-
GAMEPOD.hu
Ez itt, az elektronikával hobbiból foglakozók fórumtémája.
Lentebb összegyűjtötttem néhány elektronikával kapcsolatos, hasznos linket.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Kernel
nagyúr
válasz hoffman_ #35349 üzenetére
A forgókapcsoló igazság szerint azoknál kritikus, aki napi szinten használja. De még az is lehet olyan jobbfajta, mint nekem is van egy Voltcraft, ami a nagyobb igénybevételt is már sok éve jól bírja. Ennél inkább az a hátrány, hogy bekapcsolva lehet felejteni, olyankor leszívja az elemet. Valamint a gyakori tekergetés is kicsit zavaró.
Illetve én már akkut használok régóta, nemrég ezzel sikerült is elintézni egy 9V-os (8,4) akku egyik celláját, mert úgy maradt az utóbbi időben többször is, átfordult rajta a feszültség. Viszont azóta is jó, mert a hibás cellát kiiktattam, maradt még 7,2 V. Ehhez még hozzávehetjük, hogy évek alatt megszolgálta az árát, a legolcsóbb piaci, kínai akku.
Másik multiméteremen viszont nem csak kikapcsoló gomb van, hanem egy idő után le is kapcsolja magát, ez a legkorrektebb, feledékenység ellen. Vannak ugyanis olcsóbb, piaci típusok, amin van külön kapcsológomb, de automatikusan nem kapcsol ki.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
Először azt kellene tisztázni, hogy a programozó tasztatúra kontakthibás, vagy maga a tuner hibás.
Nem mindegy például, hogy csak a programozott adók másznak el, míg a nagy állomáskeresőn nem. Noha az utóbbi által előállított hangolófeszültséget is a tasztatúra kapcsolja át a tunerre, így annál a résznél is lehet kontakthiba.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
A mechanikus, illetve kontakthibák, főleg egy ilyen koros szerkezetnél általában nagyobb eséllyel jönnek szóba, vagy majd lehet gondolni például a barna kerámiakondenzátorok átvezetésére is.
Bár én pontosan már nem emlékszem, hogy abban a körben hány ilyen kondi volt, de azok általában hajlamosak voltak a rohadásra. Igaz, hogy annak idején, szervizben általában komplett cseréltük az FM-modult, ezért sem ugranak be konkrétabb hibák. Végfokmodult javítottam rengeteget.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz Lompos48 #35370 üzenetére
FM-modul rajza itt látható: [link]
741 van benne, de egyébként szinte ugyanaz a megoldás, mintha 723 lenne. Itt ugyanis a műveleti erősítő a 3089-es KF erősítő és szorzódemodulátor azon lábára csatlakozik, ami a belső referenciafeszültség.
A 723-ról pedig tudjuk, hogy maga tartalmazza a referenciát és a műveleti erősítőt, meg pár apróságot.
Valamikor egyébként én is ilyen FM-modult építettem az erősítőmbe (Quad 405 + a Hifi Magazinos Revox lemezjátszóerősítő), kiegészítettem még egy szenzorfiókkal is (TV-ből), hangolófeszültséget megoldottam, hogy illeszkedjen stb.
Később bejött a nevezetes Orion nagy HiFi torony, szervizben ahhoz is tudtunk rendelni NF-tunert, ami már egy komolyabban összerakott, dual-gate MOSFET-tuner, akkor már arra építettem fel egy önálló rádiótunert, 3089 KF, TCA4500 sztereo dekóderrel. Utána jött még a motoros potméter kiagyalása, impulzusokkal rángatott motor, infra távszabályzás stb.
[ Szerkesztve ]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz Kernel #35371 üzenetére
Pontosabban ez csak az AFC-kapcsoló rövidre zárt állapotára igaz, mert a 10. láb a referencia (5,6V), a 7. pedig az AFC-hibafeszültség áramgenerátoros kimenete, ami a referenciához képest +/- irányban indikálja az elhangolódást, ezáltal képezett egy negatív visszacsatolást, ami a hőfokfüggő vagy egyéb elhangolódások ellen dolgozott.
(#35372) kjani18
A modulban biztosan nem, mert csak egyfajta FM-modul létezett. A fent leírt elvből is következik, hogy az AFC működése érdekében ez így illeszkedik hozzá, "szervesen".
[ Szerkesztve ]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz kjani18 #35372 üzenetére
Ahhoz is van rajz, lényegileg ugyanaz:
http://elektrotechnika.uw.hu/doksik/RA6363S/RA6363S.pdf
uA 739 (TBA231) volt még ezekben, előerősítő.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz Oliverda #35382 üzenetére
Szerintem annak minimum szüksége van a horizontális és vertikális szinkronjelre, hogy elinduljon. Mint egy monitornak is.
Gondolom, az alapján be tudna állni az érzékelt felbontásra a bemeneti része, a kimenet meg attól függ, hogy átméretezi a szabványos HDMI-felbontásokra (1080, 720, i/p stb.), vagy 1:1-ben átviszi a PC-s méreteket.
De 6000-ért már vehettél volna a MMarktban is egy akciós DVB-T vevőt, annak van HDMI-kimenete, többféle felbontásra is átkapcsolható, és antenna nélkül tökéletesen nem ad semmi képet. Legfeljebb egy "No Signal" feliratot.
1 db pendrive segítségével pedig már komplett jelgenerátort képez, lehet rá rakni tesztábrákat, meg amit akarsz. Még fekete ábrát is.
[ Szerkesztve ]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz Oliverda #35386 üzenetére
Ezek már elég kicsik egyébként, amit legutóbb is vettem valakinek, TRIAX TR 43, ha jól emlékszem, 5V / 1,5A adapterrel, vagy korábban az Alcor HD 2400.
Azt pedig talán az eBay-eladó tudná biztosra mondani. Működik PAL/NTSC/SECAM jelekkel, elképzelhető, hogy előbb arra be kell állnia és csak utána ad képet, nem lehet így tudni, vagy adhat egy "No Signal" feliratot is.
[ Szerkesztve ]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz atesss #35359 üzenetére
Ez nem furcsa, csak elindítja az 1 A töltést, figyeli a kapocsfeszültséget, ami elkezd emelkedni. 13,6 V-nál (vagy ilyesmi, a pontos értéket mindig elfelejtem) átvált fenntartó töltésre. Ez így jó, nem árt az akkunak. Autóban is hasonló a helyzet, indítózás után, ahogy hirtelen rátölt a generátor, csak ott a csökkenés egy folyamat.
Nekem is van egy orosz akkutöltőm, abban is van ilyen lekapcsoló automatika, csak az teljesen leáll a végponton, illetve annál ez a védelem ki is kapcsolható. De csak azért hogy döglődőfélben lévő akkut is lehessen kínozni, amúgy nem szabad túllépni egy meghatározott pontot, mert szétfő az agya.
A szünetmentes a hálózati betáp visszatérésekor vár egy olyan kb. 6-8 másodpercet mire visszakapcsol akku üzemről hálózati üzemre
Ez is így jó, mert áramszolgáltatásban is van egy automatika, vagyis zárlat után végez egy (sőt több, ennek van egy rendszere) visszakapcsolást (hátha csak összefújta a szél a távvezetéket), ami után ismét lekapcsolhat, ha a zárlat továbbra is fennáll. Később, amikor visszajön az áram, ismét lekapcsolhat, ha még mindig zárlat van.
A szünetmentes késleltetése elvileg csak ezt a túl gyakori kapcsolgatást igyekszik átugrani, kihagyni. A késleltetés módosítása rajz nélkül csak költői kérdés.
[ Szerkesztve ]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz atesss #35424 üzenetére
Van olyan, hogy Master-Slave kapcsoló, ami nem pont erre van kitalálva, de az alapelvet – vagyis az áramérzékelés megoldását – át lehet venni belőle:
Optocsatolós: [link]
Trafós áramérzékelővel, itt látható kis- és nagyáramú változat is: [link]
Ezt pedig még régebben mentettem le magamnak, de az eredeti forrását már nem találom, keresővel sem.
master-slave switch.gif
Itt láthatóan nincs galvanikus leválasztás, így például relét kapcsolhat, vagy egyéb ötletek alapján fejleszthető tovább. A 47 ohmot teljesítményre méretezni kell.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz atesss #35426 üzenetére
Itt szerintem összekevertem valamit egy másik cikkel, ahol egy melegedő ellenállásról volt szó, de ez nem az. A diódák miatti korlátozás miatt csak jelentéktelen feszültség van rajta.
Közben még a forrást is megtaláltam, csak az volt a gond, hogy én angolul kerestem, magyarul kellett volna: [link]
Az első linken lévő maximálisan érzékeny, az optocsatolónak nem sok áram kell. Közben találtam egy másik rajzot is:
Itt a 100 ohmos ellenállás csökkentésével elvileg meg lehet oldani, hogy például egy 5-10 W-os fogyasztóra ne kapcsoljon be, ahogy nagyjából utána számoltam. De inkább ki kellene majd kísérletezni, nem akarok most téveset írni.
Szerk: Lompos megelőzött 3 perccel, csak annyi a mentségem, hogy magamtól is korrigálni akartam.
[ Szerkesztve ]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
A műveleti erősítő kimenetén 11 V-nak kell lenni, ami az 5,6 V referencia felerősítéséből származik, ezt az AFC-kapcsoló rövidzárt állapotában kell beállítani.
Adóra hangolva, AFC aktiválva (vagyis kapcsoló megszakítva), idővel hibafeszültség keletkezhet a referenciához képest, ami a 11 V korrigálásával igyekszik csökkenteni magát a hibafeszültséget (negatív visszacsatolás).
Az elhangolódást az oszcillátor természetes, hőfokfüggő elmászása okozza, hiszen itt nyilván nincs rezgőkvarc, frekvenciaszintézer, csak LC oszcillátor van. Épp ezért van szükség az AFC-re.
[ Szerkesztve ]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
Az Isostat alapvetően spray-vel javítható, csak sajnos ebben az esetben úgy rémlik, van egy érintkező, ami épp az FM-modul 15 V tápját kapcsolja, be szokott égni. De akár rövidre is lehet zárni és akkor fixen kap tápot a modul.
Noha régen sokat javítottam szervizben, de nem garantálok semmit, hogy jól emlékszem, vagy esetleg másik kapcsolóval keverem stb.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
Alaplapon van a HC13 1000 µF, ami az FM-modul 15 V tápjára csatlakozik, ez a kondi vágja agyon a kapcsolót, ahogy minden bekapcsoláskor szikrázik.
Rajz: http://www.hobbielektronika.hu/forum/getfile.php?id=187403
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
Az is egy megoldás lehet, de a VT konstruktőrei ezt a problémát későbbi típusokban úgy hárították, hogy a kondit teljesen kihagyták onnan:
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
A két LED-szalagot párhuzamosan kell kötni a 12 V-ra. Lehet hozzá rendelni egyébként csatlakozót is: [link]
De ezzel nem sokra mégy önmagában, mert neked elágazás is kell. Meg persze én nem is szórakoznék ezzel, inkább levágnám a tápról is a DC-csatlakozót, a szalagokra is forrasztanék vezetékeket, a kettőt rákötném párhuzamosan. A tápegység polaritását multiméterrel is meg lehet állapítani.
Abból a szalagból egyébként még 5 m is csak 4 A-t vesz fel, arányosan ki lehet számolni, hogy 160 cm mennyi.
Vagyis a 6 A terhelhetőségű adapter enyhén szólva túlzás, de attól még nem baj, mivel gondolom, ez egy pontosan 12 V-ra stabilizált táp. Vagyis alacsony terhelésen sem szökik feljebb a feszültség, így mindegy lényegében (hatásfok kérdésébe bele lehetne menni, de gyakorlatilag nem vészes).
