-
GAMEPOD.hu
Opel topik
Új hozzászólás Aktív témák
-
Daywalker
addikt
Nekünk van a családban 1.0 "stift". Tényleg igénytelen, de azért ne vicceljünk. Olajból 3,5 liter kell bele (mint a Corsába), szűrők ugyanolyan árban vannak, mint a Corsához. Sőt, a stiftnek eléggé szarok a fékbetétei. A Corsán 115e alatt fogyasztottam két első betétet (az első garnitúra majdnem vasig koptatva a másodikon még volt), míg a swift 50 ezer alatt evett meg kettőt (hasonló felhasználási körülmények). A betétek ára is hasonló, akárcsak a tárcsáké. Tehát nem feltétlenül olcsóbb a switf, ha az alkatrészeket nézzük -- pláne a féket. Mellesleg a stift 8 évesen már a harmadik akkut fogyasztja éppen, az enyémben talán a második lehet 13 évesen (az a gyári van benne amivel vettem, de 7 éve nem cseréltem).
Mondjuk én már mindent kicseréltettem szinte a futóműben, de a szerelő azt mondta, hogy nem kellett volna. 100e-nél csak az egyik első gátlóból folyt az olaj egy picit (és ha összenyomtam, akkor nem nyomta ki magától a szárat), de minden más rendben volt.
Ha gumi, benzin, biztosítás, adó négyest nézzük, akkor az 53 lovas suzuki természetesen olcsóbb, mint egy 90 lovas corsa.
[ Szerkesztve ]
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
Egy ideje nem jártam itt, de válaszolok...nézd meg a switf útmutatóját (fentvan a neten). Az van beleírva, hogy töltsön bele 3,3 liter olajat, indítsa be, járassa 5 percig, állítsa le, várjon néhány percet és nézze meg kell-e még beletölteni...na ilyenkor még belemegy kb. 2 deci. Vagy a teknő nagy, vagy a franc se tudja mi, de akkor is ennyi megy bele. A "vitát" ezzel lezárom.
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
-
Daywalker
addikt
Atesz tegnap vagy tegnapelőtt mutatott C16SE motort ECU-val kábellel kompletten 40-ért...plusz nagynyomású benzinpumpát kell szerezni és készen is van Nekem is kéne, csak C14SE...
Egyébként gátlóból valami normálisat vegyél, még ha olcsóbb kell akkor is (Monroe, KYB, Boge stb), mert a végén úgy jársz, mint buher, neked is eltörik valahol. Atesz monroe-t vett s teljesen jó, sőt!
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
válasz buherka #8910 üzenetére
Így van, Koni, KW, Bilstein, Vogtland, Boge, Sachs, Monroe és Kayaba (alias KYB) és még egy pár márkai ami megbízható.
Pedig neked gyári rugód van Nekem egyébként is pattog mint kecskeszar a deszkán, de már megszoktam. Lusta vagyok visszatekerni a gátló feszességéből...jó ez így.
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
Az utángyártott gázrugóval vigyázni kell, mert van olyan, ami olyan baromi kemény, hogy rohadt nehéz lecsukni az ajtót, kifele pedig úgy kivágja, hogy csak lesel Idővel puhul ez is, de elég sok idő
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
Azért jó lenne tisztázni, hogy milyen GTC-ről beszéltek, mert GTC-ből van 1.4 is, tehát a tuningolt 1.4 corsa akkor jobb választás (könnyebb, erősebb). Mellesleg megjegyzem, 1.8-as GTC-vel mentem már és nem akkora szám, sőt...
