Kockázatos döntések

Ki gondolta volna, hogy Kanada ritkán lakott északi fenyőerdeinek mélyén ekkora problémák zajlanak – hogy állig felfegyverzett, esetleg savat spriccelő állatok egész serege támad minden békés túrázóra. Természetesen az egyre burjánzó fertőzésnek van ellenszere: nyilván a mi karakterünk, aki lángszóró és szecskázógép helyett mindössze néhány kockával felfegyverkezve indul el a vadon mélyére. Igen, a Tamarak Trail is egy kockaépítő roguelike játék, amely alapkoncepcióját tekintve sokban hasonlít az épp múlt héten tesztelt Dicefolkra (https://gamepod.hu/teszt/dicefolk_teszt/kockacsata.html). Amint azonban a részletekre fókuszálunk, feltűnik, hogy a két játék milyen eltérő is, hogy mennyire nem érdemes egymás mellé helyezni és hasonlítgatni őket.

Példának okáért a Tamarak Trail ütközetei a hagyományos felépítést követik: a mi körünkben legfeljebb a sorrenddel játszva elhasználjuk a kockáinkkal kidobott akciókat, majd jönnek az ellenfelek, és így tovább, amíg valamelyikünk el nem pusztul. Míg a Dicefolkban az új és új kockaoldalak viszonylag ritka kincsnek számítottak, addig itt minden meccs után kapunk legalább egy matricát, így a képességeinket tartalmazó kockáink lényegében csatáról csatára változnak. Bár eleinte ez szimplán erősebb támadásokat, hatékonyabb védekezést, vagy még több effekttel járó speciális hatásokat jelent, a Tamarak Trail ott kezd érdekessé válni, amint nagyobb számban elérhetővé válnak azok a kockamatricák, amelyek láncba fűzhető hatásokkal járnak. Az egyik első ilyen például egy gyenge támadás, ami ennek kiosztása után balra fordítja a kockát, és ami azon az oldalon van, az is végrehajtódik. Talán mindenki látja: ha egy kockára csak ilyen forgatós hatásokat rakunk, eljuthatunk oda, hogy minden dobásunk egy hosszú kombót indít el – sőt, ezeket akár végteleníteni is lehet, akár még egy egyszerű „5 sebzés, fordítsd balra” és egy „3 mérgezés, fordítsd jobbra” kombinációval is. Ezek a „végtelen” kombók valójában persze nem pörögnek a végtelenségig, nem jelentenek azonnali győzelmet, de egy-egy brutális sebzést azért generálnak – aztán az utolsó kockaoldal kikapcsol az adott csatára, hogy ne lehessen ezzel visszaélni.

[+]

Messze ez az állandó, jól kombózható kockaépítés a Tamarak Trail legjobb pontja, ezért is zavaró kicsit, hogy milyen lassan is indul be – főleg azzal kombinálva, hogy milyen halálosra is van hangolva a játékegyensúly. A játék HP-rendszere nem azzal a lassú lemorzsolódással és ritka gyógyítással dolgozik, mint a legtöbb hasonló pakliépítő játék, hanem óriási kilengésekkel, folyamatos regenerációval és néhány utolsó utáni fékkel. A sárga Resolve-csík egyszerre jelzi életerőnket, illetve a kártyák aktiválásához szükséges energiát is, és pont e kettős szerepe miatt az még nem jelent azonnali halált, ha ez lenullázódna. A karaktereknek ugyanis van néhány szív-ikonja is, amelyek egy-egy „túlütést” fognak fel, függetlenül attól, hogy az két vagy kétszáz ponttal vert volna minket 0 HP alá. A sárga energia minden körben jelentősen regenerálódik, a szíveket viszont csak igen ritkán lehet – tábortűznél vagy gyógyitallal boltban – visszatölteni. És mivel elég két-három rossz kör ahhoz, hogy ellenfeleink a sorozatos támadásokkal bedaráljanak minket, egyelőre frusztrálóan gyakori a korai elhalálozás.

[+]

Permanens fejlődésből nincs sok: egyrészt megnyithatjuk az alap karakter mellé a csapdákkal operáló vadászt, illetve az elemi mágiával harcoló varázslót, másrészt pedig néhány apró, állandó bónuszt aktiválhatunk. Ennek a fejlődésnek a „valutája” a Garmonbozia nevű virág, amit a főellenségek leöléséért kapunk – ami ugye ebben a felállásban közel sem garantált. Ha rám hallgattok, az első megnyitott bónusz az lesz, hogy minden karakterhalálkor kapunk egy extra virágot. A nekifutások egyelőre sajnálatosan egy kaptafára zajlanak – az első zónában nagyon kevés tényleg eltérő ellenfelet találni, a kockákhoz csatolható tárgyak (értsd: a Slay the Spire relikviái) köre roppant lassan növekszik, és ami a legrosszabb, a kockára rakható matricák is roppant lassan nyílnak meg. Ez nem vészes hiba, feltéve, hogy a fejlesztők is így gondolják, és a következő frissítésekben változtatnak majd ezen a ritmuson, esetleg az első fejezet halálosságán.

[+]

Erre már csak azért is szükség lenne, mert a második zóna szellemei kivétel nélkül egy ritka aljas visszasebzős buffal vannak ellátva – mintha direkt úgy dolgozták volna ezt ki, hogy az első fejezet ellen kialakított kockákat büntesse meg. Van ugyan néhány jó ötlet a Tamarak Trailben (például a kockák egy része bónuszt kap, ha a többi kockának hajítjuk azokat), de ezek egyelőre a túlzottan keményre vett RNG, a túl lassan megnyíló lehetőségek és a túl monoton kampány miatt csak leginkább kitartó játékosok számára tudják majd igazán pozitív, végtelenül küzdős élménnyé varázsolni a játékot. A fejlesztők egyelőre lelkesek, és már két hét alatt is sok kisebb hibát kijavítottak – remélem, van bennük egy teljes újraegyensúlyozás és aztán egy tartalmi bővítés is, mert azokkal a Tamarak Trail sokkal barátságosabbá válna.

A Tamarak Trail PC-re PlayStation 4-re és 5-re, Switch-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.

A tesztjátékot a fejlesztő Yarrow Games biztosította.

Összefoglalás

Kockaépítős roguelite, és ezúttal tényleg a kockaépítés van a fókuszban: szinte minden csatát követően faragni fogunk valamit a harci képességeket tartalmazó kockáink matricázásán. Ez, és főleg a lánccá fűzhető hatások jelentik a játék legjobb pontját, de más téren nem ilyen jó a helyzet. Túl kevés képesség, ellenfél és kockaoldal van a játék első fejezetében, és ez a roppant halálos felépítéssel együtt akár monotóniához is vezethet, hacsak valaki nem pont ezt a gyilkos zúzást kedveli.

A Tamarak Trail legfőbb pozitívumai:

• Az állandó kockaszerkesztés jól működik;
• láncba fűzhető effektek és 3 eltérő kaszt növeli a változatosságot;
• az életerő kezelése teljesen más, mint a riválisokban.

A Tamarak Trail legnagyobb hiányosságai:

• Az RNG már induláskor is túlzottan kegyetlen;
• nagyon kevés permanens bónusz nyitható meg;
• nincs elég tartalom a nekifutások igazán változatossá tételéhez;
• a kezelőfelület nem óriási TV-re van méretezve.

Bényi László