Új hozzászólás Aktív témák
-
válasz Fitzgerald #1879 üzenetére
Van egy medence, mellette egy tartály. Arra lehet tenni C4-et, és arra kell csalogatni, ha mellé ér felrobbantod és beleesik a medencébe. „A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Meg szeretnék kérni valakit, hogy írja le nekem, hogy a 28. küldetésben
Előre is köszönöm.Code Talker mit mond Snake-nek. Itt engem cserben hagyott az angol tudásom. Van amit megértette, belőle de elég nagy katyvasz van a fejemben. Még a 29. küldetést nem csináltam meg, szóval tényleg csak azt kérném, azt az egy beszélgetést. Egyébként érdekes volt ez a 29. küldetés. Én DD-vel vágtam neki, és rakétavetővel. Aztán mikor
megjelent a Mist Sniper unit, akkor láttam, hogy a rakétavetőnek sok értelme itt nem lesz. Kérhettem volna mesterlövész puskát, de gondoltam megpróbálok elsunnyogni. És sikerült is észrevétlenül ellopakodnom mellettük, kétszer mert ugye visszafele is akkor. Remélem a későbbiekben ennek nem lesz böjtje, hogy nem nyírtam ki őket. [ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Kérdés a Chapter egy utánról! Pls help!
[link] Jelenleg csak ilyen újrajátszós küldetéseim vannak. Ilyenkor mivan? Mit csináljak, hogy folytatni tudjam a sztorit? „A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Igen megvan mi volt a baj.
Ez a ló de kemény:
<- feloldható skin, de azért spoiler-be teszem.[link] [ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
válasz varadigabor #1954 üzenetére
Én ezzel az egész FOB-bal úgy vagyok míg be nem fejezem a sztorit, hogy csak nyűg. Nem is foglalkozom vele míg be nem fejezem. Offline ra is váltok mindig.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Csak kíváncsiságból kérdezem, hogy a wormhole mikortól elérhető? Vagy van valami amit előbb teljesíteni kell, hogy elérhető legyen? 38. küldetés jön, de nekem még nincs. (extreme, és nehezített küldetéseket kihagytam eddig.)
Quiet skinjei alapból nagyon gázok szerintem, nem értem ezt hogy gondolták. Véres, Ezüst, arany...wtf?! Undorító mind. Most szerencsére feloldódott egy rejtett normális skin, az legalább életszerűen néz ki.
[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
#1952-es kommentemben linkeltem egy jót. Bár spoileres lehet ha nem magad akarod felfedezni.
Sőt Quiet-nek van még egy jó rejtett skin amit még én se unlockoltam (nem is tudom, hogyan kell) az a skin pedig nem másról van mintázva mint Sniper Wolf-ról, még a haja színe is más.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Nekem a Horse skin-t egy SideOps után adta be. A quiet skin-t pedig egy cutscene után. Nem tudom hol tartasz. De chapter egy után elég sokszor érdemes visszamenni a Mother Base-re mert bár nem szólnak rádión, de sok cutscene van. Többet spoiler nélül nem mondhatok. Az a lényeg, hogy chapter egy után adta nekem be őket.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
válasz varadigabor #1964 üzenetére
Köszi a választ! Ibis-em van az tuti. akkor ma gyors megcsinálom. Ma sok side ops vár rám úgy látom. A gyerkőcöket is ki kell mentenem még. Sok dolga van egy hősnek..
[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Ezt mondtam neked tegnap orichalcos!...
"Úgy tűnik, hogy a játék valódi katarzisául szolgáló befejező küldetés mellett a fejlesztés során más tartalmak is "fennakadtak" a vágók szitáján: lelkes rajongók ugyanis egy harmadik fejezet nyomait találták meg a fájlszerkezetben, amit ugye hiába keresünk a játékban. A harmadik fejezet címe Peace (azaz béke) lett volna."
#fuckonami
[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
-
Nagyon kellene most már valami hivatalos infó, indoklás, magyarázat a témában!!
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
-
Abban a menüben kiválasztod (egérrel), hogy mit szeretnél használni és megnyomod a space-t.
[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
-
De a küldetés előtt a menüben vannak abban a slotban cuccok? És ugye nem gamepaddal játszol?
[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Na már csak a 45. és 46. küldetés van hátra. Megvan mindkettő, holnap végzek vele.
45.-et próbáltam de nem sikerült még.„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Én azt hittem nagyobb eszmecsere lesz itt a topikban a végigjátszások során. Persze így is sokat segítettetek, volt pár dolog amire rá se kellett kérdeznem mert már volt is a kérdésemre válasz itt.
Pár dolog ami eszembe jut most az elmúlt napokból a játékról.
-Skullface
Magyar! Ez szerintem tök király! Kazettán egyértelműen kimondják, sőt a háttértörténetét is meghallgathatjuk. Egy ekkora cím esetében szerintem ez elég jó dolog. Ez külön Kojimát dícséri. -Apróság, annyira nem spoiler de abba teszem Quiet
esőtánca. Az omg! Kojima tiszta hülye. Mutattam menyasszonyomnak mert pont bent volt a szobába. Kérdezte, hogy ezt most miért?! Én sem tudom a választ. -Küzdöttem, hogy elérhető legyen a wormhole. Sikerült is, csak még sem. Nincs meg a kellő R&D szintem hozzá. Jót nevettem. Természetesen így akartam.
-A 45. és 46 küldetés azt hittem kemény feltételekhez van kötve és nehezen fogom tudni megnyitni őket. De ennek ellenére semmi különös. Kell csinálni pár SideOps-ot és ennyi. 4-5 db-ot csináltam és egyszerre megjelent a kettő. Vagyis a 45. pontosabban egy SideOps után nyílik meg.
Most ennyi. Van még pár dolog de azok nagyon spoileresek lennének.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
-
- Azon a kazetták amik a fő szotihoz kapcsolódnak azokat mindenképp hallgasd meg. 100%-ra nem mondom, de a játék vége fele ez is kell a tovább haladáshoz, hogy meghallgasd a főbb kazettákat.
-Erre még nem tudom a válasz. Én lopakodtam. Talán 5 küldetés volt mikor nem. Erre az tudna válaszolni aki már végzett a játékkal és öldökölt. Vannak hatásai a gyilkolásnak, de nem tudom mennyire negatívak.
-Érdemes mindenkit Fultonozni. És a staff menüben autómatikusan rendezni őket. Pc-n megnyomod a "V"-t és utána "All staff". Ilyenkor a legoptimálisabb helyre pakolja az embereket. Aki felesleges az pedig marad a Waiting Room-ban.
- Vannak ilyen itemek, de kő kimondottan tudtommal nincs (ja sheep jól írja az üres tárat el lehet dobni). Pl: a Decoy az ilyen elterelős, és elég mókás. De a lehet a bionic arm-mal is zörögni amire felfigyelnek.
-Azok a részfeladatok a küldetéslistán. Ha nem csinálod meg őket, de sikeresen befejezed a küldetést. Akkor a menüben meg lehet nézni mik voltak a plusz feladatok. És később újra lehet csinálni őket.
[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Én sose jöttem rá, hogy mik lehetnek csak mikor kiírta, hogy teljesítettem őket. Vagy utólag. Én elég sokáig úgy játszottam, hogy mindent összeszedtem, mindenkit kimentettem (túszokat, katonákat). És sokszor ilyenek a mellékfeladatok, kimenteni a foglyokat, magas rangú katonákat, tankokat...stb stb.
De van leírás külön az interneten ha nem akarod magad felfedezni a dolgokat. Én nem használtam sose, de most néztem, hogy van.
[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Utolsó két küldetésem van hátra a sztoriból és 50%-ot ír a játék. Ennyi minden maradt benne. Pedig én szorgoskodtam rendesen mint a kishangya.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
-
Végeztem a sztorival. (52% - 57óra)
Tegnap nem írtam semmit, gondoltam várok egy kicsit, hogy leülepedjen.
Innentől mindent spoiler alá írok:A nagy csavar számomra nem volt akkora csavar. Persze nem mondom, hogy biztosra tudtam. De az AI pod-os résznél 100%-ig biztos lettem benne. És Eli DNS vizsgálata is megerősített benne. De én írtam is korábban, hogy szerintem nem a valódi Boss-t irányítjuk. Ez be is jött. Azt viszont nem tudtam, hogy ki lett átoperálva. Ebben kicsit meglepett Kojima. Azt hittem valami ismertebb karakter lesz. De nem, mi vagyunk BigBoss. Szép gesztus tőle, jó ötletnek tartom. Az mondjuk nem tetszett, hogy a 46. küldetésben kb újra kell játszani a prológust, én untam. Szóval ez a csavar oké. De ez a játék nincs befejezve! Közel sincs! Quiet története le lett zárva. És ez lenne a vége? Kizárt! És ez engem így nagyon felbasz! Még az 51. küldetés sem a vége szerintem. Az is egy kis jelentéktelen Eli - BigBoss civakodás. Aki végigjátszotta a harmadik, negyedik részt az tudja milyen epikus lezárásokat szokott csinálni Kojima. Na ebben ennek nyoma sincs.
