Új hozzászólás Aktív témák
-
Alexios
veterán
Igen is meg nem is. Melyik eddigi részek? A Desmond féléhez köze nincs még mindig. Ha első civilizáció alatt arra gondolsz mi derül ki róluk, hát talán több mint az előző pár részben, bár túl sok újdonság nem(kivéve persze ami majd a DLC-ben már a címe alapján tudni hogy lesz). Ha a modern részre, ott pedig bár kell lenni(ami a Unity vagy Syndicate-hez képest előrelépés), de minek. A modern történet jelentős része nem a játékban történik, hanem egyéb médiumokban -
Szerintem a modern szál jelenleg teljesen indokolatlan, a ubi egyértelműen nem tudja mit akar kezdeni vele, cserébe bosszantó tud lenni mikor egyszercsak felkelsz az animusbólpl. aki eddig a templomosokkal volt most velünk. Williams Miles sehol sincs, stb. Semmi kapcsolat nincs az Origins-al ilyen szempontból azon kívül, hogy Layla van benne. Mondok egy konkrét példát a más médiumokban történt nagy változásokra: Juno halott. Részeken át építették ezt fel, majd egyszercsak kiírták úgy hogy a játékokban szó se esik róla. Ki ölte meg? Desmond fia. Mert mint kiderült az is van neki. De a játékokban nagyjából már semmi nem esik szó róla, itt sem, a templomosok és assassinek harcáról, azon kívül hogy ijesztgetnek velük szóban hogy jajj, nehogy ők találják meg, de semmi súlya. [ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Anyagi katasztrófára figyelmezteti az Apple-t a brit média
- Google Pixel 6/7/8 topik
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Ukrajnai háború
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Mobilinternet
- Linux - haladóknak
- Bestbuy játékok
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- További aktív témák...
- Tyű-ha Lenovo Thinkpad X1 Carbon Profi Érintős Laptop 14" -50% i7-10610U 4Mag 16GB/512GB FHD IPS
- 3D bérnyomtatás és egyedi megrendelések teljesítése PLA, PETG anyagokból 70+ színárnyalattal!
- Nikon D5300 + objektív, makulátlan vadonatúj állapotban
- Új LENOVO THINKBOOK 13s G3 "Kis Gamer" Ultrabook 13,3" -40% Ryzen 5 5600U 8/512 WUXGA IPS RADEON 2GB
- -100e Ft Dell Latitude 5440:i5 1345U,16GB,512GB,Iris Xe,vil.MAGYAR bill,Win11, 3 év Dell NBD gari
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest