Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Upo

    addikt

    válasz parandroid #30327 üzenetére

    Teljesen reális lehet, inkább mondanám magam alkalmi koca futkározónak, hetente hétvégén szombat-vasárnap, illetve hétköznap 1-2 napon járunk, hangulattól függően 8-15 km közöttit kényelmes tempóban. Szabvány edzetlen csirek vagyok. Különösebb készülgetés se volt, csináltuk a szokásos programot. De tényleg kéne valami program szerint csinálni, hogy egy kis kondit felszedjek, kéne növelni a sebességet. Tehát a fokozókat is be kéne illeszteni, amit még nem csináltunk, de nyilván kéne hozzá megfelelő alapozás is, nem csak úgy bele a vakvilágba szaladni.
    Ezzel a 160-161 pulzussal ki tudok szaladni a világból, 5:30-5:40 körüli tempóval. Érdekes, hogy ez a tempó alakul ki amikor futunk. Hiába mondjuk, hogy na most egy lassút, nem sietünk sehova, pár km után ránézek, és akkor is ezen a tempón megyünk önkéntelenül.
    De nem nagyon tudom a tempót fokozni, valamivel 5 alatti tempónál gyorsabban nem tudok futni. Mondjuk soha nem voltam egy sprinter, kis gyerek korom óta voltak gondok a térdemmel, csípőmmel. Aztán laikusként elkezdtük a párommal, bementünk a boltba, ránk akasztottak egy cipőt (a saját márkájukat). Én nagyon eseti voltam, nehezen lehetett elrángatni, talpam, bokám, térdem, sípcsontom, csípőm fájt. Aztán neten néztem futós írásokat, videókat, ami alapján a sarkazós technikával felhagytam. Eleinte volt ám izomlázas időszak, egész más izmoknál jelentkezett a terhelés, de beleszoktam, már nem is kellett rá figyelni, automatikusan így futok, szerintem sarkazva már akarattal se nagyon tudnék. Rengeteget javított, már csak a térdem fájt, és ugyanakkorának érzett terheléssel nagyobb tempót tudtam. De azért még mindig ott voltam, hogy 5-6 km-es távon alig tudtam 6 perces átlag tempó alá menni, örültem minden mínusz másodpercnek.
    Aztán előkerült a cipő kérdés. Lányom sportol, őket elvitte az egyesület futás vizsgálatra, annak megfelelő cipőt vettünk neki, amivel a fájdalmai megszűntek/csökkentek.
    Ennek hatására az asszony is elment, a megfelelő cipővel ő is sokat profitált. Én maradtam utoljára mint alkalmi ember. Majdhogynem úgy voltunk vele, hogy kár a sok pénz ha úgyse járok rendszeresen. Az ez előtti félmaratonom még a régi cipőben futottam, ki is voltam, fájt mindenem, és utána is még sokáig fájt.
    Aztán végre magamnak is vettem egy rám való cipőt, és nagyon bevált. Csak és kizárólag attól rengeteget gyorsultam, előző nap ahogy futottam a régiben a 6 percest, ezzel úgy futottam másnap az 5:40-et. Meglepődtem, az államat kerestem a végén. És a térd fájdalmak, izomlázak is megszűntek, sokkal simább, könnyedebb lett érzésre a futásom. Jelentős része van a cipőnek is abban, hogy május óta 17 percet javítottam a félmaratonon, bár most fejben jobban ott voltam, és a májusihoz képest próbáltam kihajtani ami bennem volt. És a befutó után kilihegtem, nyújtottam, aztán ennyi. Nem lett izomlázam sem. Mondjuk azért másnap melóban nem úgy futottam fel a lépcsőn ahogy szoktam, de amúgy váratlanul rendben voltam.
    Amióta megvan ez a cipő, egyáltalán nem kell győzködni, magamtól megyek, jól esik a futás. Most érzem, hogy egy kis kondit jó lenne felszedni, és sokkal könnyebb is lesz megcsinálni.
    Akkor ezek szerint próbáljak ezen a 160-on alapozni? Vagy azért lejjebb valamivel?
    Illetve a hűvösebb idővel is gondom van, 10 fok alatt már be szokott gyulladni a gégém, és sajnos akkor a fülemre is rámegy. Bár mostanában hogy rendszeresebben futok, már ez is javult, a mostani félmaratonon 5 fokban indultunk, és nem volt semmi gondom, bár szinte végig orron lélegeztem. A végén meg a ruhám arc védőjét (vagy minek nevezik, egy cső féle a gallérnál) feljebb húztam a szám elé, abba fújtam a levegőt, és az egy kicsit melegítette a számon beszívott levegő részt. Igazából akkor is vettem full orron, csak egy keveset szívtam mellé szájon is.
    De azért ilyen 1 számjegyű hőfokoknál nem biztos hogy jó lenne fokozókat futni, jó ha az alapozást megúszom láz nélkül. Vagy ennek ellenére mégis próbáljam így télen is?

    Blogom: https://logout.hu/blog/upo/index.html | "Az átlagember alvásigénye még 5 perc"

Új hozzászólás Aktív témák