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
Tudom hogy nem mondtad, én csak megemlítettem...csak azért írtam, hogy mindenki GTC-zik jobbra-balra, de ez nem mond semmit így önmagában...1.4-1.6-1.8 mind elég hervatag, minimum 2.0T
Hát igen, cdti, az más.[ Szerkesztve ]
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
válasz Jim Tonic #9450 üzenetére
Igazából jó, de mégsem. Nézd meg, hogy Angliában vagy Németországban mennyivel egyszerűbb átalakíttatni egy autót, mondjuk nagyobb motort tenni egy kisebb helyére stb. Itt csak a szopatás, papírmunka és egy csomó pénz kifizettetése a cél. Itthon még egy nyamvadt kipuff vagy egy nagyobb felni is engedélyköteles...vicc.
[ Szerkesztve ]
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
válasz Jim Tonic #9454 üzenetére
Azért nem mondanám, hogy az olcsó és a NEM műbizonylatos az egy és ugyanaz a dolog. A kézzel csinált jó minőségű kipuff sem olcsó és az sem műbizonylatos. Ráadásul a szöveg is hülyeség, mert csak egy végdob cserével egy átlagos autónál nem lesz eltérés teljesítményben vagy emisszióban, max hangerőben -- de, ha a gyárival megegyező hangerősségű dobot csináltatok kipuffossal, mert mondjuk savállót akarok és valami szebb véget, akkor azért is megbasznak, mert nem műbizonylatos. Tehát hülyeség az egész.
De pl. ha veszel itthon egy Remust példának okáért, ami nem olcsó, akkor az sem műbizonylatos, vagyis adnak hozzá jó esetben egy homológ papírt vagy talán valami tüv-ös fecnit, amit itthon nem fogadnak el és még akkor is beleköthetnek, ha E betűs. Ennyi...
Nekem is Remus van (Németországból rendeltem és nem valami hazai tuningcégen keresztül) és csak homológ papír van hozzá, míg a Supersprint középrendszerhez is csak azt adtak, pedig az nem Racing, hanem Factory Sound -- nem úgy, mint a RemusA felni is túl szigorúan van szabályozva ezen a téren, Angliában pl. a B és C Corsák gyakran 17" kereken futnak, itthon elvileg 14 a maximum, mert ez van a könyvében. Ha jól emlékszem, még a központosító gyűrű sem szabályos. Vicc.
A többiben egyetértek...
[ Szerkesztve ]
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
válasz Jim Tonic #9462 üzenetére
Vágom, hogy amit leadott a vizsgaközpontokba az kell, de nyilván kizárt, hogy lesz benne nagyobb méret, mint amit hivatalosan valaha szereltek rá -- szerintem, de neked legyen igazad!
"Attól olcsó valami, hogy nem kell engedélyeztetned." - Épp ezt magyaráztam, hogy nem feltétlenül, de lépjünk túl rajta, mert az igaz, hogy a 20 ezres kipuffok mellé nem jár szar se.
A Remus stimm, hogy bevizsgált, bár nem emléxem, hogy az enyémen lenne E vagy bármi, de cetli van hozzá (ami nem tüv szerintem), bár mint említettem, ez Wild Label (magyarul hívhatjuk Race kategóriának is), tehát úgysem teljesíti a zajnormát. Ez is vicces, mert még ennél jóval hangosabbak is vannak, pedig ez is áteresztő dob.
Talán a TÜV-be és az E-be együtt nem kötnek bele, de ez változó, sajnos van rossz tapasztalat arról, hogy mibe kötnek bele -- sajnos sokszor a hazai felügyelet által kiadott engedély kell, lásd fólia! Egy ismerősnek belekötöttek abba, hogy a Toyota Corollára 15" alu van feltéve, pedig azon az autón az bőven megengedett és kérték a műbizonylatot, végül kidumálta magát. Ez van, nem lehet ezen változtatni, szerencsére nem veszik olyan szigorúan. Vizsgán az autóm simán átment már Janó-féle dobbal, 15" felnikkel (pedig mindenki mondta, hogy tegyem fel a téli-lemez párost, ami csak 13"), de a Remussal és fóliával még nem voltam (utóbbihoz van műbizonylat, de csak a megfelelő helyekre), majd kiderül.
