Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
Joshi
titán
Most ruházz be AC-ba aztán ha PC is elkészül akkor abba is. AC legalább már működik és egész jó egyre több jóféle móddal.
(#696) Penge@Borisz egyáltalán nem biztos hogy most ti azzal a verzióval játszotok, ami márciusban meg fog jelenni. Lehet hogy a publikus verzió egy másik ág és létezik az ami majd megkapja a végleges verziót.
[ Szerkesztve ]
-
Phobion
őstag
Elvileg felnőtt szakemberek, akik látják, hogy milyen állapotban van a termékük. Frásznak kellett '14 novemberére ígérni a megjelenést, ha még '15 áprilisára sem tudják kiadni? Nem mondtak volna semmit, max annyit, hogy 14 vagy 15. Azt meg te sem gondolhatod komolyan, hogy majd hibamentes játékot fognak készíteni. Úgy valószínűleg engem se zavarna a dolog, hogy ha a mostani buildel meló után tudnék 1-2 kört csavarni, de konkrétan a GRID 1 óta nem létezik normális autós játék - számomra - . (És ilyen Asetto-t és társait ne vegyünk bele az számomra már szim irányba mozdul)
[ Szerkesztve ]
-
vlevi
nagyúr
Szerencsére messze van az arcade-tól, nagyon.
Nem hasonlítanám egy nfs shifthez semmiképp, pedig mindkettő a Slightly Mad Studio munkája.
Én (meg persze sok ezrenmasok) megvettem early accessben, de nagyon sokaig ra se neztem. Kb fel eve nyustolom komolyabban vagyis 2-3 hetente elinditom, nálam ez a "komolyabb" -
Csapoati
nagyúr
A Shifteknel sokkal komolyabb (bar a Shift 2-t en imadtam, tan a legjobb simcade), az AC-vel en nagyjabol egy szintre tennem, sokak viszont picit ala teszik.
tehát a két csoportból a lassabbik legjobb idővel rendelkezőben lévők közül az ötödik legjobb időt futó indul majd a poleból.
-
SityiSXT
őstag
A Stock Car géposztály később jön DLC formájában. Vagy lehet, hogy ez lesz a megígért kárpótlás?
Az én meglátásom a realizmussal kapcsolatban az, hogy bár vannak különbségek, de - ahogy Csapoati is írta - az AC-val szerintem simán egy szinten van. Az FFB kicsit más, talán az AC-é intenzívebb, ellenben a Cars több mindent szimulál. Apróság, de például a Carsban ha kopptól koppig tekered álló helyzetben a kormányt, elvileg látnod kéne, ahogy a kocsi eleje picit megemelkedik a végállásoknál a futómű geometriája miatt - az AC-ban nincs ilyen. No meg az AC-ban nincs időjárás (a most berakott ködnek én sok értelmét nem látom, ritkán van ködben verseny). Viszont a Carsban csak négy pálya lézerszkennelt - bár én nem hinném, hogy olyan fajsúlyos különbségek lennének mondjuk a Cars Nordschleiféje és az AC Nordschleiféje között (én legalábbis nem érzem). No meg a Cars rendes karriermóddal fog rendelkezni, bajnokságokkal, videókkal, körítéssel - ez bizony elég lapos és lélektelen lett az AC-ban.
Félreértés ne essék, én csípem az AC-t is, de ezt elsősorban az általa nyújtott vezetési élménynek köszönheti. Lehet, hogy ez utóbbi egy leheletnyitrosszabbmás (lesz) a Project Carsban, viszont a gazdagabb és változatosabb tartalom bőségesen kárpótolja.[ Szerkesztve ]
-
SityiSXT
őstag
Hivatalos NASCAR licensze az Eutechnyxnek van csak, ha jól tudom. Sajna a licenszelés irgamatlanul bonyolult tud lenni egy autós játéknál: először meg kell egyezni az adott bajnokság menedzsmentjével, utána külön-külön a pályák tulajdonosaival, majd az autógyárakkal és a csapatokkal. Pont emiatt a jogi hercehurca miatt van az, hogy elég kevés a hivatalosan licenszelt bajnokságot felvonultató videojáték - és a licenszdíjak miatt általában csak egy bajnokságra (F1, NASCAR, WRC, stb.) futja. Igen, tudom, ott a Race(Room Experience), ahol több is van, de ott is (nem épp olcsó) DLC-k által oldották meg a dolgot.
-
vlevi
nagyúr
Igazság szerint a Nascar, mint olyan, túlnyomórészt a shownak köszönheti a népszerűségét. Show alatt nemcsak a körítést értem, hanem a futamokat is. De versenyzőként nem biztos, hogy olyan nagyon nagy élmény egy Talladega oválon 200x körbemenni, vagy 500x egy egymérföldesen.
Sonoma, vagy Watkins Glen, néhány versenypálya, ahol a Nascar is szokott versenyezni, na, az kihívás ezekell a műszakilag buta, de bivalyerős autókkal. Még a célegyenesben a padlógáz sem egyszerű, mert rögtön megfarolsz, ha rossz kedve van az autónak -
Penge@Borisz
tag
AC-nak alacsonyabb a gépigénye. Ha CARS-ban mindent ultrára teszek, akkor többségében ad egy 50-55 frémet, ugyanezt megcsinálom AC-ban, akkor 70-80 az alja. Bár hozzá kell tenni, hogy az AC kb ennyivel visszafogottabb szépség, ha lehet így fogalmazni. Bőven jó kategória a grafikája, de ha a CARS-hoz hasonlítjuk, akkor jóval szerényebb a megjelenése. A CARS-hoz szerintem minimum kell egy két gigás VGA, meg 8 giga RAM, az AC ennél azért kevesebbel is beéri.
[ Szerkesztve ]
"A kihívások nem arra valók, hogy győzz, hanem arra, hogy megtudd, milyen ember vagy." - Bud Spencer
-
SityiSXT
őstag
Mindkét játék Steam oldalán ott a hivatalos gépigény feltüntetve: AC / Cars
@Penge: Nincs ezzel semmi gond, kicsit másként látjuk a dolgot, ennyi. Alapvetően én azon a véleményen vagyok, hogy a laserscan természetesen jobb - na de tényleg van annyival jobb, mint amennyibe az elkészítése kerül? Ezt tartom az AC legnagyobb rákfenéjének, hogy kevés hozzá a pálya, emiatt egy normális karriert nehéz megcsinálni hozzá (még ha a külsőségektől el is tekintünk), mert óhatatlanul is túl sokat fogunk ugyanazon a pályán körözgetni - ami egy kedvencnél nem baj, na de ha nem kedveled és emiatt megakadsz a karrierben... Online ligáknál sem volna baj, ha bőségesebb lenne a választék. Az igazi mégis az volna, ha ugyanaz a két pálya lenne laserscannelve a két játékban, így már majdnem hitelesen össze tudnánk hasonlítani (hiszen a scan ideje is számít). Addig marad az, hogy az AC-t picit jobb vezetni, a Cars viszont gazdagabb és változatosabb tartalmat kínál és a játékos igényeket is jobban kielégíti (gondolok itt elsősorban a karrierre, az időjárásra, a - bizonyos szempontból - komplexebb, bár talán kicsit pontatlanabb szimulációra)
-
SityiSXT
őstag
Pedig a hivatalos gépigény nem viccből van kint - még akkor sem, ha pár fejlesztő/kiadó elpoénkodja. Jelen pillanatban a 4 fizikai mag nem árt a Carsnak (sőt, tán a rendszerkövetelményekben is ott van), és jelenleg az nVidiát jobban szereti - ámbár az AMD ígéretet tett arra, hogy megjelenés után készítenek hozzá driverprofilt.
[ Szerkesztve ]
-
Penge@Borisz
tag
Ezt a témát azt hiszem a kelleténél jobban körbejártuk, a végére mindenki megnyugodott - legalábbis remélem -, és mindenki megmaradt a saját álláspontjánál. Nem szeretném ismét felmelegíteni. Egyetlen dologra szeretnék csak reagálni, mégpedig arra, hogy "rögtön eredményeket vár el, nulla befektetett energia után". Gondolom, ez rám vonatkozik.
Nos, tényleg az árkád játékokkal kezdtem. Grid, meg amik előtte voltak, Toca sorozat, ilyenek. Befigyelt egy-két NFS is, de azok végképp nem fogtak meg. Aztán úgy 5 évvel ezelőtt jött az rFactor, úgy háromnegyed-egy évig. Ekkor vettem meg az első kormányomat, egy Logitech Formula Force EX-et. Aztán jött a DFP, most nyúzom a másodikat ebből. rF-ről váltottam a CM-féle F1-re, közben belekóstoltam a Race 07-be, érintőlegesen, megnéztem e GT Legends-et, de ezek csak alkalmi ismerkedések voltak. Volt pici iRacing, meg LFS is, de tényleg csak megismerés szintjéig. CM F1-ből 2013-ra végképp kiábrándultam, de sebaj, mert közben a legelejétől beleugrottam a CARS-ba. Ezt azt hiszem, most már harmadik éve tolom, kisebb-nagyobb megszakításokkal. (Volt, hogy 3 hónapig rá sem néztem, nem csak erre, egyetlen autós játékra sem.) Szóval nem tegnap fizettem be a játékra. Ettől függetlenül abszolút nem vallom magam HC-nak, soha nem is akartam az lenni. Én ezekkel tényleg csak játszok, és egyáltalán nem tudom komolyan venni, ahogy egyetlen játékot sem. A viták is csak a maguk szintjén érintenek, de azok is megmaradnak ott, ahová valóak, tehát az életem egy kevésbé fontos szegmensében, épp ezért ezzel kapcsolatban nem is tudok haragtartó sem lenni ebben a témában.
Szóval az meg a másik, hogy nem várok "eredményeket". Ha itt arra gondolsz, hogy a legjobbak között akarok lenni. Nem várok el ilyesmit, mert ahhoz tényleg kockulnom kéne ezerrel, meg nincs is bennem annyi, hogy odaérhessek. Az egész mindösszesen arról szólt, hogy esetleg nem lehetne-e egy bizonyos opciót betenni a multiplayer rész menüjébe, hogy aki akar, az esetenként, szabad választásával élve másféle feltételek mellett is játszhasson. Ennyi a sztori.
(Ehh, kicsit hosszú lett, bocs...)
"A kihívások nem arra valók, hogy győzz, hanem arra, hogy megtudd, milyen ember vagy." - Bud Spencer
-
Penge@Borisz
tag
Nincs nekem komoly szimes múltam. Ahogy írtam, többségében csak belekóstólgattam a különböző játékokba, kerestem az igazit. Sajnos ilyen nem létezik - de ez már egy másik témakör. Soha nem ligáztam, csak mostanra jutottam el odáig, hogy a CARS-szal szívesen beszállnék valahová, egy tényleg komolyabb ligába, de ugye egyelőre ilyen látótávolságban sincs. (Apex Online Racing-en szerveznek egy ligát, van jelentkező szép számmal, hátha abból lesz valami, de egyelőre ennyi a felhozatal.)
Egyébként mindig éreztem a hátrányát annak, hogy nem tudok (és nem akarok megtanulni) setupolni, valahogy mindig ott volt, hogy hát igen, itt a határ, és az első x számú versenyzővel már nem vagyok versenyképes. Ez hol egyáltalán nem érdekel, hol meg tele a tököm vele és akkor "robbanok", mint pár napja. Inkább az előző a jellemző, ritkán hányok epét ettől. Na, mindegy, hát ez van.
[ Szerkesztve ]
"A kihívások nem arra valók, hogy győzz, hanem arra, hogy megtudd, milyen ember vagy." - Bud Spencer
-
Penge@Borisz
tag
Amúgy nem hiszem, hogy a ligázáshoz olyan sok időt kellene beáldozni. Ugye ilyenkor az autó adott, azzal pörgetjük végig az egészet. Általában azért hetente egy, max két futamot szoktak tartani, oda meg pont elég, ha napi fél-egy órát gyakorolsz a megadott autó-pálya párosítással. Ha egy ideje már játszol ilyen játékokkal, akkor egy halom pályát amúgy is betéve ismersz, az ismeretleneket meg 5-6 kör alatt legalább alap szinten be tudod lőni, onnantól kezdve már csak élezed az ismereteidet meg a mozdulatokat gépesíted. Legalábbis szerintem. Aztán lehet, hogy több száz kört kell menni egy pályán ahhoz, hogy penge legyél rajta, bár nekem nem ez a tapasztalatom. Néha szoktam diliből leaderboard default setup időket megcélozni, és hát 8-10 kör alatt egészen előre lehet kerülni. Biztos egyénfüggő ez is, meg hogy ki mennyire maximalista. Én pl. egy ligában nem a győzelemre hajtanék, inkább az vonz, hogy rendezett, hovatovább ellenőrzött körülmények között, kiszámítható módon, korrekt versenyeket lehet végig hajtani, nem instant, 3 meg 5 körös multi őrületeket, amik sajnos eléggé jellemzőek.
[ Szerkesztve ]
"A kihívások nem arra valók, hogy győzz, hanem arra, hogy megtudd, milyen ember vagy." - Bud Spencer
-
djculture
félisten
Blablabla... ehhez képest csak az ismerősi körömben van 5 ember aki nem kapta vissza a watch dogs meg ac unity seasson passokat sem. Hongkongi maffia cég üzemelteti, gyakorlatilag neked vásárláskor az eu törvények szerint megkellene fizetni az áfát de ha ki is jelőlöd az életbe nem fizetik meg meg hong kong ott nincs áfa...
[ Szerkesztve ]
-
MODERÁTOR
Rábeszéltetek, regisztráltam, kosárba, fizetnék paypal-al, erre kiírja nekem, hogy kapcsoljam ki a shield-et, vagy jelentkezzek be a G2A shild-be. Viszont a regisztrált adataim ide nem jók. Ez másik regisztrációt kíván, vagy mi?
Vagy akkor innen tutibb? Van újra.
[ Szerkesztve ]
Everybody lies.
-
Enton
addikt
Aktivizáld magad a hivatalos fórumon, van már hivatalosan kiemelt topikja ezeknek:
What tracks do you want to see in-game?
és a:
What cars do you want to see in-game?
Én már az autósba írtam egy kissebb requestet. Hátha lesz sok tartalom még rövid időn belül hozzá, persze javításokkal és fejlesztésekkel/bővítésekkel együtt.
"just because they are spelled the same doesn’t mean they are the same" And "just because they are not spelled the same doesn’t mean they are not the same" Mert gyakorlatilag megszámolhatatlan mennyiségű papucsállatka használ gazdatestként internetezésre humanoidokat és ez követhetetlen."
-
- = Zk = -
félisten
ha írsz levelet, írd belea végére, hogy "..., különben... "
megenyhülnek, meglásd xD" Persze, ha elég ideig torzítasz egy "nézőpontot" akkor előbb-utóbb találsz hozzá igazságot. " , "A minőséget meg kell fizetni,minden másra ott az AMD!!! " " Pontosan. Különben is, akkor jó, ha nekünk jó. Ha mindenkinek jó, abban mi a jó" by Zebra
-
- = Zk = -
félisten
Báris?...
Borisz...
xDRühellem a ruszkikat...!! ki fogom nyírni...!
Tiéd a terep rózsabimbó öreg harcos...
xD" Persze, ha elég ideig torzítasz egy "nézőpontot" akkor előbb-utóbb találsz hozzá igazságot. " , "A minőséget meg kell fizetni,minden másra ott az AMD!!! " " Pontosan. Különben is, akkor jó, ha nekünk jó. Ha mindenkinek jó, abban mi a jó" by Zebra
-
Enton
addikt
Figyelj ha még ennyit sem vagy hajlandó érte tenni, akkor ne csodálkozzunk ha pont az általad áhhított dolgokat pont kihadják majd a bővítésből.
Nekem megért 2 percet, hogy bevéstem oda. Hátha, ennyit megért."just because they are spelled the same doesn’t mean they are the same" And "just because they are not spelled the same doesn’t mean they are not the same" Mert gyakorlatilag megszámolhatatlan mennyiségű papucsállatka használ gazdatestként internetezésre humanoidokat és ez követhetetlen."
-
dino_m
senior tag
Skin lesz csak hozzáadható. Még legalább két évig jönnek majd hivatalos tartalmak hozzá, ingyenes és fizetős DLC formájában. A NoGripRacingen nézz körül vagy a CARS hivatalos fórumáról is vannak letölthető skinek.
[ Szerkesztve ]
Egy férfi sosem nő fel, csak drágábbak a játékai.
-
Enton
addikt
Érdemes szem előtt tartani, főleg ha kérdése, baja van az embernek. Hamar lehet választ találni mindenre, ott azért csak többen vannak, meg mindenki a cars-al foglalkozik.
"just because they are spelled the same doesn’t mean they are the same" And "just because they are not spelled the same doesn’t mean they are not the same" Mert gyakorlatilag megszámolhatatlan mennyiségű papucsállatka használ gazdatestként internetezésre humanoidokat és ez követhetetlen."
-
Enton
addikt
Áhh, félreértesz! Nem állt szándékomban visszafogni téged. Csak ha van egy kis angol affinitás meg úgy nagyábból tudod mi kell/mit szeretnél/mi a baj, azt már valószínűleg a hivatalos fórumon már 10-en legalább nyitottak neki topikot külön:
Gyorsabb és nem veszel el a többi vitatémában. Pont csak kényelmi szempontból ajánlottam volna.
"just because they are spelled the same doesn’t mean they are the same" And "just because they are not spelled the same doesn’t mean they are not the same" Mert gyakorlatilag megszámolhatatlan mennyiségű papucsállatka használ gazdatestként internetezésre humanoidokat és ez követhetetlen."
-
akoska07
nagyúr
Egyébként tényleg rohadt jól meg vannak csinálva már a játékok.
Sokszor én is azt gondolom játék után kilépve az utcára azt kell mondjam,hű de szar a grafika.
Az Amd a jövőbe mutat...De amikor az a jövő jelenné válna akkor az a jelen már régen a múlté... :DDD ....Na meg a horpadós ájemdééé
-
Penge@Borisz
tag
-
- = Zk = -
félisten
itt is ömlik.. .de nem lep meg... anglia
" Persze, ha elég ideig torzítasz egy "nézőpontot" akkor előbb-utóbb találsz hozzá igazságot. " , "A minőséget meg kell fizetni,minden másra ott az AMD!!! " " Pontosan. Különben is, akkor jó, ha nekünk jó. Ha mindenkinek jó, abban mi a jó" by Zebra
-
Csapoati
nagyúr
HA, kijön VALAMIKOR, akkor TALÁN. Ilyenekre én már nem várok. Ha 40%-ot gyorsulna, mint állítólag valamelyik driverrel Win10-en a csillagok együttállása esetén, akkor is alatta maradna a jelenlegi Geforce-os teljesítménynek. Én szeretem az AMD-t, 8 éve csak tőlük vettem VGA-t, de most egy darabig elég volt. Semmi fanboyság nincs bennem.
tehát a két csoportból a lassabbik legjobb idővel rendelkezőben lévők közül az ötödik legjobb időt futó indul majd a poleból.
-
Csapoati
nagyúr
Ha nem tet... jaaa! En nem flame-et akartam inditani, csak megosztottam a valtas soran tett eszreveteleimet. De reszemrol le is zartam a voros-zols vitat, most mar legalabb jatszhatoan fut a jatek es tudom elvezni.
tehát a két csoportból a lassabbik legjobb idővel rendelkezőben lévők közül az ötödik legjobb időt futó indul majd a poleból.
-
MODERÁTOR
Én direkt kart versenyekkel kezdtem, hogy lehessen hova fejlődni
Fura egy kasztnis kocsi után, de ha a kormányom is úgy akarja, szerintem nagyon élvezetes(persze nálam is Pro és real). A catherem is egy kihívás, pár futamot már mentem én is meghívásos alapon.Mondjuk a cart versenyeket nem nyertem mind, de összességében vezetem a bajnokságot, viszont az első vége után megint csak 125cc cart szerződést kaptam.. No mindegy..
Emellett TT-ben hajtom én a többi verdát. Lancer-el mentem is egy 5. időt Monzában. Rá kellene feküdni a beállításokra, de arra most lusta voltam (nameg ha nem a kormánnyal való kínlódás vitte volna el tegnap fél napomat..)
[ Szerkesztve ]
Everybody lies.
-
Enton
addikt
Azt mondták simán lehet carrierben is akármelyik géposztályban menni és "skippelni" ami nem tetszik. Ha a kartot sikerült átlépned akkor gondolom a Caterham sem lenne gond skippelni.
Vagy az lehet hogy elfogadtad és akkor már ha elkezted játszd is végig. Oké hogy eddig egy-egy futamot adott, de idővel már egész bajnokságot is akkor ahogy én leveszem.
De ezeket csak hallomásból sejtem, még egy sec-et nem voltam carrierben.(#2551) Penge@Borisz:
Csak open wheel-el van bajnokságuk vagy más géposztályban is szervezkednek? Esetleg majd idővel bővülnek, vagy időről időre folyton más-más a gép amivel futamot indítanak?
"just because they are spelled the same doesn’t mean they are the same" And "just because they are not spelled the same doesn’t mean they are not the same" Mert gyakorlatilag megszámolhatatlan mennyiségű papucsállatka használ gazdatestként internetezésre humanoidokat és ez követhetetlen."
-
titi1990
tag
Neked is leírom, de a link alatt is leírtam, hogy én sem értek egyet a véleményével, csupán az elejét, a bevezető gondolatokat találtam jónak, mert nagyon sok fórumon, köztük magyar oldalakon is olvasni, látni lehetett ezt a fajta fanatizmust amivel egyesek kezelik ezt a játékot... A szövegeket azok teljes terjedelmében értelmezzünk, elkerülhetőek az ilyen felesleges kirohanások.
Mondjuk azt én sem értem miért nem kapartak vhonnan egy kormányt a teszt idejére. Az én Thrustmaster kormányom a héten érkezik, kíváncsi leszek addig patchelnek-e valamit.[ Szerkesztve ]
-
titi1990
tag
Ismételten leírom, hogy nem a teszt része miatt tettem ki, csupán a bevezető miatt... Az meg, hogy Xbox-on teszteli, hát nem mindegy, hol tesztelek egy multiplatform játékot? Elvileg a kiadó azért adja ki több platformra, mert a vásárlóra bízza, hogy akarata szerint döntsön melyik platformon szeretné élvezni az adott címet. Nem láttam a leírásban, hogy ,,Héj paraszt, úgy vedd meg ezt, hogy csak PC-n kapsz teljes élményt..." A kormány részével egyetértek, ezt vétek kontrollerrel irányítani, bár hozzáteszem Boxon jelenleg amúgy is minősíthetetlen a kontrollerrel való irányítás(menüben ide-oda lépked stb...), de elvileg már jóváhagyáson van a patch.
Kíváncsi leszek a Thrustmaster kormánnyal milyen lesz.
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Szólánc.
- Tudományos Pandémia Klub
- Ilyen specifikációkkal érkezhet a 2025-ös ThinkPhone
- Tőzsde és gazdaság
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- 90 wattal tölt a Xiaomi 15
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Filmvilág
- Elektromos autók - motorok
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen