Új hozzászólás Aktív témák
-
Bog
HÁZIGAZDA
Szia,
köszi az észrevételt.
A cikket szokás szerint én néztem át (és javítgattam, meg ilyesmi) úgy, hogy a kritikus pontoknál a szerzővel megbeszéltem, hogy miért írta azt, amit. És volt a kezemben, kipróbáltam, megnéztem, megnyomkodtam, fotóztam, meg amit relatív rövid idő alatt meg lehet tenni, azt megtettem.Valahol nyilván szubjektív, hogy ki és miképp fogadja el, ha a szerző nem csak számokat és táblázatokat dobál egymás alá, hanem a véleményét is leírja. Én azt gondolom, hogy ez fontos. Nem kell ebben velem egyetérteni, én is elfogadom, ha másnak (jelen esetben neked) ez nem elfogadható.
Nem tartom a cikket elfogultnak, egyik cikket sem tartom annak, minket speciel pont nem érdekel, hogy az adott eszköz ki fia-borja, ki gyártja, ki használja, ki szereti, ki utálja, tökre irreleváns. Adott egy eszköz, vannak objektív mérések és vannak szubjektív tapasztalatok. A kettő vegyítésből születik egy cikk és egy verdikt. És van egy ár. Mi ezt a hazai forgalmazótól kaptuk, magyar menürendszerrel, garanciával és artisjus izékkel terhelve úgy, hogy a gyártó saját interfésze nincs rajta, tökre lehet, hogy azzal jobban működik. De csak azt tudjuk kipróbálni, ami itt van a kezünkben.
Sajnos tény, hogy egy csomó funkció nem, vagy nem úgy működik a tesztkészülékben, ahogyan annak kéne. Tény, hogy a kamera gyenge, tény, hogy az illesztések nem pontosak, tény, hogy a hátlap konkrétan úgy néz ki pár napos használat után, mintha egy két éves készüléket látnánk, pedig nem a sárban hempergetjük. Tény, hogy újraindult a készülék és tény, hogy eldobálja a hálózatokat. Ezek tapasztalatok, nem a hasunkra ütögetve írjuk le az ilyesmit. És ezek sajnos olyan tapasztalatok, amelyek a telefont -- mint telefon -- eléggé negatívan minősítik.
A Mobilarena szerzőinek stílusa különböző. Különböző emberek, különböző személyiséggel és szerintem ez így van rendjén. Jelen teszt szerzője korábban is írt már kínai termékről (AllView), a legutóbbi, Galaxy S7 cikkét kifejezetten kedvelte az olvasóközönség. Lehet, hogy számodra az sem volt elég tárgyilagos, simán benne van a pakliban.
Mindezzel együtt a visszajelzés fontos, próbálunk mindig tanulni belőle, ebből is fogunk. A kritika akkor is hasznos, ha vélt vagy valós hibákra mutat rá és akkor is, ha pozitív. És mint látod, ilyen is akad, nekünk az a dolgunk, hogy ezekből kimatekozzuk, hogy hogyan érdemes esetleg változtatni.
Köszi, hogy írtál.
Bog utazik a YouTube-on: https://goo.gl/J9p96u
-
Bog
HÁZIGAZDA
Szia,
köszi a választ, ám ez nem változtat sokat a véleményemen a témát illetően. A cikk stílusának megítélése totál szubjektív, neked nem tetszik, másnak igen, megint másnak meg aztán tökmindegy.
Könnyedén lehet olyan kifejezéseket keresni az anyagban, ami megítélésed szerint direkt negatív, és ugyanilyen könnyen tudok mutatni ellenpéldákat is. "A GLONASS műholdakkal kooperáló A-GPS viszont gyors és pontos útmutatást biztosít, ahogy az OTG és a 4.0-s Bluetooth is kiválóan működik."
Szó nincs arról, hogy a szerző úgy állt volna hozzá, hogy ez a termék kuka. Csak hát mindig valamiféle probléma botlott, egymás után, sorozatosan. Erről szerintem inkább a telefon tehet.
Abban masszívan egyetértünk, hogy a C brand kínai márkák által szállított telefonok minősége igen nagy szórást mutat. És sajnos olyan is van, hogy megjön a termék, egész jó, használjuk egy hétig s darabokra hullik a szoftver. Pedig két napig nagyon vidáman ment minden. És ismerek embereket, akiknek a filléres Doogee telefonjuk több mint egy éve simán üzemel.
Hivatkozol a linkelt külföldi tesztekre, a német nyelvű konkrétan azzal zárul, hogy senkinek nem javasolja a telefont. Ez egybecseng a mi álláspontunkkal.