Btw, motorosok és hangos kipuff. Én támogatom a hangosabb (figyelem! nem hangos és ablakrezgető!) kipuffokat, mert sokszor nem lehet észrevenni a kocsik között-mögött-mellett csorgó motorost és csak a hangjára kapja fel az ember a fejét. Persze a hangos hi-fi mellett az sem segít, ha üvölt a kipuff (főleg hátrafelé). Aki pedig teljesen üres dobbal tuningolt egyhengeressel közlekedik (KTM Duke és társai asszem) azt behajítanám a Dunába.
No, písz
[ Szerkesztve ]
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
-
Daywalker
addikt
1.4, ráadásul a 60 lovas és EGR-es...bahh.
Már volt szó SI-ről (azaz C14SE-ről), C20NE-ről, XE-ről is, de aztán úgy döntöttem, hogy nem akarok megbukni vele az út szélén vmi kontrollnál (mivel még az adócsalást is ráverhetik az emberre ilyenkor), illetve "belebuzultam" a motorokba, gyorsan jogsit is csináltam, tehát inkább motorvásárlásra költöm el a pénzt Ilyen az élet, talán egyszer...Egyébként az NE-re átalakítás egyszerűbb és olcsóbb lenne, cirka 900 kilóra az is elég lenne Persze beszéltem a haveroddal is (vagy annak a haverjával) aki csinálta az XE Corsát, szerinte nem olyan bonyi és drága, de azért ha normálisan meg akarja csinálni az ember akkor az bizony pénz...
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
De, Corsa...épp azért lenne buli valami nagy motor, mert nagyot tud lépni (NE-vel is, mivel könnyű). Sajnos az XE itt már zsebbenyúlós, NE-t F15 váltóval és tengelyekkel be lehet simán dobni (dízel corsa alkatrészek ugyebár).
Egyébként igazad van, használni, élvezni és eladni. Btw, semmi baja az autónak és eladni sem akarom, mert nem hiányzik a hitel és többet sem akarok biztosításra fizetni -- és a szívem szakadna meg, ha összebaszná valami idióta a városban. Nemrég letörték a tükröm és már akkor idegbeteg voltam (pedig egy bontott 3 ezer ft, ami igazán nem sok - Thx KrenAtesz). Különben meg elvisz bármikor bárhová, évek óta járunk külföldre nyaralni és telelni több ezer kilométerekre -- pöpec a gép.
De mint mondtam, más irányú tervek vannak most (ZX6R powa!), azt hiszem azt jobban fogom élvezni.
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
-
-
Daywalker
addikt
Valaki belinkelt egy nkh-s doksit nemrét az autók tuningjáról, abban részletesen le van írva. A lényeg, hogy a hátsó és hátsó utasülések melletti ablakot befóliázhatod (akár be is hegesztheted, mivel a VAN kisteherautókon is így van). A lényeg, hogy legyen jobb oldali tükröd. A vezetőülés és anyósülés melletti üvegek csak olyan mértékben sötétíthető, hogy az üveg és a fólia fényáteresztése EGYÜTTESEN nem lehet kevesebb, mint 70%. Ha tehát színezett üveged van gyárilag, akkor semmit sem tehetsz rá, elvileg még teljesen áttetsző hővédő vagy biztonsági fóliát sem(de mivel ez 89% áteresztésű, senki sem veszi észre...). A szélvédőt pedig csak olyan mértékben lehet sötétíteni, hogy az üveg és a fólia együttes fényáteresztő képessége minimum 75%, de a lehajtott napellenzők vonaláig lehet sötétíteni...(mivel, ha le van hajtva a napellenző, ott úgysem látsz ki). Azt hiszem így van....
Egyébként magánvéleményem az, hogy ez az egész szabályzás oltári nagy baromság. Az első szélvédőt nem lehet fóliázni, az még ok...bár a színtelen biztonsági és hővédő fóliákra adnék engedélyt, mert hasznos. DE!