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz atesss #35484 üzenetére
A LADA-szervizkönyvben is ezt írják, 14 V-hoz képest, de azt is, hogy 2 Nm-t is tud.
Másik dolog, hogy egy ilyen aránylag robosztus motornak jókora indulóárama is szokott lenni, valamint az induktív hatás, így 3 A-es félvezetővel szerintem én nem mernék nekimenni.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz Kernel #35485 üzenetére
Vagy másik lehetőség, hogy rendelsz egy olyan csatlakozót, a szalag végéhez pedig hozzá toldod a másik szalagot. Ez is párhuzamos kapcsolás, természetesen. (Laikus szemmel tűnhetne sorosnak.)
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz atesss #35491 üzenetére
Igazság szerint nekem a kommutátor szikrázása "nem szimpatikus", nem egy félvezetőbarát, de bizonyára megoldható a megfelelő védődiódákkal.
Mit jelent a "brake function (Fast motor stop)", és hogyan éri el ezt az IC ?
A motor két pólusát összeköti, hogy a maradó induktív energiát megszüntesse ?Úgy néz ki:
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz darvinya #35499 üzenetére
Zárlat, de nem olyan értelemben. Csak a motor pólusait zárja össze azáltal, hogy vagy letesteli, vagy felköti a tápra mindkettőt. Magát a tápot nem zárja, nem is terheli egyáltalán.
(#35500) Fecogame
Ha mindkettő stabilizált 12 V-os táp, akkor mindegy.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz darvinya #35505 üzenetére
Forgás közben egy ilyen DC-motor áramot termel, vagyis generátorként viselkedik. Ha rövidrezárod, azzal fékezed.
Még egy dinamós (noha ez nem jó szó rá) kerékpáron is észre lehetett venni, amikor régebben felszereltem rá erősebb izzót (LED-es lámpák akkor még nem voltak), rögtön nehezebb volt tekerni a gépet.
[ Szerkesztve ]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz darvinya #35508 üzenetére
Egyszerűség kedvéért írtam dinamót, angolban is dynamo, de nem is ez itt a lényeg.
A kerékpár klasszikus generátora váltóáramot állít elő, míg a kommutátoros motor, aminek permanens mágnes az állórésze (az ablaktörlő ilyen) egyenáramot termel, a kommutátor egyenirányító hatása miatt.
Az pedig mindegy, hogy a mágnes áll vagy forog. Annyi a lényeg, hogy egymáshoz képest elmozdul a mágnes és a tekercs.
Nem véletlenül használtam a "kalasszikus" szót, most már diódás kerékpárgenerátorok (is?) kaphatók, de én is csak olvastam erről.
[ Szerkesztve ]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz venember83 #35523 üzenetére
Több szempontból is laikus, és egyébként elterjedt felfogásról árulkodik ez a hozzászólás, de ez nagyon nem így működik.
Nyalogatni persze nem érdemes, de nem a 12 V miatt, ami az életben soha nem fog megrázni. Egyébként a váltóáram ráz, egyenáram üt. (Ismerem őket, régi haverok, hülye vicceik vannak.) De ahhoz feszültség is kell. Utána kell még az áram is.
Az is lényegtelen, hogy plusz vagy mínusz, a kettőnek kell záródni, például a nyelveden keresztül, de abból nem érzed a polaritást.
De a fő gond, hogy soha nem szabad ilyen szinten bizalmaskodni egy hálózathoz csatlakozó szerkezettel, lehet benne átvezetés, sőt zavarszűrő kondenzátor, ami direkt ráküldheti az élményt a nyelvedre, záródhat az áramkör a földön keresztül is, ilyenkor nagy szerepe van a cipőtalp szigetelésének stb.
Ezt csak az érdekesség kedvéért.
[ Szerkesztve ]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
Attól még lehet, hogy a szalagra színesben rögzít (ezt sem árt ellenőrizni), csak az átmenő jelben a színsegédvivő szintje túlzottan lecsökken, ezért a kimenetre kötött TV színdekódere már nem bír bekapcsolni. Ezen néha segíthet a dekódernél, a rezgőkvarc közelében található trimmerkondenzátor megmozdítása is, ami a színsegédvivőre történő szinkronizálást befolyásolja, egy PLL-kör részeként.