Talán hihetetlen, de hidd el, hogy tényleg pont senkit nem érdekel itt, hogy ki adja a telefont. Jelen esetben is a forgalmazó régi partnerünk, többször megjelent a Veletechen, vásárolt már hirdetést, adott már egy csomó telefont, csináltunk közös olvasói találkozót, kiváló a viszonyunk. Épp ezért sokszor van nézeteltérésünk különböző gyártókkal és forgalmazókkal, amikor ők azt hiszik, hogy a termék remek, mi meg nem. Ez az állandó cicaharc a munkánk része, van olyan gyártó, aki kijelentette, hogy ő soha nem fog többet nekünk tesztkészüléket küldeni, mert "nem kíván ahhoz asszisztálni, hogy negatív tesztek jelenjenek meg".
Ez már csak ilyen, kár lenne pusztán egy olyan teszt miatt ítélkezned, ami pont stílusában nem egyezett meg az elképzeléseiddel.
Bog utazik a YouTube-on: https://goo.gl/J9p96u
-
Graphics
Jómunkásember
Ami szar az szar... Kár kenegetni cukorral, nem eszi még senki...
A sokadrendu szitazomuvek termékek így jutnak el hozzánk, és okoznak bosszúságot...
De mindig lesz olyan , aki jobban fogja tudni..
Egy gyártó szerű cég, aki a logót már /még csak lopni tudja, attól én semmit sem várok... Pont.[ Szerkesztve ]
EAGET 1TB SSD review - https://logout.hu/bejegyzes/graphics/eaget_s600_1tb-os_ssd_aliexpressrol_kihagyhatatlan.html
-
ZolkoW
őstag
lehet, hogy ez is az, nekem kisebb és konkrétabb folt van, kb. ott, mint ennek a teteje. és valós letet az a csatlakozó dolog, mert hátulját megnyomva erősödik, de csak ott, tehát ott felfekszik.
hát naBasszusműhely helyett: https://www.facebook.com/profile.php?id=61555669762786
-
Graphics
Jómunkásember
Es ha gyartasi szoras? Akkor is le kell írni hogy szar.. Mit csinaljon vele? Titkolja el?
Kritikus az ilyen Low" brand" gyártók alapbol azok. Te meg itt kardoskodsz es két napja rugozol rajta... Ez, amit teszteltek SZAR volt,nem csak aranylag, teljesen
Kezdem azt erezni,Te mar mindenkepp kotekedni akarsz itt.
Ez az, jól megmondtad! Szuper vagy!! A címmel meg sztem minden oke, viszont ha kotekedni kell egy ziccert se fogsz kihagyni a teszteknel gondolom
Ha majd vki ilyet rendel es szar lesz, hozzadkuldom mert majd Te par kritikai eszrevetellel megjavitod
[ Szerkesztve ]
EAGET 1TB SSD review - https://logout.hu/bejegyzes/graphics/eaget_s600_1tb-os_ssd_aliexpressrol_kihagyhatatlan.html
-
janaman01
addikt
Nem teljesen értek veled egyet abban , hogy aki megvette 40 50 e forintért az "védje is meg a saját " telefonját.....az ilyen ember szerintem buta , ha valami xar akkor azt be kell látni és nem foggal körömmel ragaszkodni hozzá hogy az enyém ilyen és azt pedig len ne fikázza senki....régen én is beleestem ebbe a hibába...mára már kinőttem ezt. És sajnos pont azért mert elegem lett hogy a 10. kinai után is volt valami hibája annak a k..va telónak és a végén már én szidtam a legjobban , sőt nem is ajánlottam senkinek...
Lehet az itt lévők közül , a felsorolt hibákból nem fordul elő egyik sem senkinél de ahogy látom , van más hiba...( kijelzőt nyomja a kábel) . Mivel szó volt a minőségbeli szórásról ezért könnyen előfordul hogy a következő vásárló meg olyat kap amit a "tesztelőnk" is kézbe kapott.....
Félreértés ne essék , nem védek senkit és nem is állok senki mellett csak a saját bőrömön megtapasztaltam hogy ebben az árkategóriában sok kompromisszumot kell kötni../tudom hogy nincs igazam, de attól még nem tévedek/
-
AliceWake
HÁZIGAZDA
Touché! Látod, kár, hogy ez nem nekem jutott eszembe Mármint Párizs és a mise.
De a cucc, ami a kezünkben volt és használtuk minden kényelmetlenség ellenére, hibát diszfunkcióra halmozott, sorra nem működő featurekbe botlottunk, mindeközben a hátlap pedig csak rendületlenül maszatosodott.
Az elvárható adatátviteli sebesség vagy a hálózati stabilitás léte vagy nem léte nem szubjektív megítélés kérdése. Az vagy van, vagy nincs, akármennyire is szeretnél pozitívan hozzáállni a dologhoz. Nem látom át, miben járult volna hozzá az objektivitáshoz a tapasztalt hibák elkenése, kisebbítése vagy bagatellizálása.A tesztpéldány tényleg vacak volt És a vacaknak látszó készülékek jelentékeny hányada valóban az is, sajnos a legtöbb esetben még csak gyári hibára sem lehet gondolni.
Ezért hangsúlyozom újra, örülök, hogy ezek szerint a tulajoknak nem kell megtapasztalniuk azt, amit nekünk és megelégedéssel használják a készüléküket.
[ Szerkesztve ]
Non omnis moriar.
-
Graphics
Jómunkásember
Szerinted lineárisan íródik a teszt?
Tehát ki csomagalom oké írok róla.. Megforditom oké írok
Ha Nálad Egy cucc szarul szerepel akkor hogy kezded a cikket? "Ejj itt Egy szép készülék nézzük hogy megy..."
Hat nem, letesztelik es utána írnak róla. A kialakult kép megvan róla..
Írtál amúgy már tesztet? Próbáld meg
Mit nem értünk szerinted? Persze, eltérő a tesztelo es a userek véleménye... Mert szarul szerepelt a tesztelonel. Akkor mit írna mégis róla?
Ne haragudj , de nem tudsz meggyőzni. En is szoktam tesztelni... Es ha szart kapok akkor arról tudok irni
Ha igazolni akarod azt A sok kotekedest rendeld meg.lássuk!
De ugy látom kicsit ki is hatraltal abbol amit az elején a Tesztelo fele szegeztel...
Szerintem ez a része zárható is
[ Szerkesztve ]
EAGET 1TB SSD review - https://logout.hu/bejegyzes/graphics/eaget_s600_1tb-os_ssd_aliexpressrol_kihagyhatatlan.html
-
AliceWake
HÁZIGAZDA
Ne haragudj, de végképp nem értelek
Továbbra is azt implikálod, hogy a tapasztalt hibák vagy nem lehettek jelen, vagy puszta létezésük oka az én feltételezett rosszindulatom.
A sorozatosan tapasztalt diszfunkciók milyen összefüggésben állnak bármilyen vélt vagy valós prekoncepcióval?
Ha nincs stabil hálózat, akkor egyszerűen nincs. Ha nincs gesztusvezérlés, akkor se lesz, ha nagyon, nagyon szeretném. Láttunk már ilyet, garantáltan nem gyári hibás készülékeknél is.
Egyszerűen nem írhatjuk le, hogy habár ez a bizonyos példány vacak, de próba, szerencs, hátha a többi nem az.
Magad sem voltál biztos a márkában, mint a mellékelt ábra mutatja a kihozatali arány tükrében abszolút nem alaptalanul. Mi is az általad hivatkozott gyártót javasoltuk alternatívaként.Újra megismétlem, mert ez látszólag mindenkinek rendre elkerüli a figyelmét: tényleg örülök neki és tiszta szerencse, hogy aki bevállalta látatlanban a készüléket nem járt pórul - sem gyári hibával, sem optimalizálatlan lokalizált szoftverrel - és van egy kielégítő, rendeltetésszerű használatra alkalmas telefonja.
Non omnis moriar.
-
Csapoati
nagyúr
Lehet nem olvasod a többi tesztet az oldalon, de eddig is jellemző volt ez a szubjektív hangnem. Én jól szórakozom rajta, nyilván nem ezek alapján szűröm le a véleményemet (hanem azon tulajdonságok alapján, ami nekem fontos), de ezért felnőtt az ember, hogy tud önállóan is véleményt alkotni elvileg. Ha objektív (száraz?) teszteket szeretnél olvasni, akkor miért vagy mazochista és maradsz a Mobilarénánál? Komolyan kérdezem.
tehát a két csoportból a lassabbik legjobb idővel rendelkezőben lévők közül az ötödik legjobb időt futó indul majd a poleból.
-
AliceWake
HÁZIGAZDA
Az általad most linkelt teszt az uleFone Paris-ről készült. Az uleFone Paris Golden, amit mi is teszteltünk, még a gyártó honlapján sem színvariációként jelenik meg, hanem önálló készülékként.