Hogy az első sorban nem lehet fólia, totál hülyeség. Nekem elöl 35% áteresztésű fólia van (nem színezett üvegen) és teljesen jól kilátok, illetve világosban is belátni annyira, hogy látszik ül bent valaki és jó fényviszonyok között azt is látni, hogy merre nézek éppen. Hátul és hátul-oldalt már csak 18% van feltéve és ott tényleg elég nehéz belátni, de ki lehet látni minden probléma nélkül, még este is (a tolatás sem probléma, mert a tolatólámpa simán világít annyit, hogy látni mi van mögöttem). Szerintem egy 50%-ig simán el lehetne menni az első sorban is...[ Szerkesztve ]
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
Akkor tudsz rá rakatni, de sok értelme nincs. Én is ebben gondolkodtam, de elég bután néz ki, ha elöl semmi hátul pedig sötét (ráadásul hátul nem ül senki, max akkor jó ha pakolni kell, de akkor meg elöl látnak be...sakk-matt). Jobb megoldás a tartalék üveg
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
válasz Calogero #9496 üzenetére
Fóla förevör Ez volt a legjobb dolog, amit az autóval tettem. Mivel az enyémben még klíma sincs (egyébként is utálom, mert mindig megfázok tőle) nagyon sokat számít a fólia, de pl. ha kint állok a tűző napon, akkor simán beülök és megyek, nem forrósodik fel belül annyira, mint a fólia-nélküli autók. Engem még rendőr nem igazoltatott fóliával, sőt, 8 év alatt kb. 3x igazoltattak.
[ Szerkesztve ]
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
Esetleg még a Thomy fóliánál is utánajárhatsz, nekik is van hasonló (sőt, kétféle) hővédő fóliájuk. Már három autót csináltattunk náluk és mind tökéletes lett.
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
válasz _Voyage_ #9510 üzenetére
thx! Rengeteg pénzben van már és még rengeteget lehetne rá költeni. Nővérem használta előttem és hát...tudjuk milyenek a nők ezen a téren: csak használják, de szerviz és törődés nulla (tisztelet a kivételnek!). A rossz ablaktörlő gumik miatt szélvédő cserék (elöl-hátul), oldalablakok karcosak a voltak a jégkaparástól, puffos volt bal első sárvédő (mondjuk épp csak be volt horpadva az oldalsó lemez, de cserés volt), és a jobb első is meg volt karcolva by kerítés, repedt volt jobb hátsó lámpa by tolatás, rohadt a hátsó ajtó az ablaktörlő körül (cserés lett, akkor került rá a gyári szárny is), kopott gumik (akkor még gyári felnin persze) no meg az extrák, de az már saját "hülyeség". Szerintem ezzel sokan vannak így, mert van itt pár szép otó...ami nekem a bajom, hogy a 13 év azért érződik rajta, már nem olyan erős, mint régen és a kasztni sem olyan merev már, mint újkorában, de ez van...jobb, mint a hitel Már csak valami bika motor kéne bele...
[ Szerkesztve ]
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
válasz Jim Tonic #9555 üzenetére
Sokat nem számít, de számít valamennyit. Az Eurotax oldalán minden autó minden extrája fel van sorolva...szerintem számoltasd ki valakivel, mert az a rohadt eurotax oldal fizetős (de ha neked megér 5 eurót, akkor te is kiszámolhatod).
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
Koni
Viccet félretéve...milyen autó is ez?
Egyébként mindegy melyik, csak a LIP-et ne!!! Buhernak olyan tört el nemrég, pedig viszonylag új volt. Az opelekben a gyári beszállító egyébként Sachs vagy Boge.
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
válasz Jim Tonic #9574 üzenetére
Ha az árak, amiket feltüntetett darabárak, akkor bizony a Konival jobban jár.
F Astra Caravanhoz az első gátlók darabja koniból 20500 (nem állítható) és 28500 (állítható), a hátsó darabja pedig 18000. Mindez hivatalos importőrön keresztül 2 év garival...meggondolandó.Nekem Koni Special (piros) van kb. 3 éve (talán most lép a negyedik évébe, mert ilyen időtájt cseréltem én is) és elég jól bírják, pedig ültetve van 35mm-t és Pesten használom (ráz is rendesen, nagy felnikkel szekér feeling megvan).
[ Szerkesztve ]
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
Egyébként az anyjuk p.csáját a biztosítóknak, mi a fenét nézegetnek...a legjobb hír ezzel kapcsolatban az volt, hogy valami nőnek vissza kellett fizetnie a biztosítónak a pénzt, mert azok észrevették h valahol épp nyaralt, amikor elvileg beteg volt. Megyek is az ombudsmanhoz...
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
Amúgy tök mindegy, hogy gázos vagy olajos, mindkettőnek megvan a hátránya (az olaj elfolyik a gáz pedig elszökik). Mellesleg vannak olyan gátlók, amiben mindkettő van (pl. az én konim is ilyen). Mivel Caravan astráról van szó, ezért én jobbfélét vennék hátra is, ha sűrűn van pakolva.
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
Azt hiszem az utolsó szó mutat rá a lényegre: bírHAT Hát igen, nem garancia semmire sem a drágább. Bármiből össze tudja fosni magát az új. Annyi biztos, hogy a sport konik, amiket neked is ajánlgattam (mivel nincs más hozzá koniból), azok iszonyúan bírják a gyűrődést, mivel alapból durvább ültetéshez is alkalmazható (főleg a rövidített szárú, de az Caravanhoz nincs). A Monroe-ról jót-rosszat egyaránt hallottam már, KrenAtesz fórumtárs nemrég vett két elsőt és neki nincs vele baja. A Sachs szerintem egy fokkal jobb talán, de a KYB (azaz Kayaba) sem ma kezdte..
Arra lennék kíváncsi, hogy a Koni komplett gólyalábat ad-é, vagy csak "patront", mert a Monroe és társai tuti csak "patront" adnak."A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
Én vastagabb stabilizátor szettet vadászok, hogy ne dőljön annyira bódé, de csak H&R-t találtam, 300 euróért...valakinek ötlet?
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
-
Daywalker
addikt
válasz Jim Tonic #9641 üzenetére
Az hagyján, de nem is megy az autó ilyenkor, feltéve, hogy nyitott állapotban ragad be. Ha bezárt állapotában ragad be, az a jobbik eset. Az EGR a nitrogén-oxid gázokat (NOx) vezeti vissza...tudtommal azt is mérik, de ha az EGR-t kiiktatod, nem fog megbukni az autó. Talán magasabb Euro normáknál már kibukik, de Euro2 szinten nem. Jó példa erre a régi C14NZ/X14SZ motorok, ahol az előbbinél nincs, utóbbinál van EGR, de mindkettő Euro 2, a blokk és befecskendezés ugyanaz (még a gyújtásban van különbség, előbbi rotoros, utóbbi DIS trafós, illetve az X-nél nincs oktánszám dugasz).
[ Szerkesztve ]
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
Báz, egy pillanat erejéig azt hittem a CS-on vagyok, kétszer is rányomtam a topik nevére, hátha rossz helyre tévedtem, de nem (sajnos).
Nem lehetne egy picit odafigyelni a heJesírásra és a stílusra? Kurv@ra idegesítő, mintha általános elsőben lennék, komolyan mondom.[ Szerkesztve ]
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
-
Daywalker
addikt
Kézifék be, egyes és padlógáz...hamar slick lesz belőle, talán ilyen hidegben a hűtővíz sem forr fel. Egyébként a duenen meg racing-bazáron annyi szokott lenni, mint a szemét, ott tuti találsz.
"A szabályok csak irányelvek azoknak, akiknek végképp nincs szabad akaratuk."
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen