Beletelt néhány percbe, mire a DLC kapcsán újra feltelepítve a játékot ismét beleszoktam az Immortals gombkiosztásába és harcrendszerébe, de legalább (még ha túl sok varázsitalkát felhörpintve is) megcsináltam egy-két hátramaradt kihívást, és felmarkoltam pár kincsesláda tartalmát. Ez pont elég volt hozzá, hogy a fizikai reflexek mellett az emlékek is visszajöjjenek: a kihalt világ, az eleinte ravasznak tűnő, de hamar monotóniába fulladó fejtörők és a túlzottan könnyű harcok között a Fenyx Rising kellemes pontjai hajlamosak elsikkadni. Kíváncsi voltam, miként fog ezen változtatni az alapjáték története után játszódó első kiegészítő – de a Ubisoft ezúttal nagyon meglepett…

Már rögtön azzal, hogy míg percekig kerestem a térképen azt az ikont, amely majd beindítja a New God küldetésláncát, valójában a főmenüben várt az általam korábban reklámnak nézett ikon. Igen, a DLC egy teljességgel különálló, mondhatni zárójeles kaland: elindításakor a játék fix fejlettségi szintre tápolja hősünket, megnyitja minden képességét, ad neki egy pegazus hátast, majd áthelyezi őket egy másik világba, másik térképbe, ahonnan nincs átjárás az Aranyszigetre. Ez azt is jelenti, hogy az itt szerezhető kevéske zsákmány (messze a leghasznosabb a rögvest hozzánk vágott, tripla ugrást lehetővé tevő páncél) nem is vihető vissza az „igazi” világba, csak néhány skint kapunk meg ott is.

[+]

A kiegészítő története az Olümposzon játszódik, az istenek gyönyörű otthonában. Az első percek Hermész próbatételével kezdődnek: ez igen sok repüléssel és kevéske harccal jár – ennek során kell hozzászoknunk ahhoz, hogy az istenek csalásnak tekintik a varázsfőzetek használatát, így a DLC-ben azokat nem lehet használni. Miután leküzdöttük ezt az akadályt, Zeusz elé járulhatunk, aki gyorsan össze is foglalja teendőinket: az alapjáték eseményeit követően Fenyxet fürgén istenné avatták, de egyelőre csupán alacsony rangú istenecske csak – ha a belső körhöz akarna csatlakozni, be kell gyűjtenie a többi isten ajánlóleveleit. Ez pedig újabb próbatételek, azaz elszeparált pályácskák teljesítését jelenti, éppcsak ezek nem Tüphón poklában, hanem az istenek szépen faragott otthonában kapnak helyet. A szereplők amúgy ugyanazok, mint az alapjátékban, így amikor Fenyx szomorúan veszi tudomásul, hogy nem fog Démétérrel és Poszeidónnal találkozni, mi is el fogunk szontyolodni.

[+]

A kiegészítő jó 95%-a ezekről a teleportokkal megközelíthető, elszeparált kihívásokról szól, hisz maga az Olümposz csak egy apró helyszín csupán, lényegében egy központi pályaudvar, ahonnan a küldetésekre lehet elutazni. Itt is van persze némi elrejtett zsákmány, de mivel semmi szükség nincs ezekre, csak az igazán elszántak fogják ezeket összegyűjteni az alapjátékból ismert logikai feladatocskák megoldásával. Minden isten és istennő hat kihívást, hat pályát tesz Fenyx elé, és minden ilyen helyszín egy-két képességünk használatára épül. Az alapjátékból ismert ládahajigálás és -tologatás, a golyógurigatás, illetve a nyílvesszők használata kicsit visszaszorul, ezek helyén jobbára új megoldásokat találunk.

Ilyen például a mágneses – taszító vagy vonzó – mezők használata, a teleportkapuk megjelenése, illetve később a Fenyxet ábrázoló szobrokkal való testcsere (lényegében egy másik variáció a teleportálásra). Ezeket csak ritkán dobja fel valami meglepő húzás, de például Héphaisztosz egyik megbízásában a kalapácsos képességünkkel golfozni kell, az Arésztől kapott harci képességgel pedig a repülést megkönnyítő propellereket is be lehet indítani. Küzdelem egyébként megdöbbentően kevés van a játékban, azok egy része azonban különleges: például csak meghatározott módon – mondjuk a parry védekezést használva – teszi lehetővé az ellenfelek legyőzését. Ha esetleg úgy játszottad végig az alapjátékot, hogy ezt egyszer sem használtad, hát, akkor ez nem lesz egy kellemes próbatétel…

A teljes DLC leküzdése körülbelül 8-10 órát vesz igénybe, és ehhez még hozzátehet valamit, ha hajlandó vagy felkutatni a 24 pálya mindegyikén elrejtett speciális ládát (ezúttal nincs távcsöves keresés, magadnak kell megtalálni ezeket), vagy az Olümposzon zárt ajtók mögé rejtett kristályokat. Nagy hajtóerőt minderre én nem éreztem, mert bár picit ugyan lehet fejleszteni felszerelésünket, olyan kevés hatását érezni ennek a gyakorlatban (és különben is olyan kevés a harc), hogy időpocsékolásnak tűnt. És bár ezt a leírást a teljes DLC-re semmiképpen nem sütném rá, azt sem mondanám, hogy a lehető legjobb irányba vitte el a játékot. A nagy, színes világ a maga minifeladataival teljesen eltűnt, a harc teljesen háttérbe szorult, a fejlődés pedig jelentéktelenné vált. A logikai feladatok legalább megújultak az új képességeknek és puzzle-fajtáknak köszönhetően cserében viszont sokszor fogunk szenvedni a továbbra is kiszámíthatatlan fizikával, illetve a többinél láthatóan fantáziátlanabb kihívásokkal. Még a sokak által kedvelt cinikus humor is eltűnt, hisz nincs igazi sztori, elenyészően ritkák az átvezető jelenetek. A New God csak és kizárólag azoknak ajánlott, akik az alapjáték minden Vaultjának megoldása után is éhezik hasonló feladatokra – a többiek nyugodtan kihagyhatják, és reménykedhetnek, hogy a következő kaland jobb lesz…

A Immortals: Fenyx Rising – A New God január 28-án jelent meg PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switch-re.

Pro:

• Néhány puzzle kifejezetten érdekes.

Kontra:

• Alig van harc, jelentéktelen a fejlődés;
• csak 24 fejtörő, szépen becsomagolva;
• az Olümposz egy apró, üres, unalmas világ.

60

Grath