Az előzőleg linkelt német nyelvű teszt címe pedig konkrétan az, hogy Fehltritt kommt selten allein - A baj csőstül jön, a konklúziója pedig, hogy senkinek nem ajánlaná a készüléket, ráadásul illene visszahívni az összes leszállított uleFon Parist és cserélni, többek között (pl 4G - Leider habe ich beim Ulefone Paris nur ganz selten das 4G Symbol erblicken dürfen. Die meiste Zeit verharrt es folglich im 3G Netz) az általunk egyébként nem is tapasztalt kijelző hiba miatt. Konsequent wäre ein Rückruf aller ausgelieferten Paris Geräte und ein kulanter Austausch gegen ein verbessertes (!) Neugerät ohne Clouding.
A teszt egy hét használat után készült, nem a csomagolásban rápillantva állapítottam meg, hogy a füles hagy némi kívánnivalót maga után A fóliának pedig örültünk. Csak kissé keskenyke, az indokolt mértéken felül is.
Non omnis moriar.
-
AliceWake
HÁZIGAZDA
Ráadásul annak ellenére, hogy a Paris sima verzióját tesztelik, a hivatkozott review pontosan, de kottára ugyanazokat a hibákat - és elfogadható, hovatovább jónak mondható momentumokat - említi, mint mi A szenzoros featurekről pedig en bloc elfelejtkeztek..
Non omnis moriar.
-
Soká
senior tag
Ha mást nem is, de a kameráját tesztelgettem kicsit. Ez megtekinthető itt. Igyekeztem kommersz dolgokat fotózni és persze normális fényviszonyok között. A képek módosítatlanok, leszámítva, hogy itt-ott alulexponáltam 1 blendényivel.
Összességében annyit tudok mondani, hogy szerintem használható. Mind a képek minősége, mind a kezelés szempontjából. Természetesen rossz fényviszonyok között harmatos lehet, (OFF: de én nem értem, hogy miért sötétben éreznek az emberek ingerenciát arra, hogy telefonnal fotózzanak... Arra profi felszerelés kell, állvány, vaku, egyebek.)
Természetesen a 13Mp az mese. Hirtelen nem tudom, hogy ez deklaráltan interpolált érték-e, de mindegy is, szerintem bőven elég 8Mp-re állítani. A használhatósága további tesztelést igényelne, például gyakorta fordult elő velem, hogy exponálni akartam a hangerőLE gombbal és talán azért mert hosszabban nyomtam, 40képből(!) álló sorozatot csinált nekem. Ami alkalmasint nagyon jól jöhet és meglepően gyorsan hozza össze a 40 képet, de engem bosszantott mert nem akartam. És van még egy két apróság, amire nem jöttem rá hirtelen, hogy miért van. Például bug-e az, hogy használom a kamerát, a képernyőn kijelölök egy pontot, ahova az autófókuszt "kérem", ez nagyszerűen működik mindaddig, amíg egy elkészült képet vissza nem nézek. Ezek után, ha rábökök a kért fókuszpontra, ahelyett, hogy odafókuszálna, megjeleníti nekem az előzően készült fotót A kamera újraindításán kívül még nem tapasztaltam ki, hogy van-e más megoldás arra, hogy ettől a rossz szokásától eltántorítsam?
A lencse nagyon közel a van a teló sarkához, figyelnem kell, hogy ne nyúljak bele a képbe.
A mozgóképről most annyit, hogy követi az autófókusza az eseményeket, de azért a fényerő különbség változásokat elég határozott és jól látható, mondhatni durva lépésekben korrigálja. De van pause gomb, igaz a képernyőn történő érintés elég rendesen képes behallatszani.(a fotók egy részén a dátum és az időpont téves értéket mutat!)
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- IPhone 15 Pro max 256GB gyári független hibátlan 2024.12.13.
- Apple iPhone 14 128gb - Újszerű, független, garanciális, akku 98%, akár beszámítással
- Apple iPhone 12 Pro 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Xiaomi Redmi Note 12 Pro+ 5G 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Eladó egy ballagási ajándéknak szánt iPhone 12 purple 64 Gb telefon.
- iPhone 8 Gold 64GB Független Jó Állapot Fix Ár
- Motorola Moto G54 5G Power Edition Garancia 256GB 12GB RAM Dual Fix Ár
- Xiaomi Redmi Note 10S NFC 128GB 6GB RAM Dual Újszerű Fix ár
- iPhone 15 Pro Max , 256Gb natural titanium kártya független eladó
- Eladó Xiaomi 11T 5G 256GB/8GB újszerű állapotban, független, dobozában, minden tartozékával
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen