Készítő: Mercury Steam
Kiadó: Konami
Platform: Xbox360, PS3
Mely' konzolos ne ismerné a szinte a hőskorszak ideje óta tartó Konami vámpírvadászatát, a Castlevania sorozatot? Elsősorban a NES tulajok profitálhattak a Belmont família tagjainak Dracula gróf elleni háborújából, de szinte minden fontosabb platformot megjárt, mint pl. a Japánból kitörni alig tudó PC-Engine-t (Rondo of Blood), a méltán sikeres PlayStationt - amire az egyik legjobb epizód, a Symphony of the Night érkezett el és nem hagyhatjuk ki a Nintendo 64-re elérkezett 3D-s epizódokat sem. Utazásaink során is ostort ragadhattunk GBA-nk, DS-ünk és PSP-nk segítségével, de ezek nem is a hárdkór rétegeknek megfelelő részek, hanem inkább lájtosabbak voltak, hisz könnyen "handheld meet padló" effektek sülhettek volna ki a 23. elhalálozás miatt az első pályán.
A mostani rész is szinte csak névelgesen kötődik az eredeti 2D-s Castlevaniakhoz és ,ha nagyon gonoszan le akarnám írni a játékot, akkor SotC és God of War keresztezéséből kisűlt produktumnak titulálnám. Többek között ezt azért nem teszem meg, mert a program ennél sokkal többet érdemel, ráadásul a Microsoft konzoljaira egyik fentebb felsorolt produktum se elérhető.
Mint ahogy fentebb írtam a bevezetőben, a játék stílusa merőben eltér az elődöktől, de szerencsére a Konami azért ügyelt arra, hogy némi örökség maradjon az új jövevény számára. Például itt van a főszereplő aki igaz csak névlegesen kötődik a sztorihoz, de egyből elárulja nekünk, hogy Castlevaniahoz van szerencsénk - erre a tényre rásegít a jó öreg ostor látványa is. Gabriel Belmont a Fény Testvériségének rettenthetetlen szörnyvadásza és a játékbeli célja, hogy megtalálja gyermekkori szerelmének és későbbi feleségének, Marie-nak földöntúli gyilkosát és a Pokol mélyére küldje. Persze a történet ennél sokkal jobban ki fog bontakozni, hogy ne fulladjon unalomba a csontig lerágott bosszúhadjárat.
A játék in medias res vág be minket az akció sűrűjébe ahol is az éjszaka kellős közepén a telihold fénye alatt ijedt falusiak és dühödt vérfarkasok néznek egymással vérfarkasszemet. Mint már említettem Gabriel elsődleges fegyvere egy lánccal felszerelt kereszt lesz aminek működési elve nagyban hasonlít a spártai gyilkológép kötelező kellékeihez. Idővel a kereszt, és ezzel egyenes arányban Gabriel harci tudása is nőni fog. A harcban sok egyéb eszköz is segítségünkre lesz, mint például dobálható tőrök, szenteltvizes fiolák és idővel tündérek is segíthetnek nekünk a gonoszottyok legyőzésében.
Minden ellenfél után a jól bevállt fénylő gömböket vehetjük fel amiket bevállthatunk extra harci mozdulatokra is. A fejlesztők szerencsére nem bántak szűkmarkúan a mozdulatokkal, Gabriel több, mint 40 végrehajtására képes. Az összecsapások kivitelezése kiválóra sikeredett, pörgősek, dinamikusak és sosem fulladnak unalomba. Ha egy bestia ránk rontana simán kitérhetünk előle, de a "fókusznak" hála rá is kontrázhatunk, hogy a pokol mélyére küldjük a szörnyszülötteket. A Devil May Cry óta szabadon minden valamirevaló hack'n'slashben fel lehet csapni a levegőbe az ellenfelekett és ott cincálni őket míg a gravitáció el nem választ. A felsorolt jelenetekben több lehetőségünk is lehet a szörnyek életének végére pontot tenni. Ilyenkor egy egyszerű QTE játék zajlik le, melyben a szükséges gombo(ka)t nyomogálva jobblétre szenderíthetjük a rémségeket. A harchoz hozzá tartozik a mágia is amit kicsit később tudunk megnyitni kalandozásaink során. Egy fény és egy sötétség medál illetve egy rúna szentháromsága szolgáltatja majd Gabriel biztonságát.
A medálok és a rúna kulcsofontosságú szerephez jutnak, lévén használatukkal tölthető vissza az életerőnk, juthatunk támadási bónuszokhoz és egyéb nyalánkságokhoz is, mi szemnek-szájnak ingere. Megfelelő és jól átgondolt sorrenben való használatukkal, szinte sebezhetetlen szuperhős varázsolható a Belmont família jelenlegi tagjából.
A szörnyek változatosságára sem lehet panasz, rengeteg eltérő típusú rém fog a láncaink elé kerülni. Kistílű vérfarkasoktól kezdve, különféle trollokon át, óráspókokon és repülő szörnyeken keresztül egészen a titánokig terjed a repertoár. A nagyobb lények kellő fárasztás után meg is lovagolhatóak. Nekem nagyon bejött, hogy ezeknek a használata szükségszerű a továbbjutáshoz, mert mondjuk át kéne törni egy nagy kaput, szakadékot kéne átugrani, vagy esetleg falakat lenne jó megmászni. Díjazandó, hogy a készítők a játék kódexébe belepaokltak egy bestáriumot is amiben a már megismert lényekől olvasgathatunk. Ehez persze kisebb nyelvtudás is szükségleltetik, de ezt úgyis csak azok olvassák el akik teljesen el akarnak mélyedni a játék univerzumában.
A 12 fejezetből, majd a további részekre bontható kalandokból nem hiányozhatnak a főellenfelek sem. Ezeket érdemes három csoportba sorolni: itt vannak elsőnek az egyszerű minibossok akik az idő elteltével átveszik az általános bestiák szerepét. A másik két variáns a meglovagolható nagyobb főellenfelek és a titánok. Ez utóbbiról érdemes kicsit többet beszélni. A bevezetőben nem véletlenül ejtettem el a Shadow of the Colossus monogramját, hiszen a játék legfelemelőbb és legemlékezetesebb pillanatai közé tartoznak azok az események amikor ezeket az égig érő kolosszusokat kell legyőzni. A Sony gépeinek tulajai biztos elhintik nekem a God of War II nevét is, mert ki ne emlékezve a legelső pályán legyőzendő életre kelt Rhodoszi kolosszusra. A recept a két játékhoz hasonlóan itt is ugyanaz: Meg kell mászni ezeket az emberi ésszel felfoghatatlan méretű lényeket, megtalálni a gyengepontjaikat, majd ezeket megsemmisítve térdre kényszeríteni őket. A harcok nem lesznek se egyszerűek, se rövidek és biztos évek múlva szép emlékként fogunk visszaemlékezni rájuk.
Szégyenszemre eddig szinte csak a harcot ecseteltem a 2010-es Castlevaniából, pedig bőven akadnak itt mászkálós, platfrom és logikai részek is. Ezek nélkül eléggé sivár ütlegeldévé degradálódna ez a kiváló játék. Nem említettem másik két legfontosabb erényét. Névszerint a grafikáról és a hanghatásokról van szó. Jelentem utóbbi két tétel is jelesre vizsgázott! határozottan merem állítani, hogy a MercurySteam csapata az egyik legszebb grafikájú konzolos játékot tette le az asztalra! Egyszerűen nem találok rá más szót: festői. Semmi ricegős élek, nincs anti-aliasing hiba és a területek színvilága is tökéletesen illeszkedik a játék atmoszférájához. Egyes helyszíneken nem tudtam mit mondani annyira lenyűgözött ez a mesterien megalkotott képi világ. Teszem azt hozzá, hogy SDTV-n volt "szerencsém" végigvinni a játékot (ott azért a kis felbontából adósóan voltak pixelek), de volt alkalmam megnézni mit tud a program 1080p-ben. Jelentem itt már tényleg nem tudtam mit mondani. Ami SDTV-n (480i) gyönyörű az FullHD-n észveszejtően gyönyörű.
A hangokról is essék szó. A játék összhatását tovább emelik a fülbemászó zenei aláfestések amik dinamikusan változnak, ha a körülmények úgy kiványják (pl. titán van). Az átvezető jelenetek egytől egyik a játék motorjával lettek megalkotva és nem érheti a fejlesztőket panasz emiatt. Nem tudjuk, hogy Hideo Kojimának a játékon belül milyen szerep jutott, de le merem fogadni, hogy az átvezető jelenetek megálmodásánál ő volt a főkolompos.
Végezetül elégedett voltam a legújabb Castlevaniával. Gyönyörű, pörgős, lebilincselő. Ennél több pontot a legnagyobb jóindulatomra se tudok adni, hiszen a történet lehetne egy lehelletnyivel hosszabb -de azért hosszabb kalandot nyújt, mint a manapság megjelenő játékok- és rengeteg lopott ötlet szerepel a játékban. A kötött kameranézet és a játékmenet God of War örökség. A titánok mintha a Shadow of the Colossusból lettek volna átemelve és a szörnyek többsége is mintha vendégszerepelt volna máshol. Mindezek ellenére is én csak ajánlani tudom bárkinek a játékot. Tuti vétel. Rengeteg felejthetetlen órát fog neked a program okozni ebben biztos vagyok. Xboxon úgy se sok hack'n'slash érhető el és úgy is a konkurensnél tanyázik minden idők egyik legbrutálisabb karakterének legjobb kalandja.
+Elképesztő grafika, fülbemászó muzsika
+Hack'n'Slash a köbön
+Titánok!
-Kevés eredeti ötlet
Végítélet: 9/10
