Aktív témák

  • divot

    veterán

    A gyermeknemzés örömeit követő életfogytig tartó büntetésnek van egy olyan aspektusa, amelyről igencsak kevés szó esik. Ez a szociokulturális katalizátor szerep. Mivel a fogalomnak így önmagában semmi értelme sincs - lévén, hogy én találtam ki -, rövid magyarázatot mellékelek hozzá.

    Tehát a lakótelepen van nekünk jó néhány kedves, és még több kedvetlen szomszédunk. Ezek az emberek eddig zömmel legevőnek tekintettek minket, igazából már azt is eredményként könyveltük el, ha a foguk között odaszűrtek valami köszönésfélét, valahogy így: jóapotkiok.

    Mostanában viszont merőben más a helyzet. Ha kicsi Bacsó ott van a kezünkben, akkor már messziről, hangosan és érhetően köszönnek, megállítanak, gügyögnek a kicsihez - ez főleg a 150 kilós házmesternek áll jól -, és a legjobb, hogy mindig mindenki mosolyog ránk. Mi meg vissza. :)

    Ugyanez az utcán is folytatódik: vadidegen emberek állnak velünk szóba, kérdezgetnek, természetesen gügyörésznek, és ha akarjuk, ha nem: elmesélik, hogy milyen is volt, amikor nekik volt kicsi gyermekük.
    Ma például egy ötven körüli asszony állított meg séta közben, mert hogy én tologattam Bacsót a még kellemes, de már dermedő napsütésben. A beszélgetés a következőképpen alakult:

    - Jaj de aranyos! Hogy hívják a kislányt?
    - Barnabás.
    - Áhá. És milyen idős? Négy-öt hónapos?
    - Kettő lesz a jövő héten.

    Aztán el kellett mesélnem, hogy nagy baba volt már születéskor is, most pedig közel hat kilós, és 60 cm, szóval gyaníthatóan kosárlabdázó lesz, vagy létra nélkül dolgozó szobafestő. Aztán a néni elmesélte, hogy neki is van egy fia, aki 31 éves, de nem akar az istennek se nősülni, és még sok minden haszontalan dolgot, alig tudtunk megszabadulni tőle, szerencsére Bacsó olyat rottyantott a pelusba, hogy beleremegett a babakocsi, így a hölgy ijedten útunkra bocsátott minket.
    Két sarokkal odább pedig jót nevetünk, valahogy így:

    [kép]

Aktív témák