Új hozzászólás Aktív témák

  • Fred23

    nagyúr

    Röviden ezt elmagyarázni nehéz lenne, de legalább írok a témában nektek egy kicsit.

    Régebben sokkal toleránsabb voltam, de beláttam, hogy ami a hozzáállást illeti, igazuk van a térítgető hívőknek, akik szinte bármi áron meg akarnak győzni arról, hogy a nem-keresztények hajója egy égő, süllyedő hajó, és csak úgy menekülhetünk meg róla, ha "megtérünk" csicskának az "Úr" saját hajójára örök, szemellenzős evezősnek. Abban van igazuk, hogy ha van véleményük, kiállnak mellette, harcolnak érte, és nem fogják vissza magukat azért, mert nekem szarul esik őket hallgatni. A valós véleményük szerint cselekednek, ha akár nekik sem esik éppen jól, mert látják, hogy mondjuk X ember hitetlensége csak egy tulajdonság a sok tulajdonsága közül, és egy számukra rossz tulajdonság mellett van sok számukra jó is; és ezt a részben jó embert piszkálják, ha senki sem szereti ezt a piszkálást, még talán ők sem. De hisznek benne, hogy ez a helyes, hogy ezt ők a másik érdekéből (is) teszik.

    Az én véleményem szerint pedig a kereszténység nem jó, nem támogatandó, nem vezet sok jóra, nem kéne az emberiség jövőjébe is elvinni, meg kéne tőle szabadulni egészen, végleg. Akkor is, ha ez sokaknak fájna valamennyire, valameddig. Ki kéne találni módszereket, amikkel viszonylag fájdalommentesen le lehetne korlátozni az egész közösségüket, bennük a hitet, majd szép lassan megakadályozni annak terjedését is. Mert káros az én valódi, őszinte véleményem szerint, és jót szeretnék az emberiségnek.

    Ha létezne bármilyen isten, ő is csak hatalma okán mondhatná, hogy van köze valakihez, vagy nincs. Akinek végtelen hatalma van, annak lehet mindenkihez köze. A hatalom adja meg az erkölcsi jogot is, ha ezt sokan nem is látják be. A hatalom az, ami lehetővé teszi, hogy valaki szempontokat adjon, amik alapján valami értékesnek vagy károsnak minősül. Ebből kiindulva az is nyilvánvaló, hogy egy következetes keresztény részéről egy keresztény diktatúra volna kívánatos! Én viszont nem vagyok keresztény, de legalább hatalmam sincs. ;] :D Viszont amennyiben a véleményemre kíváncsi valaki, akkor azt nem fogom megtagadni. A véleményem pedig az, hogy a kereszténység összességében káros, és minden jó, amit tesz, pótolható lenne mások tevékenysége által, de akár új szervezetek -pl. karitatív szervezetek- alapításával is. Ahol lenyúlják a pénzeket ott rúgják ki a vezetőket! Ez nem keresztény vagy nem-keresztény konfliktus. Van sok vallástalan ember, aki nem nyúlná le azokat a pénzeket, ahogy vannak papok, akik meg lenyúlnák, ahogy a kisfiúkat is időnként "lenyúlják". Meg van sok szimpatikus, klassz vallásos ember is, akikkel tényleg csak annyi a bajom, hogy a hitük olyan következményeket is tartalmaz, amik esetleg csak több generáció múlva okoznak majd nagy, jelentős károkat. Ha csak magamra gondolnék, azt mondanám, csináljon mindenki, amit akar, legyetek boldogok a kereszténységetekkel! Időnként így is gondolom. De csak időnként.

Új hozzászólás Aktív témák