Bevezetés

Nos, gondoltam egyet és igent mondtam Zsoccc levelére, amikor azt kérdezte tőlem, hogy a Call of Juarez érdekel-e. Nem tudom miért, mert alapvetően nem szeretem a western-es játékokat, ám rendesen pofára estem.

Sokan azt hinnék a játék címe alapján, hogy valami csodálatos 1800-as években játszódó lövöldözős játékról van szó. Részben még igazuk is lenne, hiszen a lövöldözés stimmel, csak az évszám nem.

A fejlesztő csapatnak (nevén nevezve Techland) alapvetően nem ez az első játékuk, hiszen korábban is csináltak már hasonló névvel ilyen játékot, de az tényleg a vadnyugaton játszódott. Most úgy döntöttek, hogy előrelépnek a 21. századba és olyat csinálnak, amit még soha senki.

A játék kiadója az Ubisoft, akiknek olyan neves játékokat köszönhetünk akár kiadói, akár fejlesztői oldalról, mint a Child of Eden, a Prince of Persia vagy a teljes Assassin’s Creed sorozatot is mondhatnám, elég hosszú a lista.

Végre nálam a játék, kezdjünk is neki a lövöldözésnek.

Játék kívülről

A játék doboza semmilyen extra külsővel nem kecsegtet. A szokásos zöld doboz, egy kellemes hangulatú borító, ami személyes véleményem szerint remekül és hűen tükrözi, mit is várhatunk. Egy western kalapos, igazi nehéz zsarut láthatunk, aki éppen az arcunkba tol egy sörétes puskát. Az ember azt hinné, hogy túlzás, de nem. Tényleg ilyen a főhős.

A játékból egyébként több verzió is megjelent, nálam a sima alap játék képviseltette magát. Akinek elég vastag a pénztárcája, az választhatja a Call of Juarez: The Cartel Outlaw Edition-t is, amibe csak pár apróság szorult a játék mellé. Lásd a videót az “apróságokért”.

Sajnos azoknál az értékesítőknél, amiket én ismerek, egyiknél sem volt elérhető ez a kiadás, de beszerezni azért nem lehetetlen.

A játék füzetéről nem tudok sokat mondani, hiszen nálam egy promóciós verzió járt, amibe sajnos nem szorult hely a füzetnek, de biztos vagyok benne, hogy a szokásos tartalmat kínálja: némi figyelmeztetés az erőszakra, meg a villogó képernyőre. Aztán biztos szót ejtenek benne a képernyő felépítéséről, az irányításról. Valószínűleg a GYÍK is helyet kapott benne, meg a szokásos, általam soha nem használt megjegyzéseim oldalak.

Indítsunk

Indítsunk

Miután a játékot elindítottuk, a szokásos trademark meg intro videók kötelező végignézése fogadott. Láthatjuk az Ubisoft és a Techland videóját is. A kiadó és a fejlesztő mellett beugrik még egy Chrome Engine 5 felirat is. Bizony, a játékot már a CE5 hajtja, ami a Techland saját fejlesztése és történetesen már 9 évnyi munka van benne. Ez a motor fog egyébként a Dead Island-ben is duruzsolni, ami szintén hamarosan kerül a boltok polcaira.

A menü sajnos részemről nem volt valami lenyűgöző: a háttérben egy bazi nagy stukker van, a menüpontok viszont önmagukért beszélnek. Van Single- és Multiplayer is, egy rövidke Options menü és persze nem maradhat ki az Ubisoft saját értékesítő, pontszámlálós rendszere sem, a Uplay. A menüben még helyet kapott a Credits is, ahol magától értedődően a stáblistát tekinthetjük meg, illetve szorult hely még egy Unlock content menüpontnak is, ahol megadhatjuk a speciális tartalmakat feloldó kódo(ka)t.

Az Options menüben mindig szeretek egy kicsit szétnézni, mert például szeretem bekapcsolni a feliratozást. Ennek többek között az az oka, hogy azoknál a játékoknál, ahol már ránézésre sem a tiszta, átlagos angol szófordulatokkal tarkítják a játékot, főleg ha ezt egyes karaktereknél megspékelik valamilyen akcentussal, akkor hallás után általában elveszek (tudom, hogy ez nem a játék hibája, épp ezért szeretem, ha van mód a feliratozásra). Állítható még egyébként a szinkronhang és a felirat nyelve is, de magyar az nincs köztük.

A beállításokban találjuk még a játék nehézségi szintjének beállítását is, illetve több tároló egység csatlakoztatása esetén az alapértelmezett eszközt, ahova a mentéseink kerülni fognak.

A felirat esetében azonban egy kicsit csalódtam. A szöveg minőségével és időzítésével semmi probléma nem volt, de egyszerűen nem tudom megérteni, hogy a gyártók miért sajnálják az időt arra, hogy vagy alapvetően nagyobb betűmérettel feliratozzák a játékot, vagy tennének állítható betűméretet. Bár már nincsen hagyományos régi tévé készülékem, a méret alapján azt tudom mondani, hogy a régi tévén biztosan olvashatatlanul kicsi a betűk mérete.

Át szoktam még továbbá futni a gombok kiosztását, mert bár a játékban van egy rövidke tutorial, attól még nem árt, ha alapvetően az ember tisztában van, mit mivel és mikor csinálhat.

Nos, ha a beállítások megvoltak, azt hiszem ideje végre a játékot elkezdeni, hiszen mégiscsak ez érdekel titeket többnyire. Legalább is remélem. :)

A játék indításakor ki kell választanunk azt, hogy a három elérhető karakterből kit kívánunk elmekontrollal (vagy inkább igazi kontrollerrel) irányítani. Mindenképpen fontos egy kicsit átfutni a karakterek jellemzését, mivel minden egyes szereplőnek más-más erőssége és gyengesége van. Miután megvolt a választás, kezdődhet a harc!

Történet és játékélmény

A játék címéből talán többé kevésbé rá lehetett jönni, hogy mi a felállás a játékban. A történet szerint tehát egy mini és titkos csapat tagjaként vesszük fel a harcot egy bizonyos mexikói kartell ellen. A csapatot a DEA, CIA és az LAPD hozta össze azzal a céllal, hogy rendet tegyen és felszámolja a Mendoza kartellt, akik fejtörést okoznak a jófiúknak, és nem mellesleg felrobbantottak egy DEA irodát. Utunk során járunk majd Arizonában, Los Angeles söpredékeit összegyűjtő területein, de még Mexikóba is eljutunk majd, ráadásul a történet folyamatosan csűri-csavarja a szálakat, ezzel is biztosítva, hogy ne unjunk bele.

Lesz részünk a feladatok során dzsungelharcban, igazi Los Angeles-i gettónegyeden belüli utcai lövöldözésben, autópályás lövöldözésben, tanú-mentésben, nem kevés arcbetörésben és persze a játék hangulatához passzol a bizonyos lányok helyén való kezelése is. Figyelem, eléggé durva beszéddel és helyenként masszív jelenetekkel van tarkítva a képi világ, így nem igazán ajánlott a 18-as karika alatt élőknek (helyén kezelve a dolgot természetesen).

Minden fejezet elkezdésekor egy hub-ba, várakozó szobába kerülünk, ahol lehetőségünk van a két fegyvertípusból (pisztolyok és gépfegyverek) álló arzenálunkat variálni. Természetesen nem áll minden fegyver rögtön a rendelkezésünkre, a különféle bónusz feladatokkal és az alap történet befejezése mellett a Uplay rendszeren is szerezhetünk be újabb és újabb fegyvereket. A fegyverek mellett jelen van még pár gránát és a soha el nem fogyó öklünk, bár ezt nem lehet mindig használni, csak a kijelölt jeleneteknél vehetjük igénybe a segítő kezet. Az arzenál rendkívül széles, hiszen a “hagyományos” fegyverek mellett megjelennek olyanok is, amiknek őshazájuk az igazi western városkák: revolver, sörétes puska. Ha pedig irgalmatlan tűzerőre volna szükségünk, akkor sem kell pánikolni, a rakétavető megold mindent.

A csapatmunka egész jól el lett találva, vannak olyan jelenetek, amikor a többiek fedeznek, nekünk meg fedezékről fedezékre kell haladni, hogy az akadály vonalánál rendet tegyünk. Az ellenségek felderítésére a képernyő bal felső sarkában található radar áll a rendelkezésünkre, amely nem csak a rossz arcokat mutogatja, hanem azt is, hogy csapattársaink merre vannak hozzánk viszonyítva és persze azt is, hogy merre van az arra.

Nagyon tetszett, hogy a töltő képernyő közben is információ morzsákat kapunk a történetről és egyéb háttér adatokról, melyeket változatos formában tár elénk a játék (híradó formájában, telefonbeszélgetésként stb).

A checkpointok sűrűsége is kimondottan kellemes, én még egyszer sem kerültem olyan szituációba, ahol elhangzott volna valami nem túl pozitív dícséret a fejlesztők irányába, egyszerűen jó és kész. Kézi mentésre azonban sajnos nincs lehetőségünk.

A környezetre fogjuk rá, hogy jó. Semmi olyan extra, amitől kicsit is változatos lenne. Mondjuk érthető, hiszen egy gettós utcából mégse csinálhatnak látványvilágot. Ettől függetlenül, bárhol is voltam az egész játék során, sose éreztem, hogy szándékosan szivatás áldozata lettem. Vannak nehéz részek ez tény, de nem lehetetlen, sokkal inkább kihívás. Mindig van fedezékünk, így nem kell attól tartani, hogy azonnal lelőnek. Persze ha az ember Rambo-t játszik, biztosan lesz egy-két kellemetlen pillanata de az már más tészta.

Konkrét életerő mutatónk nincs, ha nagyon bajban lennénk, akkor egy kellemes felirat formájában kapjuk a tájékoztatást, hogy ideje lenne tán fedezékbe bújni és várni egy kicsit. Számos eszköz használható a környezetből. Ezalatt arra gondolok, hogy például egy autó mögött tanyázó gengszter vagy, többesszámban, gengszterek simán eltehetőek láb alól, ha néhány jól irányzott lövést adunk le a kocsi motorháztetejére (mondjuk ez a része meglehetősen le lett egyszerűsítve) és máris kezdődik a tűzijáték, némi agysebészettel párosítva. De ugyanez elmondható a robbanós hordókra, vagy a kocsival Carmageddon módjára felnyársalt szerencsétlenekre is, akiket a világ legtermészetesebb nyugalmával gázolunk halálra.

Csak egy megjegyzés az autós jelenetekhez: roppant nehéz őket teljesíteni, mert többnyire mindig kapjuk az áldást ólom formájában, így gyakran össze kell húznunk magunkat a volánnál, ha nem akarunk hullajófejek lenni és az első szembejövő fának vagy autónak nekimenni. Hiába, Bear Grylls is megmondta, hogy az ember sehol sincs biztonságban.

Ha pedig már azt hisszük, hogy annyira jók vagyunk, hogy jobbak már nem is lehetnénk, akkor érdemes egy kis időt szentelni a bónuszfeladatokra, amivel jóval nagyobb mértékben növelhetjük a karakterünk szintjét, mint a hagyományos küldetésekkel. Ellopott telefon megtalálása, pénztárcák gyűjtögetése mocskos zsaru módjára, aki így egészíti ki a fizetését. Bár a bónuszküldetések alapvetően egyszerűek, iszonyatosan nehéz őket teljesíteni. Egyszerűen azért, mert annyira el vannak dugva a különféle tárgyak, hogy az már majdnem a lehetetlen kategóriát súrolja, ráadásul ebben még a játék sem segít. Kicsit bosszantó és sajnos néha felesleges is...

Az irányításról csak röviden: megszokott. Pont olyan, amit más lövöldözős játékokból megszoktunk, elég könnyű ráérezni, ha pedig valahol gondban lennénk, akkor a játék segít, hogy “nyomd meg az X gombot”. A beállításokban gyorsan testreszabható az irányzék (hagyományos vagy inverz), illetve az érzékenység és a vibrációs visszajelzés is módosítható.

Grafika, hangok

Grafika és hangok

Függetlenül attól, hogy a játék alatt már az új verziójú Chrome Engine fut, én annyira nem voltam elájulva a grafikától. Igaz, csúnyának semmiképpen sem mondható, de azért akad nála szebb bőven a piacon. A környezet kinézete - bár a beépítés és az elrendezések helyén vannak - mégis kiáltja magáról a furcsaságot. Valahogy olyan érzése van az embernek, mintha valami hiányozna a képről, csak nem tudja megmondani, hogy micsoda és a tárgyak élei sem mindig kimondottan simák. Mintha az Anti-Aliasing elmaradt volna.

Ezzel szemben viszont a karakterek arc-mimikája valami eszméletlen jóra sikeredett szerintem. Nagyon tetszett a szereplők arcainak elkészítése, a bőr tónusa és textúrája. Az már csak a ráadás, hogy a szájmozgás tényleg hasonlít valódi beszédhez, nem pedig egy éhes hal tátogására.

Hangok terén viszont abszolút nem lehet okunk a panaszkodásra. Ha fegyverrel lövünk, akkor szép, realisztikus hangot kapunk és ez úgy általában igaz a teljes környezetre. Nagyon-nagyon tetszett a térhatású hang kihasználtsága, a hátsó hangfalak is kellő szerephez jutnak az akciók közepén, nem pedig csak aláfestő hangokat árasztanak magukból.

A zene jó. Átlagosan jó. Ha nincs akció, akkor amolyan krimihatású aláfestést kapunk, de amint eldörren az első fegyver azonnal az akciófilmekből megszokott, pörgős, de nem idegesítő zenét hallat a játék. Semmi extra, de legalább nem monoton.

Emlékeztek a feliratos megjegyzésemre, igazam volt. Bár az esetek többségében nem volt gond a dialógusok érthetőségével, az egyes akcentussal megspékelt beszédekkel már akadtak néha gondok. Alapvetően a játékba illik az összes “tájszólás” és szóhasználat, szóval tényleg olyan igazi akciófilmes, jó-rossz fiús, zsarus nyelvezetre lehet számítani. Előre szólok, hogy nem árt némi angol tudás a játékhoz, ha meg is akarjuk érteni a történetet és az egyes feladatokat és nem csak felelőtlenül játszani az “Én vagyok a messiás!” szerepet. :)

Az objektumok kezelésére és a fizika törvényeire viszont nem panaszkodhatunk. Egyszer-kétszer láttam, hogy egy-egy tárgy olyan furcsán kezelte le a gravitációt, vagy éppen testi kapcsolatát egy másik tárggyal, de ezek úgy gondolom, nem annyira fontosak, hiszen az esetek 99,999 százalékában minden hibátlan volt. Hibák márpedig minden játékban vannak, ezt tudja is minden játékos.

Multiplayer és kooperatív lehetőségek

Multiplayer és kooperatív lehetőségek

Az egész játék felépítésében érezni a kooperatív játék hívógató szavát. Lehetőségünk van ugyanis egy konzolról ketten, több konzolról összesen hárman is a figyelem középpontjába lépni. Értelemszerűen ha egy gépről vagyunk, akkor osztott képernyő lesz a végeredmény.

Játszhatjuk a sztori módot helyi hálózaton és Xbox LIVE-on keresztül is, sőt, erre nem is kell dedikált beállításokat piszkálni, bármelyik fejezet elején a gyülekezőben lehetőségünk van azonnal más, online játékosokhoz kapcsolódni és úgy rendet tenni a dolgok között.

A multiplayer másik része természetesen a jó öreg öljük egymást mód, ahol a lobbiba belépés után számos lehetőség vár ránk. Játszhatunk azonnal vagy barátokal/ismerősökkel, testreszabhatjuk a karakterünket és megválaszthatjuk, hogy milyen kasztot kívánunk képviselni a csatamezőn.

Ahogy általában, úgy itt sem marad el tapasztalati pontok szerzése. Minden végigjátszott játék után a teljesítményükkel lineárisan XP pontokat szerzünk, ami növeli a rangunkat, a karakterünk képességeit stb. Jól ismert módszer ez, ami működik és mindenki élvezi.

Összegzés

Összegzés

Alapvetően egy totál átlagos játékot tartunk a kezünkben. A sztori sablonos, a kivitelezés átlagos, viszont a stílus bejött. A műfaj kedvelőinek szerintem megér egy próbát, hogy legyen mivel elütni az unalmas vasárnapokat.

A multiplayer olyan amilyen, nem lehet elrontani, de a teljes játékot nézve semmi extra, inkább amolyan tucatérzést váltott ki belőlem.