Olyan is előfordulhat, hogy a felvételt visszajátszva már színesben látható.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz moha21 #35565 üzenetére
Egészben az a baromság, hogy a mechanikus villanyórák eleve csak a hatásos fogyasztást mérik (nem mintha nem lennének mechanikus meddőmérők is, de az iparban, nem a háztartásban), így a háztartásban a cosφ-javítás lényegében csak az áramszolgáltatónak kedvez.
Viszont állítólag az újfajta, digitális fogyasztásmérők már a meddőt is bekalkulálják, ezért is célja a jövőben az áramszolgáltatóknak az erre való áttérés.
[ Szerkesztve ]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz moha21 #35568 üzenetére
Régebben olvastam ezekről, itt látható a bele:
http://archive.siliconchip.com.au/cms/A_110502/article.html
http://archive.siliconchip.com.au/cms/A_109592/article.html
Kapacitív meddőt nem nagyon lehet kihasználni, például konnektorba dugható kapcsolóórában láttam ilyen áramkört, vagy vezetéknélküli kapucsengő vevőjében. Ezek alacsony energiaigényű, Zener-diódás tápmegoldások, ahol egy soros kondenzátoron keresztül kapja a 230 V-ot. Így megspórolják a külön tápegységet, vagy hőtermelő soros ellenállást.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz csabyka666 #35591 üzenetére
Valamilyen izzólámpás terhelés mindenképpen kell neki, nem csak egy multiméter.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz [CS]Blade2 #35616 üzenetére
Profik elintézhetik egy fázisceruzával is, és a fázis rakosgatásával, de laikusnak jobban ajánlott rákötni a háromból két vezetékre egy elemet, akkut, vagy ami van.
Másik oldalon multiméterrel megkeresed a feszültséget, plusz/mínusz alapján be is tudsz azonosítani kettőt, harmadik a maradék.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz [CS]Blade2 #35626 üzenetére
Az összekötő párhuzamos vezeték szabadon felcserélhető, de ha valamilyen rendszert is szeretnénk (például a kapcsolók azonos állásában világítson a lámpa), azt egy cserével utólag el lehet intézni, szükség esetén.
Egyébként mindegy, a feladatát mindenképpen ellátja.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz darvinya #35639 üzenetére
Tehát beszéltünk itt az alternatív, majd keresztkapcsolós, utána impulzusrelés megoldásról.
Ehhez képest manapság én már azt tapasztalom, hogy a társasházakban a mozgásérzékelős lámpákra állnak át, egyre több helyen. TV-szerelőként sok helyen járok, onnan tudom. Megtakarítás, mert nem ég a villany egyszerre az egész házban, hanem mindig csak ott, ahol éppen kolbászol valaki.
Saját előszobámban kb. 15 éve szereltem fel ilyen mozgásérzékelős cuccot.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz tornas #35662 üzenetére
Óraszerű, mechanikus szerkezettel megoldják a szakaszos be-ki kapcsolást, gyakorlatilag válaszoltál a saját kérdésedre.
Lehet hallani is, ahogy bekapcsolgat, hálózatot is megránthatja (villanyt a konyhában), ebből is észre lehet venni.
(#35660) vilmaboy
Olyan relét kellene keresni, ami szétszedhető és le tudsz belőle tekercselni annyit, hogy behúzzon alacsonyabb feszültségről. De számolni kell azzal is, hogy utána valamivel nő a tekercs áramfelvétele (hiszen épp ez a cél), melegedni is jobban fog.
[ Szerkesztve ]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz vilmaboy #35660 üzenetére
Illetve van más megoldás is, amit régebben magam is alkalmaztam, csak előbb nem jutott eszembe. A tekercselős mód is általam kipróbált egyébként, 24 --> 12 V-ra.
Egy kondenzátort kell tápfeszültségre tölteni, majd a bekapcsolás pillanatában hozzáadni a táphoz. A kondi rögtön ki is sül, de tartáshoz már elég a féltáp is. Hátránya, hogy kikapcsolás után meg kell várni, míg ismét feltöltődik a kondenzátor, különben nem bír behúzni, ha túl hamar indítanánk ismét.
Valahogy így nézett ki, de alábbit nem én rajzoltam, hanem itt találtam: [link]
Kondenzátor nálam volt vagy 1000 µF.
[ Szerkesztve ]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz atesss #35667 üzenetére
Nincs áramfelvétele, miután a kondenzátor feltöltődött, ami nem tart sokáig, de képen látható 10 µF igen karcsú, azt addig kell növelni, míg elegendő energiát tud felhalmozni a relé meghúzásához.
Alacsony tápnál sajnos már számíthat a soros diódán eső feszültség is.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz atesss #35669 üzenetére
Műszerrel nem mérhető tápáram, a tranzisztor alapállásban nem vezet, gyakorlatilag.
Diódának meg csak a relét kell elbírnia, annak is csak a csökkentett tartóáramát.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz vilmaboy #35672 üzenetére
Nem tudom, annál a rádiónál az adáskapcsoló milyen áramigényű, tápot kapcsol, vagy csak valamilyen vezérlőáramot (tranzisztor bázisa vagy ilyesmi), de esetleg optocsatolóban is lehetne gondolkodni, megfelelő körülmények esetén.
Vagy a relét külön telepről táplálni, vagy a rádió tápjáról, a kapásjelző pedig egy tranzisztor közbeiktatásával kapcsolná a relé tekercsét.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz atesss #35681 üzenetére
Közben én is lerajzoltam, a fotók alapján valahogy így:
Szerintem, amikor esik az inga, az L1-ben indukált feszültség a tranzisztort zárva tartja.
Középállástól felfelé haladva viszont a T1 nyit, az L2 rásegít az inga mozgására, vagyis emeli azt, ezáltal betáplálva azt a kis energiát, amivel pótolja a súrlódási veszteségeket.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz atesss #35681 üzenetére
A közös pontot másképp rajzoltad, de én az egyik fotóról azt vettem le, hogy a pozitívra megy mindkét vég.
Egyébként ez volt az utolsó pont, amit nem értettem, míg ezt meg nem láttam:
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz atesss #35688 üzenetére
Hiába mozog oldalirányba, attól még változik a tekercs és a vasmag egymáshoz viszonyított helyzete. Egyébként a mozgórész permanens mágnes, vagy sima lágyvas? Mert én mondjuk mágnesben gondolkodtam eddig.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
-
Kernel
nagyúr
Nemrég szóba került a topikban a master-slave switch nevű áramkör, amire találhatók rajzok Google kereső, illetve képkeresőben is.
Csak neked a slave-kimenetre relét kellene kombinálni: [link] [link]
De azt nem tudom, hogyan gondoltad, amikor például megy a fűtés, bekapcsolod a mikrót, erre az automatika lekapcsolná a fűtést, de addigra már a gyors áramimpulzus lenyomja a biztosítékot.
Vagy más a helyzet, ha csak az előzetes reteszelés a célod.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
Így a képek és a hibajelenség alapján meg lehet állapítani hogy mi romlott el?
Nem. Panel alját kellene megnézni, nincs-e valahol hibás forrasztás, üzem közben reagál-e kocogtatásra, mozgatásra stb.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz atesss #35709 üzenetére
Az áramváltó eszembe sem jutott, ez egy nagyon jó ötletnek tűnik !
Egyébként múltkor, az egyik linken szerepelt az áramváltós megoldás is, de kétségtelen, hogy a Hall-elemes panel praktikusabbnak tűnik, mert kész egység.
A lakatfogós műszer viszont gondolom, csak egyszerű indukciós fémhurok (1 menetes tekercs), aminek a jelét felerősítik. Ott eleve adott a galvanikus leválasztás is.
Az IC-s megoldásnál meg ennyi:
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest