-
GAMEPOD.hu
A topikban minden törvénytelen módszer megvitatása tilos!
Új hozzászólás Aktív témák
-
Vama19
friss újonc
Sziasztok!
Adott keresztapám, aki sok-sok évvel korábban kölcsönkérte anyám örökséget pár hónapra, rögtön, ahogy kijöttek az ügyvédtől, mert pont akkoriban indított vállalkozást. Majd bevették anyámat kezesnek is a cégbe. Anyám ekkor nagyon fiatal (25 környéke) és naiv volt, és szeretett volna segíteni a nővérének és sógorának, azaz keresztapámnak. A kölcsön nem lett megadva, és a cég is becsődölt elég hamar, aminek következtében a tartozást anyámon is elkezdte behajtani a bank, kb. a fizetésének a 30%-t vonták le. Nem rég tudtam meg az örökséges dolgot, és idén le is ültem keresztapámmal, hogy jó lenne, ha megadná. Persze, jött, hogy nem emlékszik se az örökségre, se arra, hogy kölcsönkért volna. Majd a következő beszélgetésnél hozott egy számítást, ami nevetséges összeget mutatott, ill. össze-vissza hazudgált, ellentmondásokba keveredett.
Na mármost. Az előzmények ismeretében, és mert nem volt semmi bizonyíték, papír a kölcsönről, gondoltam felveszem videóra a beszélgetést, hátha beismeri, és akkor már lesz valami bizonyítékom.
Azóta se sikerült zöld ágra vergődnünk az összeget illetően, ill., eleve csak a felét vállalná be, a másik felét szerinte követeljük a volt feleségétől, anyám nővérétől. Annak ellenére, hogy keresztapám, csinálta a változást és ő is kérte kölcsön az örökséget...
Ha én ezt a bizonyos felvételt, (amiben össze-vissza hazudik, és ilyen kijelentéseket tesz, mint hogy aki kölcsönkér az mindig elfelejti, ezért aki kulcsokat annak kell rászólnia az adósra) én megosztom a fb-os ismerőseivel, hogy kissé lejárassam, (hátha ösztönzőleg hatna), akkor milyen bírsággal kellene számolnom nagyságrendileg, ha feljelentene. Illetve, a makulátlan erkölcsi bizonyítványomnak annyi lenne? És mikor lenne újra tiszta a bizonyítványom, egy ilyen ügy utáni bejegyzés után?
Bocs, kicsit hosszú lett.
Új hozzászólás Aktív témák
- Így nem hajlik, úgy kettétörik az új iPad
- Anime filmek és sorozatok
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Mobil flották
- Meggyi001: A Lidl Silvercrest kenyérsütő jó?.........Jelentem:Jó!
- Windows 10
- Philips LCD és LED TV-k
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Xbox tulajok OFF topicja
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- További aktív témák...
- Újszerű HP 250 G7,core i7 7500u,IntelHD ,16GB DDR4Ram,SSD, új akku,új töltő
- Be Quiet! Dark Power Pro 80 Titanium 1600W (BN332) Tápegység - Számla + Gari, Ár alatt! BeszámítOK!
- ÚJ Acer Nitro 17 - AN17-41 - 17,3"FHD 165Hz - Ryzen 7 7735HS - 16GB - 1TB - RTX 4050 - 3 év garancia
- Ryzen 7 Konfig
- ThinkPad X1 Carbon (17mm!),Core i7,8GB Ram,m2SSD,világító billentyűzet,jó akku
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest