Most már PC-re is készül az Unending Dawn

Kezdetben csak Android és iOS rendszerekről volt szó, aztán jött a PS5-ös bejelentés most pedig egy újabb platformra is megjelenik a játék.

Hirdetés

A kínai Parcae’s Fate Studio tavaly nyáron jelentette be, hogy készül az Unending Dawn című játékuk, amely egy nyílt világú, akció-szerepjáték lesz Unreal Engine 5-tel. Az első hírek még arról szóltak, hogy kizárólag Android és iOS rendszerekre kapjuk meg a programot, idén tavasszal aztán kiderült hogy PlayStation 5-re is elérhető lesz majd a teljes kiadás. Úgy tűnik azonban, hogy ezzel még nincs vége a célplatformok listájának, nemrég ugyanis kiderült hogy PC-re is megkapjuk a programot. A kérdés már csak az, hogy mikor, ugyanis megjelenési dátumot még mindig nem kaptunk.