-
GAMEPOD.hu
Samsung Galaxy Note 20 Ultra téma összefoglaló
Új hozzászólás Aktív témák
-
Tin
veterán
Már pont 1 éve is arról szóltak a hírek, hogy vége a Note sorozatnak. Aztán azt mondták, hogy mégis lesz, majd mégsem, majd a chiphiány miatt nem lesz 21-ben, de 22-ben visszatér, most meg ez. Jó ideje megy az agyalás, de lássuk be, hogy a "sima" Note 20-nak semmi értelme nem volt tavaly, a flagship Note Ultra mellett meg értelmetlen a Galaxy S Ultra - így ezt most összevonják, megjegyzem, helyesen.
Én imádom ezt a telefont, egyszerűen remek. Viszont a tollat elég ritkán használom, és nekem amúgy is kicsi, így vettem hozzá egy S21 tollat, és inkább azzal írok rá, ha kell. Persze belerakni nem lehet, de a toll helyett egy nagyobb akkunak számomra több értelme lenne. Mondom persze úgy, hogy a felhasználási szokásaim mellett kb 70%-ra merül délutánra, és egyáltalán nincs panaszom az akkuidőre. Amikor többet használom, pl. berakok YT-n valamit, 1 óra alatt fixen 10%-ot merül, szóval több, mint elég.
Kihagyhatatlan ajánlatban rendeltem egy S21 Ultrát, kíváncsi leszek rá, ha megjön. Nem a sebesség miatt (arra az N20U is bőven elég), nem is az akku miatt, még csak a kamera miatt se, inkább csak kíváncsiságból. Ha bejön, az N20U megy eladósorba. Azért remélem, hogy majd az S21U utáni telefonom megint lehet Note, vagy legalábbis ez a Note-forma, mert asszem ez fog legjobban hiányozni, mert nagyon eltalálták.
-
Tin
veterán
Nem annyira szeretem a (tőlem) kiragadott idézeteket, főleg, hogy éppen arról írtam, hogy számomra a nagyobb akku éppenséggel nem hozna túl sokat, a kis toll viszont nekem nem kényelmes, így annak helyét feláldoznám, és akkor mire másra, ha nem akkumulátorra - hiszen a telefon mérete adott. A külső ceruzája az én használati szokásaimat simán lefedné, de vannak, akik rendszeresen tollaznak, és nekik meg van értelme egy belső tollnak.
Az akkuméret növelés helyett meg inkább egy jobban optimalizált operációs rendszer és appok kellenének, de szerintem a mostani telefonok (az N20U is!) simán teljesítik az "egynapos akku" kívánalmait, annál meg teljesen felesleges a több. A gyorstöltés jó dolog, amíg nem az akkut nyírod ki vele, bár ez a többcellás felosztás abban elvileg segít.
A következő generációknak egyébként sem az lesz a gondja, hogy mennyire jól bírják akkuval, hanem a melegedés. A csúcsmobilok lassan elérik a passzív hűtés határait, és jó dolog, hogy csúcsminőségű grafika meg számítási kapacitás kerül egy mobilba, de ha melegszik, és 10 perc után visszaveszi a teljesítményt, akkor minek az? Szerintem lassan szétválik a felső kategória "gamer" és "általános" telefonra, előbbi pedig kapni fog valamilyen aktív hűtést, míg az utóbbiban akár ugyanaz a SOC egy visszafogottabb hőtermeléssel fog működni. Vagy, ha játszani akar az ember, akkor felrak egy külső ventillátort a hűtéshez.
Az OP10 Pro meg úgy néz ki, mintha a marketingesek azt mondták volna, hogy "csináljunk valami olyat, mint a Samsung", csak nem volt annyi pénzt a dizájnra. Kicsit olyan, mint amikor az Apple után sok gyártó kiadta a notch-os telefonjait - ezt aztán szerencsére hamar el is felejtették.
Új hozzászólás Aktív témák
! Tilos a hirdetés, keresés, kí-
nálás, amelyek helye itt van :
- hardverApró
- Google Chrome
- Multiversus - Joker is játszható karakter lesz
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Dragon Age: Origins
- Módosít a memória sebességének jelzésén a Microsoft
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- VR topik (Oculus Rift, stb.)
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- BestBuy topik
- További aktív témák...
- Samsung Galaxy A12 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Samsung Galaxy A32 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Samsung Galaxy A04s 32GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Samsung Galaxy A14 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Eladó iPhone 14 Pro 128 GB Space Black szép állapotú - 12 HÓ GARANCIA - S1528
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest