Master Chief visszatér

2001. november 15. Mintha tegnap lett volna, amikor a Microsoft piacra dobta a vállalat első konzolját, amely akkor az Xbox nevet kapta, hozzá pedig a Halo: Combat Evolved című játékot, amely a világ egyik legnépszerűbb FPS szériájává nőtte ki magát az elmúlt két évtizedben. 20 éve volt, hogy először tehettük virtuális lábunkat egy eddig ismeretlen földre, ahol nem várt veszélyek, ellenségek és rejtélyek vártak ránk. Egy világ, amely azóta milliók fejében lett maradandó élmény: Halo.

A gyűrűvilág története és a mögötte álló sztorik az évtizedek során óriásira nőttek, ennek köszönhetően számos folytatást, mellékágat, könyveket, regényeket és egyéb videojátékokat kaptunk, amelyeknek köszönhetően hónapokra/évekre el tudtunk merülni a misztikus helyszínek által nyújtott történetekben. A belső nézetes akciójátékok kedvelői legutóbb 2015-ben találkozhattak Master Chieffel a Halo 5: Guardians-ben, amelyet akkor 90/100 pontra értékeltem, ez utólag visszagondolva talán kicsit túlzás volt, mai fejjel már kevesebb pontszámot kapna, de csak azért, mert a korábbi epizódok sokkal magasabbra tették a lécet, mint akkoriban hittem.

Nagyjából hat évnyi várakozás (Addig “csak” olyan mellékágak születtek meg, mint a Halo Wars 2, amely azóta is konzolos RTS etalon szerintünk) a hónap elején megjelent végre a Halo Infinite, amely ezúttal egy számozás nélküli folytatásként szeretné visszahozni nekünk azt, amiért anno szerettük a szériát, mellette pedig eddig nem látott újdonságokkal is megismerteti a régi rajongókat és az újoncokat. Mielőtt belekezdenénk, elmondanám, hogy a teszt az Xbox Series X kiadás alapján íródott, a legutóbbi patch/frissítés figyelembe vételével. Amennyire a lehetőségek engedik, próbálok mindenképp spoiler mentesen írni a játékról.

Új világ, régi ellentétek

A Halo Infinite alig néhány évvel a széria 5. részének vége után veszi fel a fonalat, helyszíne pedig a Zeta Halo (Installation 07), amely a korábbi részekben felfedezett gyűrű-világok egyik különleges verziója. A Halo 5: Guardians végén (Pontosabban annak Legedary befejezése után) itt bukkant fel Cortana, aki kezdetben az ismert világegyetem ellen indított harcot, aztán természetesen nem minden úgy alakult, ahogy arra számítani lehetett. A játék nyitányában egy CGI videóban láthatjuk, hogy főhősünket (kicsit talán túl gyorsan) hidegre teszik (Ellenfeleink a Halo Wars 2-ből lehetnek ismerősök), végül némi sodródás után egy csapatszállítóval megjelenő, eddig ismeretlen személy veszi fel, aki csak szeretne eltűnni végre a harcok helyszínéről. Természetesen ez nem fog megtörténni, Chief és újdonsült társa pedig kénytelen a korábban valamiért megrongálódott gyűrűre leszállni, hogy ott visszaszerezzenek egy bizonyos Fegyvert, illetve kiderítsék, hogy pontosan mi történt az idegen világban.

Miután a kezdő küldetéseken túltesszük magunkat, egyből észrevehetjük azt, hogy ez a Halo játék eléggé megváltozott a korábbiakhoz képest. Ha nem számítjuk a Halo 3: ODST különleges felépítését, akkor az előző epizódok többnyire egy lineáris vonalat követtek a sztori teljesítése közben, ez azonban itt most nem tapasztalható. Egy részről egy adott sorrendben kell a feladatokat elvégeznünk továbbra is, viszont kaptunk mellé egy nem túl nagy nyílt világot is, amely bár elsőre merésznek és élvezetes újításnak tűnik, valójában “jelenleg” (Nem véletlen az idézőjel, erre később visszatérek) teljesen felesleges. Lehetőségünk van gyűjtögető életmódot folytatni, vagyis a térképen fellelhető extrákat felkutatni, amik lehetnek a korábbi játékokból megismert koponyák, audio logok, Forerunner építményekből származó adat töredékek, de megsemmisíthetünk több tucatnyi propaganda tornyot, megszerezhetünk extra festéseket a multiplayer módhoz, vagy akár páncél fejlesztéseket is.

Igen, az upgrade modulok behozatala talán az egyik legjobb dolog, ami történt a franchise történetében és bár akad ezekből több is (Extra pajzs, mozgás detektor, felállítható energia fal, mini hajtóművek a gyors oldalazáshoz), legtöbben minden bizonnyal a Grappleshotot, vagyis a kezünkről kilőhető csáklyát fogják használni. Ezzel nem csak a gyors helyzetváltoztatásra leszünk képesek, de tárgyakat, fegyvereket tudunk magunkhoz húzni, vagy akár az ellenfeleinket is megcélozhatjuk vele, amelynek a következménye, hogy az arcukba tudunk csapódni pillanatok alatt. Mindezek mellett extra célpontokra is szemet vethetünk, a több mint egy tucat ellenfelek legyőzésével speciális fegyverekhez juthatunk, amelyeket az előretolt bázisokon (FOB) tudunk igényelni. Ezek olyan helyek, amelyeket ha elfoglalunk az ellenfeleinktől, akkor aktiválják a gyors utazás lehetőségét, valamint különböző fegyvereket és járműveket is kérhetünk itt magunk és társaink részére (Ezeket csak mi vezethetjük sajnos). Utóbbiak sajnos csak a gép által irányított katonák, a játék jelenleg ugyanis nem rendelkezik kooperatív móddal, amely sajnos a legtöbb rajongó számára érthetetlen, hiszen az összes előző részben volt. (Jövőre megkapjuk természetesen, legalábbis a készítők ezt ígérik)

Alapvetően a fejlesztők sok mindenben próbáltak visszatérni a széria korai epizódjaiban látott elemekhez, ez látható a dizájnokban, a hangokban, valamint a helyszínek felépítésén is, amely sajnos részben pozitívum, részben negatívum, ugyanis nagyon sok ismétlődő elem és részlet jön velünk szembe a végigjátszás során. Ezt nem segíti az sem, hogy a 343 Industries valamiért jó ötletnek találta azt, hogy idegesítő, leginkább MMO-kban megszokott módon nyújtják a játékidőt. Spoiler-mentesen csak annyit mondanék, hogy a három légvédelmi torony és a három jelző torony inkább volt időhúzás mint élmény. Mindezektől függetlenül azonban nem szabad elmenni a tény mellett, hogy a Halo Infinite-vel játszani továbbra is nagyon jó. A gunplay, a játékmenet még mindig egyedülálló, a hangok és a visszatérő régi zenék az újabb dallamokkal fantasztikusak, a látvány pedig…nos…részben lélegzetelállító, azonban egyes részein a Halo mint helyszín, ha nem is az Xbox 360-as érát idézi, de nem tűnik valódi nextgen címnek. (Ez részben talán köszönhető annak is, hogy még előző generációs gépekre is megjelent)

Félreértés ne essék, akadnak bitang látványos elemei a játéknak (a belső terek bár nem mindenkinek tetszenek, nekem továbbra is őrült módon bejönnek), a dinamikus napszakváltás gyönyörű, az erdős részek sok helyen szépek, de sajnos egy idő után már unalomig ismételtnek tűnnek, hiszen nem kapunk semmi mást mint fás-köves-bokros helyszíneket. (Hol van kérem szépen a 20 éve megjelent Combat Evolved-ben látott havas, vagy mocsaras pálya?) Mindezen az sem segít, hogy ha repülőbe tudunk ülni, akkor magasba emelkedve még inkább látszik, hogy technikaileg nincs a magaslaton a program, konkrétan egy idő után minden fát a szemünk előtt rajzol ki a program, ami roppant elszomorító dolog. A végigjátszás során (Amely attól függően milyen szinten toljuk és mennyi mindent gyűjtünk össze lehet akár 8-50-100 óra is. Csak a fő küldetéseket nézve kb 7-10 óra normálon) számos érdekességet és rejtélyt kapunk, és bár sok kérdésünkre lesz válasz, a kérdőjelek a fejünkbe sokasodnak, főleg a Legendary befejezést látva.

Az biztos, hogy a történteknek nincs vége, remélhetőleg nem kell sok évet várnunk és megkapjuk a következő felvonást, amely vélhetőleg nem egy új játék lesz, hanem egy sztori kiegészítő. Itt szeretnék visszatérni arra, hogy miért tettem idézőjelbe azt, hogy jelenleg teljesen felesleges az open-world megléte. A fejlesztők korábban azt ígérték, hogy nem kevesebb, mint 10 évig támogatják majd az Infinite-t, amelyet a szóbeszédek szerint csak úgy tudnak megtenni, hogy az alapjáték időnként kap egy-egy nagyobb bővítést. Hasonló megoldást láthatunk a Destiny 2-ben jó ideje, ott évente kapunk egy új történetet, a Halo: Infinite nyílt világa pedig ehhez tökéles “héj” lehet, már amennyiben nem kell 3-5 évet várnunk majd. Innen nézve elfogadom azt, hogy a készítőknek meg kellett lépniük ezt a változtatást, kíváncsian várjuk, hogy mi készül a 343i boszorkánykonyhájában, illetve milyen módon tárják majd azokat elénk. Nem szabad elfelejteni, hogy a multiplayer mód teljesen free-to-play módban elérhető, a kampány pedig minden Game Pass tulajnak letölthető és végigjátszható, egy esetleges DLC-vel azonban esélyes, hogy már szép összegeket kell majd kifizetnünk, ha érdekel minket a történet folytatása.

Fókuszban az aréna harcok

Ha a Halo széria neve felmerül, nem mehetünk el az mellett hogy a sorozat már a kezdetek óta egy remek többjátékos móddal is rendelkezett és ebből természetesen a Halo: Infinite sem kivétel. Az újgenerációs Spartanok kiképzésének központja lesz ez a mód, ahol ismét saját katonákat irányítva harcolhatunk egymás ellen. A multiplayer rész néhány héttel a kampány premierje előtt lett elérhető (Teljesen free-to-play módon), így sok időt eltölthettünk benne már az előtt, hogy Chief új kalandját végigjátszhattuk volna. Alapvetően nem lehet nagyon sok mindent elárulni minderről, hiszen aki játszott már korábban Halo-t, az tudja, hogy ez bizony továbbra is egy ízig-vérig aréna-shooter, ahol a már megszokott játékmódokban dől el, hogy ki a jobb. Korábban hibának róhattuk fel, hogy a premierkor még nem voltak elérhetőek a különböző playlistek, így mindenki csak egy játékmódban játszhatott, esetleg gyakorolhatott a gépi ellenfelek ellen, vagy teljesíthette az Akadémia kihívásait. (Két utóbbit a kezdőknek érdemes közelebbről is megnéznie) Szerencsére ez nemrég végre módosult a legutóbbi patch-nek köszönhetően.

A multiplayer mód egy remek szórakozás azok számára, akik esetleg a többi hétköznapi FPS-ektől menekülnének kicsit (Főleg ha a Battle Royale-okkal tele a hócipőjük), azonban sajnos kisebb-nagyobb gondok itt is akadnak. Sajnos kissé hiányosra sikeredett a végső változat, mert bár jelenleg több módot is kipróbálhatunk, pályákból alig pár darabot kapunk és egyelőre még szó sincs arról, hogy a jövőben mikor kapunk ilyen témájú frissítést. (Adathalászok már találtak bizonyítékokat rengeteg új pályára, de hivatalosan semmit nem jelentettek még be nekünk) Másik probléma, hogy a korábbi epizódokban megismert fejlődési rendszert itt nem található meg. Kaptunk egy Battle Pass-t, amely nem az adott teljesítményünk alapján fejleszthető (100-as szintig), hanem a napi és a heti kihívásokkal, amelyek sokszor nincsenek összhangban azzal, amilyen módot is választottunk az adott meccshez.

Érthetetlen, hogy a régi, jól bevált Spartan Rank rendszert miért nem hozták vissza. Persze a mostani megoldásnak köszönhetően (A Pass-nak van ingyenes és fizetős része) rengeteg skint és egyéb látványelemet szerezhetünk (De szerencsére csak azokat) és attól sem kell félni, hogy valamit nem kaphatunk meg, ugyanis ha jön az új szezon jövőre, akkor továbbra is hozzáférést kapunk az előző Battle Pass-hoz, az sosem jár le. Más kérdés, hogy vajon érdemes-e “farmolni” a dolgokat, mert azok többsége (néhány kivételtől eltekintve) nem igazán hozza lázba szerintünk az embereket. Az biztos, hogy a 343 Industries próbál odafigyelni a rajongói visszajezésekre, ennek köszönhetően már több frissítést és módosítást is végrehajtottak a programon, azonban ez egyelőre még kevés, sok dolga lesz a csapatnak, ha hosszú távon szeretnék megtartani a mostani felhasználókat.

Reméljük a hibák javításával (amelyek közül akadnak kisebb-nagyobb bugok is, illetve a mutliplayer rész hálózatával is van még munka bőven) a fejlesztőknek sikerül hosszú évekre leültetnie az embereket a képernyők elé. A Halo: Infinite közel sem hibátlan játék, nagyon sokan többet vártunk tőle (főleg így, hogy az eredeti tervekhez képest egy évvel később jelent meg), az középponti elemeinek köszönhetően a stílus kedvelői azonban mégis vissza fognak térni időnként, hogy szórakozzanak kicsit a multiplayer móddal, vagy akár újra nekiálljanak a kampánynak.

Hogy miért? Mert egyszerűen nincs igazán komoly kihívója jelenleg. FPS-ekből minden évben kapunk jobb vagy rosszabb programokat (Idén a Call of Duty és az új Battlefield lehetnek a kihívó, de mindegyik teljesen más témájú), de ez nem jelentheti azt, hogy a fejlesztőknek nem kell megdolgozniuk a bizalmunkért.

A Halo Infinite 2021. december 8-án jelent meg PC-re (Steam, Microsoft Store), Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re. A játék támogatja a cross-play rendszert, a teszt a Series X verzió alapján íródott.

Pro:

• Master Chief végre visszatért,
• remek harcrendszer,
• fantasztikus zenék és hangok,
• a csáklya bevezetése zseniális ötlet volt,
• konzolokon a 120FPS mód is támogatott,
• cross-play rendszer,
• a teljesen ingyenes multiplayer mód továbbra is etalon,
• a dizájn és a körítés visszatért a gyökerekhez,
• a nyílt világ remek alapja lehet a jövőbeli kiegészítőknek…

Kontra:

• …azonban jelenleg teljesen felesleges, kiaknázatlan, unalmas,
• a történet hiányos,
• technikai/hálózati hibák a többjátékos módban,
• hiányzik a kooperatív mód és a pályaszerkesztő (Forge),
• eltérő környezet hiánya,
• a látvány sok helyen hagy kivetni valót maga után.

70/100

oriic