Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
Rive
veterán
Jujj.
A 30-60 kilométerre elnyúló "Zóna" szinte teljesen elnéptelenedett, melyből az erőmű környékét jelentő 10 kilométer sugarú "kör" több ezer évig lakhatatlanná vált az emberek és állatok számára.
Nomost ez a valóságban úgy fest, hogy az erőmű környéke nem elnéptelenedett, hanem kitelepitették.
A 'zóna' egyáltalán nem lakhatatlan, pláne nem az állatok számára.
Ami azt illeti, a helyi élővilág elég sokat profitált az emberek hiányából - jelenleg a megnövekedett sugárzással együtt is jobb állapotban van, mint a korábbi, sugárzás nélküli de emberverte állapotban volt.
Főleg cézium-137 (felezési ideje 30 év), jód-131, stroncium-90, plutónium és amerícium-241 izotópok vannak jelen ma is, a többi sugárzó anyag a robbanás után lebomlott.
A jód összes érintett izotópja lebomlott már rég (tessék utánanéznia felezési idejének!).
A cézium és a stroncium stimmel, a plutónium és az americium viszont mennyisége és aktivitása miatt lényegében belesimult a háttérbe.
A baleset után a helyi szakemberek képzetlenségét mutatta, hogy nem ismerték fel a helyzet súlyosságát.
Lóf@szt. Erre nem tudok mást mondani.
A politikai vezetés totális kudarca, az igen. De aki szakember volt ott, az a helyzet tisztázódása után mind tudta, hogy ha odamegy, akkor az életével játszik: ha nem megy, akkor másokéval.
Mentek.
/// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!
-
Rive
veterán
Úgy se jó.
Ps.: a reaktor közvetlen környezete (és most max. egy kilométerről van szó) leginkább azért macerás az állatok számára, mert ott rendszeres az emberforgalom és a terület ma is az üzemeltetésnek megfelelően van kialakitva...
[ Szerkesztve ]
/// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!
-
Rive
veterán
válasz vodkaboy22 #77 üzenetére
Izé, ez nem igaz.
Nagyon nem igaz.
De pl. a pesti káposztának ehhez olyan sok kellett volna, hogy a fél Kárpát-medence ki lenne üritve azóta is.
[ Szerkesztve ]
/// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!
-
Rive
veterán
A reaktorokban a kontainment belsejét és az érzékeny, üzem közben nem vagy nehezen megközelithető kritikus részeket inert atmoszférával szokás a korróziótól, gyulladástól védeni. Tipikus pl. száraz nitrogén atmoszféra alkalmazása. Ennek a reaktor szabályozási folyamataihoz nincs köze.
Az RBMK tipus esetén a gyúlékony grafittest védelme érdekében a teljes mag védőgázban úszik, de csak ennyiről van szó, nem többről.
Illetve ha találsz valamit az nagyon érdekelne engem is, mert még csak hasonlóról se hallottam, sehol.
[ Szerkesztve ]
/// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!
-
Rive
veterán
válasz Keeperv85 #144 üzenetére
Csak tippelni tudok: anno voltak olyan festékek, amik rádium természetes sugárzását felhasználva világitottak, ezeknek volt talán az egyik (?) lehetséges szine a zöld - no nem a rádium, hanem az egyéb adalékok miatt, bár ez mellékes.
Aztán volt egy-két haláleset és betiltották a francba az efféle festékeket még jó régen, de ez már 'úgy maradt'.
Fuku kapcsán, forró pont keresgélés közben valami japán városban találtak ha jól emlékszem efféle festékes tégelyt kert végében elásva...
Az alternativ offtopikkal lehetne máshova vonulni?
[ Szerkesztve ]
/// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!
-
Rive
veterán
Nem értem mitől lett volna hirtelen együtt a kritikus tömeg, hisz amúgy is ott volt az olvadék egy rakáson, mit segít ezen a víz?
'Száraz' hasadóanyag-massza kritikus tömege/sűrűsége jóval nagyobb, mint a vizesé: a víz, mint moderátor jelenléte elősegítheti láncreakció létrejöttét.
Ugyanakkor ez a láncreakció csak addig tart, amíg a felszabaduló hő a vizet el nem párologtatja. Ha van vízutánpótlás, akkor egy pulzáló reakció alakul ki, ami ugyan roppant kellemetlen, és a mentést is akadályozza, de az adott körülmények között nem sokat számított volna.
Lásd pl. Tokai-Mura.
Szóval ebben a dologban a leírtak nem állnak, (nukleáris eredetű) robbanás nem következhetett volna be.
A vízbázis elszannyeződése persze más tészta...
/// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!
-
Rive
veterán
Nem jól rémlik. A VVER elsősorban civil erőműnek készült, (fegyvercélú) plutónium előállítására nem igazán alkalmas, atomtengeralattjáróba pedig túl nagy, oda mást raknak.
A másik is csak ímmel-ámmal. Vannak nyugati típusok, amik alkalmasak fegyverhez használható plutónium nagyüzemi előállítására, de ilyen esetben még ezeknél is nagyon más a használat módja. A tipikus nyugati erőművek pedig épp annyira nem optimálisak effélére, mint a VVER.
/// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!
-
Rive
veterán
válasz Paarthurnax #357 üzenetére
A fukushimai hirek engem is erdekelnek es nem tudom, hogy mennyire biztonsagos Japanba utazni a kozeljovoben.
Teljesen.
AZ egész út alatt a repülőgépen fogod összeszedni a legnagyobb dózist.
És ebbe még az is bőven belefér, hogy kempingezel néhány napot egy olyan 3uSv/h helyen.
Ui.: műszerelhelyezés dolgában: nem nehéz olyan helyeket találni, ahol a cézium lokálisan fel szokott dúsulni. Pl. tipikus esőcsatornák kivezetése alatt, úttest szélein a földben, fák törzse körül a földben, csatornarendszer... A helyiek lassan budira is csak doziméterrel járnak, komplett forrópontvadász önsegélyező egyesületek alakultak már, szóval ahol ember gyakran jár, ott az effélét már feltakaritották.
[ Szerkesztve ]
/// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!
-
Rive
veterán
válasz vodkaboy22 #352 üzenetére
A ruszkik és a koreaiak is fejlesztenek régivágású könnyűvizes reaktorban használható mixed-tóriumos üzemanyagot. Nyilván Paks esetében kár lenne már bolygatni, de pl. a VVER 1000 sorozat tagjai már valszeg kaphatnak már ilyenből.
/// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!
-
Rive
veterán
Magad is tudod, hogy ez nem igaz.
A dologról anno amott linkelt doksi jóval régebbi, mint akár csak gondoltak volna az egész a Fuku utáni atomhisztire.Az sem igaz, hogy csak tiz napról lenne szó.
A probléma (tehát német szabályozási hiányosságok miatt a környező államok tartalékait gyalázni) folyamatosan fennáll, a tiz nap (ami ugye inkább a a téli időszak gyakorlatilag összes munkaszüneti napja, plusz más évszakok abnormális időszakai) az, amikor az érintett rendszerek működőképessége már közvetlen veszélybe kerül.Az index-fórum poldiliszökevények által sz@rrágyalázott energetikai topikjainak beszólásgyűjteményét meg jó lenne nem ideimportálni.
Pláne, hogy offtopik.
[ Szerkesztve ]
/// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!
-
Rive
veterán
Az amerikai úriember remélem nem Gundersen. Elég rég diszkvalifikálva lett, ~ akkor, amikor belehallucinálta a négyes üzemanyagpakolóját a pihimedencébe.
Működő dízellel is csak néhány nappal lehetett volna elodázni azt ami így is bekövetkezett...
Működő dizel esetén ~ úgy nézett volna ki az üzemmenet, hogy az RCIC és HPCI szinten tartja a vizszintet a toruszból, a túlnyomást pedig rendszeresen kieresztik a kéményen, azaz a levegőbe eresztett gőz az 'ultimate heatsink'.
Az egyes az IC-vel némileg gyakoribb töltést igényelt volna az elején, de az is megoldható probléma, tekintve hogy az IC eleve alacsony nyomású találmány. Már, ha van energia legalább ki-be kapcsolni, leolvasni a vizszintjét, effélék.
Arról nem beszélve, hogy utólag kiderült: az 1-es blokk az összes japó híreszteléssel ellentétben már a földrengéskor megsérült...
Nomost erről már elég sok hiresztelést hallottam, de bizonyitó erejű forrást még sehol. Ugyanakkor az események klf. modelljei szerinte az egyes meglehetős pontosan úgy viselkedett, mint ami nem sérült.
/// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!
-
Rive
veterán
-
Rive
veterán
válasz vodkaboy22 #465 üzenetére
A megszilárdult, kihült cucc is folyamatosan porlik. A szarkofág leginkább ennek a pornak a benttartására szolgálna, nem pedig a direkt sugárzás ellen.
A külső fény pedig - sajnos - nem ablakon jutott be.../// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!
-
Rive
veterán
Inkább ne bányászd elő.
A fűtőelemekben az, ami a reaktorokba kell, lényegében nem ég ki az idő múlásával. A reaktorokban üzem közben átalakul, leginkább könyebb elemekké, majd amikor leállítják a reaktort, megintcsak stabil. A reaktorok ciklusidejének semmi olyan oksági köze nincs a remanens hőhöz, mint amit felvázoltál.
A remanens hő a reaktor üzeme közben keletkező bomlástermékek és más felaktiválódott vagy átalakult radioaktív elemek spontán bomlásának következménye, nincs köze moderátor jelenlétéhez, moderátorral vagy nélküle is ugyanolyan, közelítőleg exponenciális tempóban csökken. (A recriticality nem ide tartozik.)
A remanens hő önmagában (fajlagos) teljesítményt jelent. Ahhoz, hogy teljesítmény jellegű mérőszámból a hőmérsékletre lehessen következtetni, szükség van a cucc fizikai elhelyezkedésének, hőszállítási viszonyainak ismeretére.
Pl. nagy mennyiségű, rossz hővezető cucc, ami csak relative kis felületen tud csak hőt leadni, alacsony felületi hőmérséklete ellenére is nagyon fel tud melegedni középen, alacsony fajlagos hőteljesítmény mellett is.
Ez a helyzet a Csernobili masszával is. Az elhíresült elefántláb (aktuális körülmények függvényében) felületén ~ 25-35 fokos jelenleg. Tekintve, hogy relative kis tömegű, viszonylag nagy felületű, rossz hővezető kupacról van szó, ez úgy 50-60 fokot jelenthet belül.
Csernobilban az ominózus elefántlábnál jóval nagyobb egybefüggő kupacok is vannak. 100+ fokos belső hőmérséklet még inkább alsó becslés.
Megbocsáss, de komoly fizikai alapok hiányoznak nálad ahhoz, hogy erről egyáltalán vitázni lehessen.
/// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!
-
-
Rive
veterán
Kivancsi leszek hanyan patkolnak majd el rakban, aminek persze semmi koze ahhoz, hogy parszaz meterre tartozkodott hosszabb ideig egy atomkatasztrofa helyszinehez.
Hát, igazából az efféle helyeken dolgozóknak jelentősen kisebb esélyük van rákban megpusztulni mint tetszőleges átlagjózsinak- az engedélyezett dózist az észlelhető kockázatemelkedéssel járó szint alatt tartják, viszont rendes időszaki orvosi vizsgálat van, nem úgy mint mondjuk itthon ahol lassan az életmentés is várólistás...
(#532) doeeg: Egyik nap még kapják a 4-es blokk mellett a normál sugárzás 40.000x-esét, másik nap meg már a hetes buszon állnak mellettem?
Elég közkeletű félreértés (köszönjük annak, aki kitalálta a sugárfertőzés szót), de: szimplán a dózis egyedül jellemzően csak annyira tesz bárkit is sugárzóvá, mint egy leégés a napon.[ Szerkesztve ]
/// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!
-
Rive
veterán
Ez a gyakorlatban is így néz ki. Bár akár az alacsony dózis káros hatása is vitatható tudományos alapokon, itt mégis csak szimplán arról van szó, hogy a rendszeres orvosi vizsgálat maga egyszerűen összehasonlíthatatlanul nagyobb hatással van.
Van egy megemelt, vészhelyzetekben alkalmazható határérték, de még az is eléggé visszafogott - ráadásul Csernobilban már nagyon régóta nincs az a fajta vészhelyzet.
Röviden: szívesebben mennék oda dolgozni, mint mondjuk Bp belváros valami forgalmas csompont mellé
/// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!
Új hozzászólás Aktív témák
- ÚJ aktiválatalan Apple iPhone 15 Plus 128GB Black ! 1ÉV APPLE GARANCiA
- ÚJ HP 15-fc0555nh - 15,6"FHD - Ryzen 5-7520U - 8GB - 512GB SSD - Win10 - 2év garancia - MAGYAR
- ÚJ aktiválatalan Apple iPhone 15 Pro Max 512GB Natural Titanium ! 1ÉV APPLE GARANCiA
- Iphone 14 pro max 256GB space black Vodafone függő
- Acer Nitro 5 AN515 - 15,6"FHD IPS 144Hz - i5-10300H - 8GB - 512GB SSD - RTX 3050 - Win11 - MAGYAR
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen