A magyar videojátékok bölcsője

A magyar játékfejlesztés egyidős az otthoni számítógépek elterjedésével. Mi adtunk otthont az egyetlen nemzetközileg is térképre került, elismert stúdiónak is a rendszerváltás előtt (Novotrade), a külföldi boltok polcaira pedig olyan alkotások kerültek ki, mint az Eureka!, a Caesar the Cat és a The Last Ninja. Az ezredforduló környékén élte reneszánszát a magyar játékfejlesztés, olyan sikercímeket felsorakoztatva, mint a Codename: Panzers (Stormregion) és az Imperium Galactica sorozat (Digital Reality). Sajnos ezek már mind ismeretlen címek a mai fiatalságnak, nem sok, szinte maroknyi fejlesztőcsapat tevékenykedik aktívan kis hazánkban, köztük a NeoCore Games is.

A viszonylag fiatal csapat a nagyjából tíz éves fennálásuk alatt olyan kiváló címekkel lepték meg a piacot, mint a Crusaders: Thy Kingdom Come, a King Arthur széria vagy az elismert Incredible Adventures of Van Helsing. Utóbbi hozta el az igazi áttörést a csapat számára, a Van Helsing sorozat érdekes színt hozott az akció-RPG-k világába. A Deathtrap: World of Van Helsing egy spin-off alkotás a trilógia univerzumához, eredetileg külön kis minijátékként funkciónált abban. Az alapkoncepció szerint egy tower defense játékhoz van szerencsénk, amelyet akció-RPG elemekkel bővítenek ki, így hozva egy kis extrát a programba. Ebben a formában viszonylag újdonsággal van dolgunk, ilyen felállással nem túl sok játék létezik a piacon.

A NeoCore-os srácok okosan vettek át elemeket a széria előző játékaiból, ugyanúgy mi választhatjuk ki, hogy zsoldos, mesterlövész vagy varázsló személyében védjük meg a kapukat.  A karakterekhez tartozik egy-egy speciális karakterlap, ahol különböző képességek között oszthatjuk szét pontjainkat, a körök végén pedig különböző felszereléseket szedhetünk fel, vagy a talált aranyból a boltot is meglátogathatjuk, mint egy hack’n’slash-ben, vagy ARPG-ben.

Halálcsapdák

Ami játékmenetileg még megkülönbözteti a Deathtrapet a többi hasonló alkotástól, az a játéktér mechanikája. A stílusban az egyik legmeghatározóbb, hogy a játéktér két részre oszlik: folyosóra és építési területre; előbbiben haladnak hullámokban a szörnyek, utóbbira pedig elszórhatjuk a tornyainkat. Itt a két rész egybe van mosódva, mert bár a folyosók léteznek a legtöbb esetben –rengeteg egyébként a stílusban ismertebb játék pályáit imitáló küldetés –, a folyosókon kell építkeznünk. Emiatt a tornyok neve csapda a játékban és két szabályt kell velük kapcsolatban észben tartani: megadott helyre, megadott típusú csapdát lehet építeni.

Szerencsére egy-egy típuson belül is van 4-4 variáció, így nem kell mindenhova ugyan azt a mechanikus talajcsapdát lerakni. A pályák céges csapdahelyei lévén nem hagyatkozhatunk mindig a tornyainkra a hullámok legyőzésében, a harmadik pályarészként a semleges területek kerültek be a játékba, ahol semleges, megölhető szörnyeket találunk. A térkép további érdekessége, hogy nem ritka a 4-5 pont sem, ahonnan az ellenséges hullámok megindulhatnak. Ahova nem tudunk megfelelő védelmet telepíteni, ott karakterünkkel pótolhatjuk ezt, akció-RPG-khez, pontosabban Van Helsingekhez szokott stílusban, ugyanis ez a Deathtrap sajátossága. A kampány teljesítése után megnyílik hat új pálya, valamint lehetőségünk lesz az eredeti térképek újrajátszására különböző módokon: a nehézség állításán felül különböző handycap-ek beállításával is kacérkodhatunk, valamint tesztelhetjük, hogy „végtelen” mód alatt meddig bírjuk visszatartani a hullámokban érkező szörnyeket.

Afféle második végigjátszás esetén pedig különböző kihívásoknak is meg kell felelni. Ez nyújt elég kihívást ahhoz, hogy ne laposodjon el a játék effektív rövid egyjátékos módja. Legyen bár rövid, a kampány során rengeteg érdekes és szép (a játék stílusához mérten) pályadizájnhoz lesz szerencsénk. A változatosságot pedig többféle stílusú felépítés és alaptéma dobja fel, hogy ne nézzen ki egyetlen küldetés sem ugyan úgy. A játékba került is többjátékos mód, ami sajnos nem úgy sikerült, ahogy elvárhatnánk. A kooperatív játékmód egyszerű ujjgyakorlat a tapasztaltabb játékosoknak, a versus mód viszont kiegyensúlyozatlan: a pálya szakaszai túl rövidek és a támadó fél rengeteg eszközzel tudja szabotálni a védekező játékát, a hibázásra pedig sokkal súlyosabb a lényegesen kevesebb kapupont (20 helyett 6) miatt. Mindezt megfejeli egy rossz matchmaking rendszer, ami lassú, rengetegszer leáll hibaüzenettel, versus mód esetén pedig nem nézi (vagy nem tudja nézni) a játékosok tapasztalatát.

Technikailag Xbox One platformon sajnos nem remekel a Deathtrap: World of Van Helsing. Grafikailag nem lenne nagyobb gond a játékkal, helyenként recés itt-ott, de kellemes látványt nyújt, nem mintha hatalmasak elvárásaink lennének egy efféle játékkal szemben. Sokkal nagyobb gond, amit a beállítások között megbújó „FPS limit kikapcsolása” opció is sugall: a framerate korántsem stabil, hajlamos elég csúnyán beesni ha a szörnyek nagyon egybe csoportosulnak és varázslatokkal is szórjuk közben őket.

Összegezve, a Deathtrap koncepciója jó, de a matchmaking rendszer, a balansz hiánya, valamint az apróbb, de annál idegesítőbb technikai gondok lejjebb nyomják a mérleget. Egy ötletes tower defense keverékkel van dolgunk, de sajnos (?) végeredményben ugyan azt kapjuk, mint az előző Van Helsingekben, csak a szörnyek jönnek maguktól és különböző csapdákkal kell lelassítanunk őket rövid menetekben. Kimagaslónak vagy épp hiánypótló alkotásnak nem nevezném a Deathrapet, de kellemes meglepetést fog okozni a stílus rajongóinak.

A Deathtrap: World of Van Helsing PC-n és Xbox One-on érhető el, mi utóbbi platformon teszteltük, ahol 2016. december 30-án jelent meg. Akik rendelkeznek aktív GOLD előfizetéssel, azok számára Xbox-on egész januárban ingyen letölthető a játék, amely eredetileg 3990 Ft-ba kerül.

Pro:

• Ötletes alapkoncepció,
• változatos pályák,
• olcsón/ingyen beszerezhető,
• az RPG elemek.

Kontra:

• Lehetne hosszabb,
• a technikai gondok zavaróak tudnak lenni.

75

oriic