Az NV is időben megkapta a játékot, csak kamu volt, amikor azt mondták, hogy későn kapták meg.Konkrétan az új TR esetén a legutóbbi patch-ek sokat javítottak többek között a TressFX-en, árnyékokon és még a játék sebességét is sikerült feljebb tornászni. Ebből mind csak a játékos profitál, tehát ez neked csak jó.
Gondolom azért te is elvárod, hogy ha már 50 euróért (vagy kb. 10.000 Ft-ért megvetted a programot, akkor legyen hozzá normális support is. Itt kapsz hozzá.
Közelítsük meg egy másik oldalról a dolgot: tegyük fel, hogy kitolod az 1.0-t még mielőtt megjelenne az első patch, örülsz, tetszett, de sok kellemetlen dolog nagyban rontotta a játékélményt. Néhány hónap, vagy akár néhány hét múlva viszont lehet, hogy ezek a hibák már a múlté, vagyis ekkorra ha újra végigtolnád, lehet, hogy sokkal jobban tetszene, mert fejlődött a program.Szerintem a játékosoknak inkább örülniük kéne minden egyes javítófoltnak, hogy a fejlesztők továbbra is hegesztik, javítják a hibákat és ezért neked egy fillért sem kell fizetni. Sajnos nagyon sok olyan AAA cím van, ahol néhány hónap után gyakorlatilag teljesen megszűnik a support és amíg volt, addig egy használhatatlan patch-re is hónapokat vártak a játékosok (igen, itt a GRFS-ra gondolok például).
A Tomb Raider szerencsére egy olyan stúdió kezében van, ahol rendkívül nagy erőforrást összpontosítanak a PC verzió tökéletesítésére. Manapság úgy gondolom, hogy PC port téren a Nixess Software az egyik legnagyobb példakép.
Melyikkel játszanál inkább: Skyrim 1.0 vagy Skyrim 1.9? Ez utóbbiban az alapverzióhoz képest sok száz hiba javítva lett.
Attól, hogy te végigtoltad a single részt, még a világon rengetegen tolják most is és fogják hónapok múlva is és ezekből a játékosokból sokan hibákat is bejelentenek a hivatalos fórumban, ami alapján a fejlesztőbrigád reagálni tud rájuk egy esetleges újabb patch formájában. Ez így természetes és így van rendjén. Minél tovább tart egy szoftvert support-ja, neked annál jobb lesz. Semmilyen erőfeszítésedbe nem kerül egy patch, manapság szinte minden játék automatikusan telepíti, így ezzel sem kell foglalkoznod. Egyik napról a másikra azt veszed észre, hogy a szeretett játékod jobban fut vagy eltűnt több idegesítő hiba vagy msá téren fejlődött.
Egy másik példa: a Blizzard még több, mint tíz év eltelte után is adott ki javítást az első StarCraft-hoz, mert kellően nagy igény volt rá, még nagyon sokan játszanak vele. Az igazán jó játékok nem tűnnek el a feledés homályába egy szimpla végigjátszás után.
Igazából erről a témáról még regényeket lehetne írni, de most nincs rá időm és nem is akarlak ilyenekkel feltartani.
[ Szerkesztve ]
Gameplay csatornám: https://www.youtube.com/channel/UCG_2-vD7BIJf56R14CU4iuQ
-
huskydog17
addikt
válasz Mr. Erikszon #725 üzenetére
Miért gond, ha valaki esetleg amiatt játssza újra? Amúgy a legtöbb játékos nem ebből a célból veszi elő kedvenc játékukat, de ha az ember már újra előveszi egy idő után, akkor igen csak jól esik, ha kevesebb hibával találkozik, nem?
Gameplay csatornám: https://www.youtube.com/channel/UCG_2-vD7BIJf56R14CU4iuQ
-
huskydog17
addikt
Ja értem. Mondjuk azt is hozzá kell tenni, hogy a legutóbbi patch kiadásakor a Nixxes felhívta rá a figyelmet, hogy még mindig elég sok probléma van NVIDIA kártyákkal, amire remélhetőleg hamarosan jön egy vagy több új NV driver, ami javítja őket.
Gameplay csatornám: https://www.youtube.com/channel/UCG_2-vD7BIJf56R14CU4iuQ
-
huskydog17
addikt
A tegnapi napon a PC verzió egy újabb javítófoltot kapott.
1.01.748.0 changelogGameplay csatornám: https://www.youtube.com/channel/UCG_2-vD7BIJf56R14CU4iuQ
-
huskydog17
addikt
válasz Mr. Erikszon #793 üzenetére
És hányan vannak, akik még nem játszották.
Gameplay csatornám: https://www.youtube.com/channel/UCG_2-vD7BIJf56R14CU4iuQ
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest