Új hozzászólás Aktív témák
-
consono
nagyúr
válasz
leslieke #3805 üzenetére
Hát, asszony nagyon elégedett az S25-el
Nagyon jónak tűnik az akksi idő, itthon van betegen és folyamatosan nyomkodja, így sem merül le neki estig. Az S21 azért nem ilyen volt. Gyors is, szép is, kicsi is, valószínűleg az augusztusban esedékes teló cserémkor én is erre váltok. Érdekes, hogy mennyivel kevésbé túlszaturált a képernyője az új telefonnak, még élénk módban is, mint amilyen a régi volt, persze ez leginkább csak egymás mellett tűnik fel. Nálunk nem érdekes, de maradt a két fizikai SIM lehetősége (meg persze eSIM is lehet az egyik). Szóval egyelőre minden szuperzöld
"Mechazilla has caught the booster."
-
duvi
nagyúr
válasz
TomWexX #3807 üzenetére
Igen, megjött a Pro. Két napja tesztelem. A tesztek alapján kicsit többet vártam tőle hangzásban (mindenki az erős basszusáról írt, amit abszolúte nem érzékelek), de az árához képest megérte
A párosítás pillanatok alatt ment, jó a szoftvere, ahogy az is hogy nem fényes műanyag a bölcső burkolata. A zajszűrés tényleg nagyon jól funkcionál. A hangzástér és a dinamika - számomra - kicsit kevés. Az előre definiált hangképek nem jöttek be, ezért most próbálom belőni az EQ-t a saját igényeim alapján. Ki akarom próbálni egy másik mobilon is, mert a 13T-ben már erősen le van korlátozva a hangerő az EU szabványok szerint (nem akarok régiót váltani, vagy mókolni vele).
-
consono
nagyúr
Köszi! Már előre tudom, hogy milyen lesz: kék
"Mechazilla has caught the booster."
-
leslieke
Jómunkásember
A sörben az a jó, hogy legyél bárhol a világon, kizárólag az első háromnak fáj az ára!
-
duvi
nagyúr
válasz
TomWexX #3798 üzenetére
Nekem még nem jött meg 2.0, de nem is érdekel. Ahogy olvasom a 13T topikját, vannak még gondok vele. Amit imádok ebben a telóban, az a gyorstöltés(67W). Kb. 20 perc és nulláról(15%) fullon van az aksi. Samu még mindig 25W-ot enged, ami néha nagyon sok idő tud lenni, ha nem tervezek előre. Persze lehet, hogy hosszútávon visszaüt ez a sebesség és hamarabb elfárad az aksi. Kb. másfél éve használom és eddig nem tapasztaltam gyengülést. Remélem, hogy kihúz 3-4 évet!
[ Szerkesztve ]
-
ABal
őstag
válasz
TomWexX #3798 üzenetére
Én is csak azért cseréltem le a Mi 9T Prot, mert megrekedt A11-en, és már kockázatosnak éreztem. Egyébként nem volt vele semmi gond, nagyon szerettem a lyuk nélküli kijelzőt, és az akksija is rendben van a mai napig.
"Mi a rosszabb, a tudatlanság vagy a közöny?" "Nem tudom, és nem is érdekel!"
-
TomWexX
addikt
válasz
consono #3797 üzenetére
Na pont ezért írtam oda, hogy nem azért mondom, hogy eltérítselek. 😆
Én eddig nem csalódtam benne, előző telóm (mi9) 5 évig volt meg, soha semmi baj nem volt vele, meg nagyon sok cuccunk xiaomi, így egyelőre maradunk teló fronton is ennél a márkánál.
Egyébként most van kicsi szarakodás frissítés téren, nem viszik túlzásba xiaomi-ék, de szerencsére már kinőttem abból a korból, hogy erre gerjedjek, így nem igazán érdekel hogy nem havonta, hanem picit ritkábban jön rá update.
Mondjuk pont múlt héten kaptam meg a HyperOS 2.0-t, így tényleg nincs okom panaszra.
De a Samu is nagyon jó telókat gyárt, szóval egyáltalán nem csodálom, hogy sokaknak eszük ágában sincs mást venni.Xiaomi 13 | Ipad Pro 10.5
-
consono
nagyúr
válasz
TomWexX #3796 üzenetére
Megnéztük a múltkor azokat is, de én csalódtam a Xiaomiban azért nem is erőltetjük. A kölöknek volt 9SE, kellett benne gariban képernyőt cserélni, utána jó lett, de két év után már kuka volt az akksija, nem bírt ki egy napot sem. Ehhez képest az S10 bírt 5-6 évet, de az S21 is 4-et.
Persze, ez csak egy minta, de nekünk a Samsung jobban bevállt. Meg ugye nagyon kényelmes, hogy sima a költözés."Mechazilla has caught the booster."
-
TomWexX
addikt
-
consono
nagyúr
Szolgáltatótól, majdnem biztos. Galaxy S24 vagy S25 lesz, ez a sorozat nálunk sokáig húzza. Lányomnál nemrég nyugdíjaztuk az asszony előző S10-ét, most igaz, hogy behalt az S21, de ez is lassan 4 éve megvolt. Meglátjuk milyen vastagon fog a ceruza az S25-nél, meg hogy mikorra kerül a boltokba...
"Mechazilla has caught the booster."
-
consono
nagyúr
Kis update az asszony telefonjáról, csak, hogy meglegyen a 4000: már az akksi is beadta a kulcsot, nem bírja végig a napot... Illetve USB-n már mintha egyáltalán nem töltene, látom, hogy új telefon lesz ebből...
"Mechazilla has caught the booster."
-
TomWexX
addikt
Írtam is, hogy tudásban is jobb, mint a sima, a kérdés csupán az, hogy ez ér majdnem dupla felárat? Mivel én kb heti 1x használom max 1-2 órára, így nekem nem.
Igaz ebben a tesztben azt is írják, hogy sportoláshoz inkább a pro a jobb az ip védettség miatt, na de mindegy most már. 😆Xiaomi 13 | Ipad Pro 10.5
-
válasz
RandomName #3784 üzenetére
Hello!
Úgy tűnik a fórumon elharapózott a nosztalgia, vagy mi. -
TomWexX
addikt
Az enyém nem eladó! Megtartnám, mert nagyon jól szól.
Én is néztem a pro-t, hogy miben tud többet, de nekem nem ér meg a csilivili vegánbőr tok, meg a márványmintás füles + felárat. Nyilván tudásban is egy picit jobb, de ez is bőven kielégíti minden igényemet. Hozzáteszem, én nem tartom magam vájtfülűnek, csupán “elektromos” zenét hallgatok rajta sport közben, erre sztem tökéletes.Xiaomi 13 | Ipad Pro 10.5
-
ABal
őstag
válasz
consono #3774 üzenetére
Mivel az általad leírt érthetetlen jelenségek mögött egy a háttérben kibontakozó rejtélyes összefonódás sejlik fel, azt gondolom, hogy innentől ez már a Szuverenitásvédelmi Hivatalra tartozik.
"Mi a rosszabb, a tudatlanság vagy a közöny?" "Nem tudom, és nem is érdekel!"
-
ABal
őstag
válasz
TomWexX #3766 üzenetére
Köszi a beszámolót,
de nem sokkal utána vettem is egy ilyen típusút. Mostanra már a megvásárolt , de ritkán használt cuccok listáját bővíti, mert a melegedéssel annyira nem vagyok kibékülve.
"Mi a rosszabb, a tudatlanság vagy a közöny?" "Nem tudom, és nem is érdekel!"
-
Narxis
nagyúr
-
consono
nagyúr
válasz
TomWexX #3766 üzenetére
Nálam sajnos aktuális a vezeték nélküli töltés, az asszony telefonja lekapcsol (nem újra indul, kikapcsol), ha rá van dugva a töltő... A qi töltő meg simán tölti, és stabil is a teló, nem indulhat újra, semmi baja, bírja is elég sokáig az akksi...
Ezzel a problémával még nem találkoztam"Mechazilla has caught the booster."
-
TomWexX
addikt
A héten vettem 2 db ilyen fajta vezetéknélküli töltőt. Nagyon jó, viszonylag gyorsan tölt, teljesen stabil, alig melegszik és kényelmes működés közben használni. Állítva és fektetve is tölti a telót.
Gondoltam leírom a tapasztalatom, hátha még érdekel a vezetéknélküli töltés.(Na meg ha nem írom le, akkor nagyon nehezen fog összejönni az a 4k.. 😆)
+Egy ilyen fülest is vettem elsősorban futáshoz. Majd most fogok kipróbálni élesben, de eddig nagyon tetszetős. Durva ez az aktív zajszűrés. 😳Xiaomi 13 | Ipad Pro 10.5
-
leslieke
Jómunkásember
Nekem határozottan kevesebb időm van.
Nem öregszem, halhatatlan vagyok.
A sörben az a jó, hogy legyél bárhol a világon, kizárólag az első háromnak fáj az ára!
-
leslieke
Jómunkásember
Vajon idén elérjük a 4000. hsz-t?
A sörben az a jó, hogy legyél bárhol a világon, kizárólag az első háromnak fáj az ára!
-
ABal
őstag
Boldog Új Évet!
"Mi a rosszabb, a tudatlanság vagy a közöny?" "Nem tudom, és nem is érdekel!"
-
duvi
nagyúr
Bujjék mindenkinek! 😄🍾🥂🎉
-
BÚÉK!
-
leslieke
Jómunkásember
BÚÉK!
A sörben az a jó, hogy legyél bárhol a világon, kizárólag az első háromnak fáj az ára!
-
TomWexX
addikt
Békés, nyugodt ünnepeket!
Xiaomi 13 | Ipad Pro 10.5
-
ABal
őstag
Boldog Karácsonyt!
"Mi a rosszabb, a tudatlanság vagy a közöny?" "Nem tudom, és nem is érdekel!"
-
Boldogat 😊
-
consono
nagyúr
Kellemes Ünnepeket!
"Mechazilla has caught the booster."
-
leslieke
Jómunkásember
Boldog karácsonyt zseblakók!
A sörben az a jó, hogy legyél bárhol a világon, kizárólag az első háromnak fáj az ára!
-
consono
nagyúr
Hohohohó
"Mechazilla has caught the booster."
-
leslieke
Jómunkásember
Boldog Mikulást mindenkinek!
A sörben az a jó, hogy legyél bárhol a világon, kizárólag az első háromnak fáj az ára!
-
válasz
consono #3731 üzenetére
Igen, ez nekem is rögtön feltűnt, mikor kézbe vettem az ipad-et, hogy borzasztó ismerős a felület, és az is kiderült végre, hogy honnan került a Samsung felületére az a sok logikátlan
hülyeségújítás, ami az utóbbi időben annyira idegesített.A legutolsó ilyen, ami amúgy valószínűleg nem is Samsung, hanem Google hülyeség, hogy a play áruházban a kereső fentről lentre került át, hogy két helyre kelljen kattintani egy helyett
Amit a legjobban gyűlölök az ios-ben, hogy nincs egy dedikált
vissza
gomb, amivel rendszer szinten vissza lehetne lépkedni, mint az Androidon (ott is már gesztusokat használok, tehát nem konkrétan egy gomb hiányzik), így amikor valahonnan vissza akarok lépni, 3 különböző helyre kell nyúkálnom, de leginkább a képernyő tetejére, mert hát hol legyen egy vissza gomb, ha nem a legkényelmetlenebb helyen... -
válasz
leslieke #3725 üzenetére
🙋🏻
Almás vonalon én vettem egy első generációs ipad pro-t a furbify-ról, kottákat nézegetni rajta. Nagyon bejött a készülék, már értem, hogy miért kerül annyiba egy apple termék: a 8 éves készülék ma is simán agyonveri teljesítményben a 2 éves közép kategóriás telefonomat. Az oprendszerétől viszont egyfolytában agyf*szt kapok. -
leslieke
Jómunkásember
Itt vagyok, csak most vettem észre, hogy milyen élet lett itt.
Ha már telefon, én maradtam almás vonalon, csak az XR után 14plus lett, az XR meg a kisfiamhoz került.
A sörben az a jó, hogy legyél bárhol a világon, kizárólag az első háromnak fáj az ára!
-
duvi
nagyúr
Nagyszerű telók voltak a Wavek és minőségi anyagokból készültek. A szálcsiszolt fémház az íveivel + a gyönyörű kijelzője! Akár most is simán el tudnék képzelni belőle egy 6,7-es méretűt
A bada is tetszett. Kár, hogy a Samu elengedte a fejlesztését!
-
ABal
őstag
válasz
consono #3717 üzenetére
Igen, minden hiányosságával együtt is jó kis teló volt a Wave.
Sajnos, az enyém az utolsó bekapcsolásakor bootloopba került, amivel akkor nem foglalkoztam. Gondoltam, majd egyszer, ha lesz hozzá kedvem, és meg is találom a kellő fájlokat, megpróbálom rendbe szedni. Aztán persze nem történt meg, és egyszer csak az akksi meg elkezdett gyanúsan kinézni, úgyhogy azt gyorsan le is adtam a veszélyes hulladék gyűjtőbe. Szóval az enyém csipkerózsika-álmát alussza, és talán fel sem ébred már soha. De azért még megtartom szentimentális okoból."Mi a rosszabb, a tudatlanság vagy a közöny?" "Nem tudom, és nem is érdekel!"
-
Narxis
nagyúr
Hogy-hogy már nem ír ide leslieke?
"As long as there are those that remember what was, there will always be those that are unable to accept what can be. They will resist."
-
TomWexX
addikt
Nekem egy régebbi xiaomi vezeték nélküli töltőm van, csak erről tudok véleményt írni.
Érdemes erősebb töltőfejjel használni, a régi megmaradt 2W-os töltőfejet nem szereti. Én mindenképp minőségi márkás töltőt vennék, valahogy nem bízom a noname olcsó verziókban. Ezen kívül nem igazán tudok mit tanácsolni, próbáld ki és rájössz, hogy milyen kényelmes csak úgy rárakni/levenni.Xiaomi 13 | Ipad Pro 10.5
-
ABal
őstag
A középkategóriában nézelődtem, és már sok vetélytárs kiesett ilyen-olyan okok miatt, mire egyáltalán megakadt a szemem a Motorolán. Leginkább az alábbiak miatt lett az a telefonom:
5 fő verzió frissítést ígér a Motorola. Ez fontos, mert rám jellemzően kb. 5 évig használok egy telefont.
Nem akartam 6,4-nél nagyobb kijelzőt, és ennek kisebb testben nagyobb felbontású a kijelzője, mint az előző telómnak.
Azonnal beszerezhető volt, és elfogadható áron kaptam meg."Mi a rosszabb, a tudatlanság vagy a közöny?" "Nem tudom, és nem is érdekel!"
-
ABal
őstag
válasz
TomWexX #3707 üzenetére
Továbbra is izgatja a fantáziámat, de még nem szántam rá magam (és a vételárat).
Köszi!
Már lassan teljesen belakom.
A készülék fórumát elnézve én vagyok az egyetlen, aki megvette ezt a telefont.[ Szerkesztve ]
"Mi a rosszabb, a tudatlanság vagy a közöny?" "Nem tudom, és nem is érdekel!"
-
TomWexX
addikt
Nyugodtan használhatod a vezetéknélküli töltést is, tökéletesen működőképes technológia az is. Én napi szinten használom és soha semmi baj nem volt vele eddig. Melegedés is elenyésző, a 67/90W-os gyors töltés sokkal melegebb mint ez. Ja és grat az új telódhoz.
[ Szerkesztve ]
Xiaomi 13 | Ipad Pro 10.5
-
Nem, mert ez olyan tapadós gumi borítású, mint a szilikon sütőformák, amit sokan utálnak, én kifejezetten szeretem, mert se a zsebemből nem csúszik le, se onnan, ahová teszem, akár 45°-os lejtőn se, megáll az asztalon, ha megtámasztom stb és nem utolsó sorban ha leesik, visszapattan a kezembe
-
ABal
őstag
Vezeték nélküli töltéssel van tapasztalatotok? Ez az első telefonom, ami alkalmas erre, gondoltam adok neki egy esélyt.
"Mi a rosszabb, a tudatlanság vagy a közöny?" "Nem tudom, és nem is érdekel!"
-
ABal
őstag
Köszi a linket!
Igazság szerint ezt a fajta tokot már máshol is láttam, de üvegfóliából alig volt ajánlat. Egyet biztosan rendelek, mert ezt már ismerem.
Időközben rendeltem egy hydrogél fóliát, amit még sosem próbáltam, majd kiderül az milyen. Lehet, hogy kidobott pénz volt.
Egyébként a dobozban volt egy a készülékkel megegyező színű tok, de nagyon keménynek és rugalmatlannak találom, ezért kezdtem az után is kutatni.[ Szerkesztve ]
"Mi a rosszabb, a tudatlanság vagy a közöny?" "Nem tudom, és nem is érdekel!"
Új hozzászólás Aktív témák
lo Samsung Wave S8500 szakmai topik: [link]Samsung Wave S8530 szakmai topik: [link]Samsung Wave S8600 szakmai topik:...