És egyébként is elég megnézni a küldetéseket. A 31. küldetéssel lezárul a Skullface szál. Az egy kerek chapter. Utána 6+1(a 46. küldi) van. Nézzük meg az arányokat. 31 küldetés egy random enemy-ra akit ki kell iktatni. És 6 küldetés Kojima életművének, legféltettebb kincsének lezárására!! Érzitek ugye?! Ezért annyi futotta tőlük, hogy Quiet történetét befejezték, és ellőtték a nagy csavart a 46. küldetésben. A kapkodás látszik is, mert teljesen szétesik a sztoriszál a végére. Ugrálunk ide-oda. De sok dolog maradt még amit én vártam volna.Viszont azok számára akik nem ismerik annyira jól a Metal Gear univerzumot azokban nem lesz hiányérzet. Azok számára ez egy nagyon jó játék. Mert az! Tökéletes. Sokrétű, változatos, megunhatatlan. Gyönyörűen néz ki, eszméletlen jók a zenék, az átvezetők megkomponálása a szokásos Kojima minőséget hozzák. Egyedül ezt az epizodikusságot nem értem teljesen miért kellett erőltetni. Szerintem teljesen felesleges. Mint játék nagyon jó, csak a sztori nem lett befejezve. És így már érthető a nagy Konami - Kojima cirkusz. [ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
válasz varadigabor #2015 üzenetére
Írtam arról a videórol. Megnéztem.
Nem mondanám arra sem, hogy az lenne az igazi lezárás. De nem írom le pontosabban míg meg nem nézted. Ettől függetlenül lehet az, de kétlem. Még pár gondolat az egészről, a sztoriról:
Az utolsó videóban mikor Venom Snake hallgatja Big boss kazettáját ez van a kazetta egyik oldalára írva: "Operation Intrude N313". És persze MSX-en játssza le, amire a Metal Gear játékok megjelentek. Ez pedig a Zanzibár incidens (MSX-es Metal Gear játékok sztorija) amiben Venom Snake meghal Solid Snake keze által. Jó kis utalás. Ugyanakkor nem elég, hogy ez a játék nem zárja le a történetet, de nyit egy teljesen új szálat amit eddig nem tudtunk, nem láttuk. BigBoss Outher Heaven (nation) megalapításáét. Így simán lehetne még játék ami ezt a szálat magyarázza el. [ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
válasz varadigabor #2017 üzenetére
Én úgy tudom Kojima emberei is lapátra kerülnek és/vagy követik a mester-t. Szóval teljesen új emberek fogják folytatni.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
válasz Adam_Shepard #2019 üzenetére
Egyszer mindenki meghal..
Nem. Miután elcsónakázik még nem. Megkeresi a fiát. „A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
És tudod mit nem értek?
Minden Metal Gear fannak feltűnik, hogy itt valami sántít. Ez nem lett normálisan befejezve. De minden tesztben azt olvasni, hogy "Méltó lezárása Kojima életművének" (vagy hasonlóan megfogalmazva). Miért írnak mindenhol ilyet? Most, hagyjuk azt, hogy le vannak fizetve. A hivatalos újságíróknak nem tűnik ez fel? Mert rendben van, hogy sokszor spoilermentesen nem lehet erről beszélni. De csak megemlíteném ha én írnék tesztet róla. „A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
(#2025) orichalcos Lehet benne sincs, lehet a Pace fejezet egyik átvezetője lett volna.
(#2027) orichalcos Még ettől se várom annyira a januárt.
[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Még pár gondolat a szoriról:
Nem tudtuk meg, hogy Venom Snake (Phantom Boss) Miért válik gonosszá, és miért fordul Solid Snake ellen Zanzibár-ban (és korábban Outer Heaven területén). Zanzibárban hal meg. És ugye ők mi vagyunk elméletileg. Valahol, valamiért a két Big Boss ambíciója ketté ágazik. Az igazi BigBoss marad a jó. (gondolom) Megalapítja Outer Heaven-t, és mindent megtesz, hogy megállítsa Zero-t. Míg a Phantom Boss, rossz lesz. És meg akarja ölni Solid Snake-t. És hát kétlem, hogy attól lesz gonosz mert meg kellett ölnie fertőzött társait. Ezek mellett semmi nem derül ki Gray Fox-ról. Az igazi Boss, hogyan kerül abba a mesterséges kómába (álomban) amibe a JD tartja évekig. És a Patriótákról sem derült ki sok dologsemmi. Én nem is emlékszem, hogy említve lettek volna.(#2034) orichalcos Te elolvasgatod a spoilereket?
[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Így most, hogy lassan mindenki a játék végére ér. Emlékezzünk vissza az első trailerre: [link]
[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Ezeket, ebben a sorrendben: MGS3, MGS: Peace Walker, MGS1, MGS2, MGS4
[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
válasz Fitzgerald #2043 üzenetére
Pitiáner fight. Másodjára sikerült. A lényeg.
