-
GAMEPOD.hu
PlayStation 3 összefoglaló.
MIELŐTT KÉRDEZEL, OLVASD EL:
Új hozzászólás Aktív témák
-
Wlac
Ármester
Kösz a jelzést, én is nekiestem. Korábban írtam, hogy a szerverek halottak, és így kiesik a platina. Na, ezt benéztem. A főmenübe lépve továbbra is azt írja, hogy nem mennek a szerverek, de a múltkori próbával ellentétben most egy pillanat alatt talált meccset. Mivel az alvás nem volt program, ezért nyomtam is vagy két órán át ma éjjel.
Szerintem nem olyan vészes a mód, mint sokan állították, éppen ezért egész pozitívan csalódtam, de nem tudom egyelőre elképzelni magamról, hogy a játék miatt, és ne a trófeák miatt nyomjam. Ami jó benne, az a gyors meccskezdés, valamint a feloldható cuccokat is szeretem, így elleszek a gyűjtögetéssel egy ideig. Nem tetszik azonban, hogy stílusidegenül túl pörgős. Mindenki bunnyhoppol a pályákon, kissé rontva az illúziót, a fő problémám azonban az irányítás és a szaggatás.
Az előbbi főleg akkor jön elő, amikor közel az ellenség: volt, hogy fél percen keresztül csak kergetőztünk négy négyzetméteren, mialatt próbáltuk csákánnyal leszedni a másikat, de szabályosan látszott, hogy nem csak én szenvedek a kamerakezeléssel, hanem a másik srác is. A szaggatással kapcsolatban azt írtad, hogy nincs, de én elég sokszor belefutottam, főleg olyankor, amikor 3-4 játékost robbant fel egy gránát. Lehet, hogy a lagg miatt van, de látványos, ahogyan a játék össze-vissza dobálja a hullát, mintha nem tudná, hogy mit kezdjen vele. A lagg akkor volt különösen zavaró, amikor valakit hátulról próbáltam csákánnyal megölni. A játék feldobta a háromszöget, rányomtam, mire a karakterem felemelte a fegyvert, a keze azonban megállt a levegőben, egy másodpercig nem történt semmi, majd a játék össze-vissza kezdte pakolgatni a játékost előttem. Lehet, hogy csak éppen kifogtam valakit, aki szívott a netével, de nagyon zavaró volt, és többször is megesett. Akadt azonban olyan is, hogy egy ládát csak a sokadik próbálkozásra tudtam széttörni, mert hiába futott végig a négyzet lenyomása után a csík, nem történt semmi.
Mindent összevetve el lehet marhulni, és mivel hajtok a platinára, holnap este én is visszamászok lövöldözni, szóval ha valakinek megvan a játék, csak ajánlani tudom, azonban nem a multi fogja eladni. Ha akar valaki közösen játszani, akkor vegyen fel, El_Vazul a PSN-em.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
válasz echterion #65692 üzenetére
Olyasmi... csak kicsit más. Ha nem gond az angol, akkor érdemes ezt végignézni: Kingdom Hearts Honest Trailer
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
válasz erahurka #65695 üzenetére
Ha piros lámpán hajt át az ember délután háromkor egy nagyvárosban, akkor bizony törvényszerű, hogy telibe kapja valaki. Külön jó, ha nem kocsiban ülünk, hanem motoron... vagy biciklin.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
-
Wlac
Ármester
válasz Bogyi007 #65745 üzenetére
Nem biztos, hogy megérné. Nyilván attól is függ, hogy most mennyire aktívan játszol, de ha belegondolsz, nagyon hamar le lehet tudni azt a négy játékot, amit a PS4-hez ad, és nincs annyi új cucc sem a boltban még, hogy hosszú időre lekösse magát az ember. Nyilván heti 4-5 óra játékkal más a helyzet, mintha egy nap megy le annyi, ezért is számít, hogy ki mennyire aktív gamer.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
A GTA Vice City örök kedvenc. Oké, nem fogalmaztam elég jól. A GTA Vice City számomra a játékevolúció csúcsa máig. Hogy értsétek, alapból nagyon bejön a '70-es és '80-as évek Amerikája, szóval ilyen téren telitalálat. Azonban én még 2004-ben is egy Pentium I-es géppel nyomtam (100 MHz CPU, 32MB Ram... ragozzam még? ), és amikor év végén új gépet kaptam, ez volt az egyik játék rajta. A másik a Halo. Igen, szó szerint lerobbant az agyam a gyönyörtől az elkövetkezendő hetekben.
A Vice City-t eddig 13 alkalommal toltam végig, legtöbbször PC-n, de volt iPad, PS2 és Vita is. Amire nagyon várok, az egy HD kiadás, mivel sajnos elég gyatrán futott a PS2-n, nem is kinézet, hanem folyamatosság szempontjából. Imádom a San Andreast is, az is megvolt párszor, a III annyira nem jött be, úgyhogy az egy alkalmas volt, és máig az az egyetlen játék, ahol csaláshoz folyamodtam, de érdekelt a sztori vége, viszont nem akartam már szenvedni vele. A GTA IV-et is nagyon jónak találtam, és a Vice City után a GTA V fogott meg a legjobban. Szóval bármilyen GTA-t szívesen fogadok, és csak remélni merem, hogy egyszer kapunk egy HD pakkot a régiekből.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
válasz james001 #65785 üzenetére
Igen, megvan a napi nyertesünk. Régen volt, már összemosódik...
Egyébként merem állítani, hogy egy GTA játék kiadásával megmenthető lett volna a Vita. Végig az open-world játékokat hiányoltam. Egy Obliviont vagy egy San Andreast kellett volna rá kiadni, és sokkal durvább közösség épült volna a konzol köré.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
válasz Sirandrish #65787 üzenetére
Mondjuk itt megint az a kérdés, hogy ki miért venné a konzolt. Én elég sokat utazok, sokszor dolgozok hajókon, és a gépem nem alkalmas arra, hogy játsszak, ezért adná magát, hogy a hardcore játékokat is a Vitán toljam. A casual cuccokra ott van az iPad, egy-két játéktól eltekintve (például Stealth INC) alkalmasabb, és persze sokkal olcsóbb, mint a Vita. Nyilván, ha valaki PS mellé venné, akkor nem szeretne kis képernyőn hunyorogni, amikor ott van az X"-os tévé.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
Most komolyan csak én vagyok mazochista? Amúgy jó móka, rákényszeríti az embert, hogy gondolkodjon minden helyzet előtt. A többi már csak skill és szerencse kérdése.
[ Szerkesztve ]
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
válasz perge666 #65875 üzenetére
Őszintén szólva a Far Cry 4-et nem ajánlom. Szépnek szép, meg egész jól fut, de a PS4-es változat (szerintem) annyival jobb, hogy megéri azt végigtolni. Mivel amúgy is tervezel PS4-et venni, szerintem várj vele. A The Last of Us viszont ugyanúgy néz ki mind a két konzolon, szóval ajánlani tudom csak. Ha pedig mégis úgy érzed, várunk online!
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
Persze, valamennyit dob az 1080p (a 60FPS-t én zavarónak találtam, ment is rá a 30-as lock), és egy kicsivel élesebbek a textúrák, de alapesetben egy PS3-as játék felturbózásáról van szó, nem pedig egy PS4-es lebutításáról, mint a Far Cry 4 esetében. Ezért nem olyan nagy a differencia.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
válasz #58000384 #65898 üzenetére
Kösz, pont kérdezni akartam, hogy hogyan fut a Skyrim. Anno PC-n 254 óra után hagytam abba, de lehet nekiesek megint.
Egyébként jöjjön gyorsan két játékvélemény. A The Last of Us-t most szüneteltetem kicsit, szimplán sok lesz már a jóból. Nem rég toltam végig kétszer az összeszedhető cuccok miatt, és most megint két alkalom kell még a Grounded és Grounded Plus miatt. Élvezet szívni... de akkor is szívás. Szóval szünetelek, addig játszom a felgyűjt játékokkal.
Az egyik ilyen a Red Dead Redemption. Még eléggé az elején vagyok, 4-5 órám van benne, de sajnos nem kapott el annyira a cowboy feeling, mint arra számítottam (pedig a GTA-knak is nagy fanja vagyok). A játék alapból jó, élvezetes, de valahogy sok benne az üresjárat. Hiányzik a gyors utazás a helyszínek között, és sajnos A pontból B-be vándorolni nem akkora élvezet, mint a GTA-kban, ahol a forgalom kiszámíthatatlansága sokat dob az élményem. Itt ilyen tipikus "meh" érzés az egész. A küldetések sem rosszak, a lövöldözések élvezetesek, de ahhoz képest, hogy mennyire vártam a játékot, egyelőre csalódtam benne. Este megnézem a Coen tesók féle True Gritet, utána hátha más (fél)szemmel látom majd.
Viszont nem csak a RDR lemezt tettem be, hanem rávetettem magam az akciós Beyond Good and Evil HD-re is. Korábban meséltem, hogy a GTA Vice City azért is nagy kedvencem, mert az első "nagy" játékom volt a Pentium I-es gép után. Nos, a BGE volt a harmadik, és az évek során négy-öt alkalommal már végigvittem, ezért nagyon megörültem, hogy megtaláltam a PS Store-ban is. Kicsit féltem a portolástól, mivel a játék híresen optimalizálatlan volt PC-n, de a PS verzióval nincs különösebb probléma. Nagyon szépen fut, kellemes irányítani (pedig ezt kritizálták a teszteknél), egyedül talán a töltési idők zavaróak. PC-n akármennyire szaggatott, az egyes helyszínek között nem volt töltés, itt azonban Pey'j garázsában is minden szoba között felugrik az ablak négy-öt másodperc erejéig. Ennyi baja van azonban csak a játéknak, amúgy felnőtt fejjel nézve is egy kiváló alkotás, és továbbra is ott a kedvenceim között a helye. Akcióban most £3.20, ami nagyjából ezer forint, annyi pénzért pedig a hülyének is megéri, szóval aki úgy gondolja, hogy játszani szeretne vele, az április 30-ig csaphat le rá.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
Köszönöm a tippeket, még kóstolgatom a RDR-t. Nem fogom abbahagyni, mert szerintem minden végigjátszható egyszer, és ez egyáltalán nem rossz játék, csak nem kapott még el az a western feeling, ami például végig rajtam volt a Call of Juarez alatt.
A Tomb Raideres témához hozzászólva, életemben két Croftos játékkal játszottam hosszabban: az új Tomb Raider, illetve az Angel of Darkness. Szomorú, hogy ez utóbbi annyira bugos volt, hogy körülbelül két-három óra után abba kellett hagynom, mert teljesen tönkrement a játék. Egyszer csak Lara megmakacsolta magát, és többé nem volt hajlandó a sétálásnál magasabb tempóra kapcsolni, így nem tudtam továbbhaladni egy részen, ahol nekifutásból kellett volna ugranom egy nagyot. Pedig bejött nagyon ez a menekülős-sötét világ.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
Életemben két NFS játékkal játszottam hosszabban: Underground 2 és Most Wanted. Mindkettő nagyon bejött, bár előbbi jobban. Mikor is jött ki? 2004... amikor a gépet kaptam... tudom, sokszor emlegetem, de tényleg... Egyébként nem vagyok oda az autóversenyzésért, ezért a későbbi részek közül a Carbonnal tettem még egy próbát, de egy idő után nagyon bekeményedett, és abbahagytam. Így azonban csupa jó emlékem van csak az NFS szériáról, ami a kommentek (nem csak a tieitek, hanem úgy általában a netes vélemények) alapján majdhogy egyedi dolog. Igaz, én a CoD-okat is szeretem (a Ghost volt az első, amit nem játszottam végig, mert kölcsönben elcseréltem egy Uncharted+God of War trilógiára haverommal, mivel őt érdekelte a multi).
Abba meg felesleges belemenni, hogy melyik volt a legjobb NFS, nyilván mindenkinek másik. [oWn]f4te-nek valami miatt a High Stakes, Sirandrish meg gondolom libabőrös lesz a, ha meghallja a Riders On The Stormot. Mások vagyunk, és más miatt szeretjük az egyes részeket. Mivel tök mások, ezért elég nehéz összehasonlítani. Szóval peace and love gyereket! Én meg megyek túsztárgyalónak, vagy hippinek...
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
válasz #58000384 #65930 üzenetére
Farönk és budi? És én azt hittem, hogy a Tony Hawk játékok voltak elszálltak...
Amúgy kiegészíteném a tegnapi Beyond Good & Evil véleményemet azzal, hogy megértem, hogy mi a baja sok embernek a kamerával. Normál játék alatt (szóval a játékidő 95%-ban) teljesen jó, de amint zárt térben kerül harcra a sor, egyből megőrül. Hiperérzékeny lesz, szinte teljesen felülnézetből látjuk Jade-et, és össze-vissza ugrál és ráng, teljesen lehetetlenné téve a helyzet ismeretét. Éppen a Slaughterhouse-ban vagyok, és nem egy harcban szívtam meg, mivel az Alpha Section katonáival szemben a counter attack az egyetlen használható taktika (csak akkor szűnik meg a pajzsuk, ha ütnek), de a legtöbbször egyszerűen nem látom, hogy mikor ütnek.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
Beyond Good & Evil HD végigtolva. Mondjuk kár, hogy hiába a 100%-os trófeaállapot, platina nem járt érte. Azért megpróbálok nyugodtan aludni.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
-
Wlac
Ármester
válasz TazLeacher #65977 üzenetére
Ma óta. Ment részemről is.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
-
Wlac
Ármester
Na jó, világ életemben érdekelt a Resident Evil széria, de annyi mellékága van, hogy nem tudom mit érdemes milyen sorrendben játszanom. Most itt az alkalom, hogy beszerezzem őket. Szóval, melyik részekkel kezdjem, és melyiket felesleges játszanom? Egyedül a negyedik rész volt meg eddig.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
válasz james001 #66036 üzenetére
A pakkot néztem, de azt írja, hogy nem elérhető (UK Store). Egyébként eszembe jutott, hogy olvastam két könyvet is, az első részt, és a Rettegés fokát. Ez utóbbit nem tudom, hogy mit dolgozott fel, de nagyon tetszett. A Code Veronicát a negyedik rész előtt vagy után játsszam?
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
válasz perge666 #66108 üzenetére
Gondolom minél hamarabb el akarja adni, így nem jegeli neked, hanem aki kapja marja alapon hagyja fent. Igazából én is így szoktam csinálni, mivel nem egy alkalommal befürödtem már azzal, hogy ígérgették, ígérgették, de csak nem jött össze, közben pedig több másik embert is visszautasítottam. Nyilván, ha ismerős a vevő, vagy jók a referenciái, akkor jegelem, de amúgy nem szeretem ezt csinálni.
Amúgy érdekel valakit egy francia nyelvű Doom 3 BFG? Bármilyen PS cuccra elcserélem (ami nincs meg nekem).
[ Szerkesztve ]
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
válasz cannibal #66114 üzenetére
Tisztán multira gondoltam, nem koopratív kampányra. A The Last of Us-ban is külön van szedve a multi és a single, bár ott a többszemélyes harcok is lopakodós-gyűjtögetős stílusban mennek.
Dead Island esetleg? Anno tesómmal nyomtuk PC-n, és nagyon imádtuk. Vagy ott van még a Sniper Elit: Nazi Zombie Army (talán már trilógia?), ami szintén elég jó. Ha bejön a Gyűrűk Ura, akkor a War in the North-ra is érdemes lehet ránézni, bár az ha jól emlékszem, csak három főre szabott.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
Kellett neked említeni a New Vegast... most vadászhatom le, mert megjött hozzá a kedvem (azóta elkapott a cowboy-feeling a True Grit és a No Country For Old Mennek köszönhetően). Szokták a Bethesda játékait akciózni a Store-ban? Nem is az alapjáték a necces, hanem a DLC-k.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
Játékmenetet tekintve szerintem kétszer olyan jó, mondjuk cserébe fele olyan hosszú (nem viccelek, 4-5 óra alatt végére ér az ember). Sztori tekintetében elég rendesen épít az első részre, de ettől függetlenül élvezhető.
Amúgy kíváncsi lennék, hogy mi az oka annak, hogy sok játék csak lemezesen elérhető. Egy ideje vadászom a The Chronicles of Riddicket és az Alpha Protocolt, de az akciót nézve pont eszembe jutott, hogy kellene a Force Unleashed is a teljes Starkiller élményhez.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
válasz PeLa87 #66179 üzenetére
A PS4 látványosabb, viszont kevesebb játék van rá, és nem is nagyon jönnek az AAA címek (ami meg jön, azt úgyis elcsúsztatják még 2016-ra). A PS3 régebbi, de ezerszer több játék van rá, olcsóbban szerezhetsz be mindent, és hosszú hónapokig, évekig ellehetsz a tartalommal. Ha nem vagy ismerős vele, akkor mindenképpen a PS3-mal kezdj, mert rengeteg csúcs PS4 játék folytatása a korábbi konzol exkluzív címeinek.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
Nem vagyok teljesen újonc, már két végigjátszás van mögöttem, úgyhogy most is a Very Hard+Hardcore mód kombóval nyomom. A The Last of Us pedig bizony nagyon sokat tölt az első indításnál.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
Szerintem elég jók a DLC-k, bár 3100 forintot külön nem érnének meg számomra, csak egyben.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
válasz istvansebok #66211 üzenetére
De ebben legalább van ráció. Engem UK accounttal folyamatosan a spanyolok vesznek fel. Komolyan elgondolkodtam már azon, hogy valaki brahiból felfirkálta az account nevem egy budi falára...
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
PeLa: tényleg tökmindegy, hogy hova regelsz, főleg, ha digitális játékokat akarsz venni. Nagy árkülönbség nincs, ráadásul a UK store is megeszi a magyar kártyát (vagy legalábbis az én OTP-met elfogadta). De ha valamilyen oknál fogva szükséged lenne egy másik store-ra (mert őrült nagy akció van ott például), ingyenesen regisztrálhatsz, és ugyanúgy beléphetsz a konzolra a másik mellett (ilyenkor csak egyszerűen rákérdez a gép bekapcsolásakor, hogy melyik profilt akarod használni).
Elims: akkor már inkább "Yo Soy Húngaro", ha már spanyolok. Amúgy nem mintha probléma lenne, általánosságba véve bírom őket (ha már az akcentusuk miatt érthetetlen az angoljuk, az én spanyolom meg maximum italrendeléshez elég).
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
válasz satz18 #66239 üzenetére
Azóta se indítottam el. Egyszerűen a forgópengés részt azóta sem sikerült összehozni. Vicces, hogy a PSP-s változatot (Ghost of Sparta) sokkal jobban élveztem, mivel ott a harcokon volt a hangsúly, nem a röhejes puzzle-kön (mondom ezt úgy, hogy a PoP széria all-time-favorit).
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
Anno nagyon imádtam a House of the Dead játékokat. Ha tesómmal szeretnénk ketten lövöldözni, akkor pontosan milyen kiegészítőkre van szükség?
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
-
Wlac
Ármester
Kösz mindkettőtöknek. Igazából a sport- és táncjátékok egyáltalán nem vonzanak, de a Railshooterekkel el lehet lenni. Most kalkulálom, hogy megéri-e nekem így a pakk.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
válasz satz18 #66303 üzenetére
Ja, hogy ez ilyen olcsó? Azt hittem, hogy 25-30 alatt nem úszom meg, abból kiindulva, hogy egy kontroller újonnan 13 ezer körül megy. Akkor viszont irány a shopping körtúra.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
válasz satz18 #66305 üzenetére
Nekem két darab kell összesen. Na most a kérdés: a House of the Dead pakk holnapig kedvezményes. Viszont csak holnap tudom megvenni. Vajon mikor fogják kilőni az akciót? (Azon felül, hogy valószínűleg két perccel azelőtt, hogy rákattintok a vásárlás gombra.)
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
válasz Sanyi.mTs #66332 üzenetére
Gondolom Dead Island és Dead Island: Riptide (két teljes játék, csak éppen tök ugyanaz a játékmenet), valamint a DLC-k vegyesen (extra fegyverek, plusz a Dead Island esetében volt egy több órás single sztori DLC is Ryder White néven).
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
Falloutozás alatt arra gondoltam, hogy ha vannak játékok, amiket ki kellene adni a legújabb konzolgeneráció tagjaira is, akkor azok egyértelműen az open-world játékok. Pontosan az open world jellegük miatt. A Dishonored kapcsán igazából megértem, hogy jön az új változat, azonban technológiai szinten nincs rá szükség. Az alapjáték is gyönyörűen fut, szóval tényleg csak azért érthető, hogy kiadják újra, mert azon a két platformon még nincs meg. Vannak játékok, amikre azonban nagyon ráférne egy új kiadás:
GTA IV - többször volt már téma itt is, hogy a játék nem fut olyan szépen, ahogyan kellene neki. Nagy sebességgel való autózásnál pedig nem árt, ha folyamatos a kép.
Red Dead Redemption: minden olyan játékban, ahol sok a növényzet, nagyon zavaró az élsimítás hiánya. Na, itt ez hatványozottan kijön, mivel a játéktér sivár, a homokbuckákat csupán a száraz kórók és cserjék törik meg, amik azonban elég rosszul néznek ki. Vadászni sem olyan könnyű, mivel a távoli prédákat későn rajzolja ki a játék.
Oblivion: első indításnál csodálkoztam, hogy mennyire bűn ronda PS3-on a játék. PC-n játszottam végig ezer éve, és hozzá képest nagyon sivár a konzolos változat. Nagyon régen jött ki, a készítőknek még fogalmuk sem volt, hogy hogyan aknázzák ki a gépben rejlő erőt, és ez meg is látszik. Ráférne egy ráncfelvarrás.
Skyrim: ugyanaz, mint a Fallout 3 és a New Vegas esetében, a távoli textúrák. Nem fut csúnyán a játék, de elég zavaró, hogy az iránytűn fél órája látom, hogy majd ellenség lesz előttem, de nagyon soká tölti be a játék őket, így a mesterlövész hajlamaim sokszor hoppon maradnak, mivel a társaim és az ellenség már rég aprítja egymást, mire nekem kirajzolja a játék. Pont tegnap jártam így a New Vegas bányában. Deathclaw terület. 'nuff said.
Far Cry 2: egységes játéktér, elég neki három kocsi egyszeri robbanása, és egyből megfekszik a gép. Pedig kiváló játék.
Far Cry 3: ugyanaz, mint a Far Cry 2, csak nem kell neki három kocsi robbantása.
Crysis 2-3: üvölt mindkét játék egy újra kiadásért. És akkor már oda lehetne csapni a Crysis első részét is, mint a széria legjobbját.
+1
Deus Ex: Human Revlution: ezt csak szimplán odacsaphatnák az új rész mellé extraként. Egy két helyen elég csúnyán be tudott akadni, pedig sose volt sok akció a képernyőn.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
-
Wlac
Ármester
Az Enemy Frontot próbálta valaki? A videók alapján tetszik, de mégiscsak City-s játék.
“A száz év az emberi hülyeség monumentumainak eróziója szempontjából csak egy röpke pillanat.” - mazur
Új hozzászólás Aktív témák
- Nintendo Switch RP2040-tiny Picofly 2.74fw CFW chip készlet eladó!
- Aokzoe A1 Pro AMD Ryzen 7 7840U - 32GB+512GB
- Playstation 5 Drive Edition 825GB (CFI-1216A), 6 hónap garanciával, Bp-i üzletből eladó
- Xbox Series S 512GB - 12 hónap garancia, vállalkozástól!
- PlayStation 3 Slim/SuperSlim 4.90 HFW - HEN, programokkal és 3 hónap garanciával eladó!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs