Hirdetés

2018. augusztus 19., vasárnap

Gyorskeresés

Lumines Remastered teszt

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Új kiadást kapott a Q Entertainment zenés logikai játéka, ami címével ellentétben inkább afféle „best of” gyűjteményként értelmezhető, és továbbra is nagyon szórakoztató.

Zenés puzzle felújítva

Mindig is úgy gondoltam, hogy a Lumines tulajdonképpen a XXI. század Tetrise. Egy hasonló hatású, újszerű logikai játék, ami egyszerű szabályokon alapul, mégis végtelenül játszható, ráadásul kifejezetten futurisztikus formába sikerült önteni, látványos effektekkel és kiváló zenékkel. Az elsőként Japánban, 2004 végén megjelent játék azóta sok változatot megélt, most elvileg egy Remastert kaptunk az eredeti produkció alapján.

Lumines Remastered Xbox One

Azért csak elvileg, mert a Lumines Remastered szerencsére nem az eredeti PSP játék szolgai konverziója, hanem egyrészt az aktuális konzolok képességeihez igazított darab, másrészt olyan játékmódokat is tartalmaz, amik csak később bukkantak fel a sorozatban. Így, bár legtöbb része nyilván ismerős lehet, ez a játék inkább minősül egy gyűjteményes válogatásnak, mint egyszerű felújításnak. Éppen ezért ma is bőven van létjogosultsága.

Az új kiadást Tetsuya Mizuguchi cége, az Enhance Games hozta tető alá (ő alapította az eredetit megalkotó Q Entertainmentet is, szóval abszolút házon belül maradt a projekt), a játék alapjai pedig nem is változtak semmit. A Lumines lényege, hogy a képernyő tetejéről leeső, négy blokkból álló tömböket eltűntessük. Minden tömb két színből áll, értelemszerűen ezeket kell úgy forgatni és csoportosítani, hogy négyesével eltűnhessenek az azonos színűek. Mindez pedig a zene ritmusára történik: minden zeneszám üteméhez tartozik egy idővonal, ami a képernyőn átsöpörve eltűnteti az összetartozó, azonos színű négyes (vagy többes) blokkokat.

Lumines Remastered Xbox One

A Luminesnek szerves része a zene, hiszen minden szám más ütemű, így az idővonal is hol több, hol kevesebb időt hagy a leeső blokkok rendezgetésére, ráadásul a zenékhez egyedi skinek és effektek tartoznak. A játék kinézete állandóan változik, látványos, mozgó hátterekkel, egyedi kinézetű tömbökkel, akár csak egy videoklipet néznénk. Jó hír, hogy a Remaster változat ilyen szempontból is profi munka: a játék összes skinje nagyfelbontású (erősebb konzolokon 4K), vagyis tökéletes képminőséget, ragyogó színeket kapunk. Magukat a zenéket is újrarögzítették, úgyhogy jobb minőségben szól a játék, mint valaha.

Játékmódok tekintetében sem lehet okunk panaszra. A hagyományos, adott sorrendben változó Challenge mód mellett a már megnyitott skineket véletlenszerűen is játszhatjuk (Shuffle), és beállíthatunk saját lejátszási listát (Skin Edit) is. De vannak egyedi logikai feladványok (Puzzle), speciális küldetések (Mission), és kétjátékos multiplayert is kapott a játék, ezt gép és ember ellen is nyomhatjuk (sajnos csak helyileg, online lehetőség nincs). Úgyhogy a Lumines Remastered tényleg szinte mindent tartalmaz, amit kell neki, az igencsak extrém kihívás pedig gondoskodik róla, hogy egykönnyen ne is végezzünk vele.

Lumines Remastered Xbox One

Bármilyen platformra is jelent meg, a Lumines mindig is egy nagyon jó játék volt, és ilyen szempontból a Remastered sem okoz meglepetést. Tökéletesen játszható, nagy kihívást jelentő, látványos, szuper zenékkel telerakott puzzle játék. Továbbra is olyan, mint egy XXI. századi Tetris. Ráadásul nagyon kedvező áron kapható, így a visszatérő és az új játékosok számára is nyugodtan ajánlható. Örökzöld anyag, mint egy jól sikerült nagylemez – a modern konzolokon is ugyanolyan sláger maradt.

Pro:

  • egyszerűen tanulható, de végtelenül szórakoztató formula;
  • kiváló látvány, profi 4K felújítás;
  • remek zenék továbbra is;
  • változatos játékmódok.

Kontra:

  • nehézsége miatt a skinek többsége zárva marad…

80

A Lumines Remastered PC, PS4, Xbox One és Nintendo Switch platformokra érhető el.

dreampage

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.