Mikor beadja a reflex módot akkor megjelenik Psycho (a gázállarcos figura). akkor bele kell lőni egyet, hogy eltűnjön. Ha ezt nem teszed meg akkor jön a one hit die. [ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
válasz Fitzgerald #2045 üzenetére
Amikor elmegy messzire, és railgun-nal lő? Simán el kell bújni a szikla mögé. [ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Elkezdtem elolvasgatni pár külföldi tesztet, és amiről beszéltünk tegnap, hogy
kérdésre is választ kaptam. Feltűnt. Például a Kotaku teszt ebből a szempontból a legjobb példa."másoknak nem tűnt fel, hogy nincs befejezve?" És itt van még ez is:
"Metal Gear Solid 5 is the best and most disappointing game of the year" „A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Megírtam én is a magamét. De ez nem teszt ez egy élménybeszámoló, egy gondolatmenet a Metal Gear szériáról. Az én búcsúm tőle.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
válasz zuzu000 #2052 üzenetére
Reklamálj az Ipon-nál. És legyél erőszakos ne hagyd magad lerázni. Ha kell fogyasztóvédelemmel fenyegetőz!
Ilyen nincs, átvertek vele.„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
válasz zuzu000 #2055 üzenetére
Nem járt le az akció. Vagyis a meglévő kódokat bármikor be lehet aktiválni, az oldal ugyan úgy működik: [link]
Szóval vagy szerezzenek egy kódot, vagy fizessék ki a játék árát ami 59,99€. Mert jár a VGA mellé és te azért is választottad ezt a VGA típust mert szeretted volna megkapni a játékot is.
Másrészt akkor sem küldhetnek olyan kód lapot ami le van kaparva. Lekaparják, és eladják. Ezért van tele a hardverapró olcsó kulcsokkal.Hívd fel őket és mond meg ha nem kapod meg a VGA-hoz járó játékot akkor a Fogaszóvédelmi Hatósághoz fordulsz.
Nekem is volt ilyen csakugyan VGA kupon ügyben. Csak én nem is kaptam mellé. Email-ben ugyan ezzel a szöveggel jöttek, hogy lejárt az akció. A nagyló***t! Felhívtam őket és fenyegetőztem. Rögtön kaptam 3 VGA-ra való kupont kárpótlásul.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
-
válasz zuzu000 #2064 üzenetére
Várj
Te oda próbálod beírni amit én linkeltem vagy steam-re?Mert oda kell amit én linkeltem.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
válasz zuzu000 #2068 üzenetére
Mondjuk ha az Nvidiás azt mondta, hogy nincs beaktiválva akkor működnie kellene..
Most mondanám azt, hogy küld el privátba a kódot megpróbálom beaktiválni neked, hátha valamit te rontasz el, és mivel így leírnám mindenki előtt tuti megbízhatnál bennem, hogy nem átverni akarlak.
De emlékszem mikor én aktiváltam be, akkor össze kellett kötni a steames fiókot az nvidia oldallal. Szóval nem egy steames kódot kapsz, hanem megjelenik a Libary-ban a játék. Szóval tényleg nem tudom mi lehet.Látszik, hogy kaparós kupon? Nem csak egy papír rajta a kóddal?
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
-
válasz DokiBaxxi #2140 üzenetére
Füstgránát és kisunnyogsz mellettük. aztán végig lopakodsz a ködben. Remélem DD-t vitted társnak mert úgy pofon egyszerű az egész.
"minden egyes játékot elrontani 1-2 misszióval " Szó sincs erről, csak te nem csinálod jól. Nem a megfelelő taktikát választod. Más játékoknál a lehetőséged sincs meg a saját taktika megválasztására. Itt meg van, csak te csinálod rosszul. Én így csináltam: [link] nem tartott sokáig.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Meglepődnék, de örülnék neki nagyon.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
válasz zuzu000 #2151 üzenetére
El lett adva egy g2a-hoz hasonló oldalon. Hiábavaló a reklamáció a németnél. Ipon-nal kell reklamálnod.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
-
Van benne pár érdekesség amit én sem tudtam. (még én se, értitek )
[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
A pocsolyás nekem feltűnt. Az fel is idegesített mert A+-os emberke fulladt bele
[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
válasz varadigabor #2180 üzenetére
Ez nem igaz mert én nem azokat csináltam, és beadta. Szerintem teljesen mindegy melyik sideopsot csinálod. Csak kell csinálni párat.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Mondjuk azt jó lenne tisztázni, hogy melyik Quiet-es mission-ról beszélünk. A 150. side mission-ról? vagy amiben először tűnik fel?
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
Új hozzászólás Aktív témák
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Fortnite - Battle Royale & Save the World (PC, XO, PS4, Switch, Mobil)
- Gyúrósok ide!
- Apple iPhone 15 Pro Max - Attack on Titan
- Samsung Galaxy A55 - új év, régi stratégia
- Fotók, videók mobillal
- Milyen okostelefont vegyek?
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Visszavonta az Intel és a Qualcomm Huawei-hez kiadott exportlicencét az USA
- Programozás topic
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest