Az Oculus áruházát viszonylag sok kritika érte amiatt, hogy a felkerült és megvásárolható játékok jó résznél egy DRM-et használnak, ami ellenőrzi, hogy a felhasználónak valóban Oculus Rift headsetje van-e. Ezt persze számos nem hivatalos megoldással meg lehetett kerülni, de a cég ennek ellenére is ragaszkodott hozzá, amit nem kifejezetten kedveltek a játékosok.
Hirdetés
Az Oculus most megváltoztatta az álláspontját és frissítették az Oculus Home áruházat, amelyből kikerült az említett DRM. Ezután minden megvásárolt játékot el lehet indítani akármilyen headseten, ideértve a HTC Vive-ot is. A vállalat szóvivője elismerte a változást, amely egyébként csendben zajlott le, vagyis hivatalos bejelentés ezzel kapcsolatban nem történt, ugyanakkor a cég szerint hardverre vonatkozó DRM kiiktatása tervezett lépés volt, és a PC-re vonatkozóan nem is kerül vissza.
Fontos észben tartani, hogy az említett DRM megszűnése csak azt teszi lehetővé, hogy az Oculus Home áruházon belül beszerzett tartalom ne csak Oculus Rift headseten fusson, ugyanakkor arra az Oculus már nem vállal garanciát, hogy más headseten is megfelelő lesz a felhasználói élmény. Ez főleg annak köszönhető, hogy az Oculus csak a saját hardverére vonatkozóan ellenőrzi a programok minőségét, ugyanakkor az is igaz, hogy nem akadályozzák meg a fejlesztőket abban, hogy más headset futtatási környezetére is optimalizáljanak, azt azonban már nem tesztelik. Mindemellett a vállalat a beérkező panaszokat is csak akkor vizsgálja ki, ha a felhasználónak Oculus Rift headsetje van.
A DRM megkerülésére korábban használt ReVive szoftver a fentiek miatt hibernálásra kerül, mivel már nincs szükség arra, hogy a projektet életben tartsa a megalkotója.