A Wii nem a felnőtt játékok platformja

Bármennyire is sok Wii kelt már el világszerte a felnőtt játékok iránti kereslet még mindig csekély. Ezt volt kénytelen nemrégiben beismerni a SEGA stúdióvezetője Constantine Hantzopoulos egy podcast alkalmával, amit a 1UP vett fel. Elmondása szerint előfordulhat, hogy a jövőben nem készítenek erre a platformra ilyen témájú játékokat. Hantzopoulos elmondta, hogy ők találtak egy piaci rést amit megpróbáltak kitölteni, ez egy kockáztatás volt, és bár nem buktak bele, de nem hozta a várt eredményeket. Az előzetes felmérések azt mutatták, hogy van elég kereslet az ilyen típusú játékokra, ezért vágtak bele a House of the Dead: Overkill és a MadWorld elkészítésébe, de akármennyire is jó játékok valahogy nem találták meg a közönségüket ezen a platformon.

Viszont az is kiderült a számukra, hogy a Wii-s játékok esetében, szemben más gépekkel nem az első három hétben hozza a bevételek javát, hanem egy hosszabb időintervallumra van szükség, vagyis hosszútávon ezek a játékok is sikeresek tudnak lenni, de mégis kockázatos. Ezeket a következtetéseket már valószínűleg az EA is levonta a Dead Space: Extraction kapcsán.

Vagyis úgy néz ki, hogy a jövőben le kell mondaniuk a Wii tulajoknak a felnőtt tartalmakat megjelentető játékokról, legalábbis SEGA kiadású valószínűleg egy ideig nem lesz.

Azóta történt