Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • marsu

    veterán

    válasz (Darkwood) #8122 üzenetére

    Pacsi Darkwood!

    Kellemes estét neked is és mindenkinek!

    Este van este van ....

    Este van, este van: kiki nyúgalomba!
    Feketén bólingat az eperfa lombja,
    Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
    Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
    Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
    Lomha földi békák szanaszét görögnek,
    Csapong a denevér az ereszt sodorván,
    Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

    Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
    A gazdasszony épen az imént fejé meg;
    Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
    Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
    Ballag egy cica is - bogarászni restel -
    Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
    Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
    Egy iramodással a pitvarba terem.

    Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
    Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
    Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
    Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
    Benn a háziasszony elszűri a tejet,
    Kérő kis fiának enged inni egyet;
    Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
    Mint csillagok közé nyájas hold világa.

    Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
    Ő a legnagyobb s szebb... a hajnali csillag.
    Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
    Csak vasalás híja,... s reggel ünnep lészen.
    Körűl az apróság, vidám mese mellett,
    Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
    Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
    Az világítja meg gömbölyű arcukat.

    A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
    Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
    Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
    E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
    Legalább így szokta mondani az apjok,
    Noha a fiú nem imádságon kapkod:
    Jobban kedveli a verseket, nótákat,
    Effélét csinálni maga is próbálgat.

    Pendül a kapa most, letevé a gazda;
    Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
    Kutat az apró nép, örülne, ha benne
    Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
    Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
    Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát... kis nyúl!
    Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
    Kinálják erősen káposzta-levéllel.

    A gazda pedig mond egy szives jó estét,
    Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
    Homlokát letörli porlepett ingével:
    Mélyre van az szántva az élet-ekével.
    De amint körülnéz a víg csemetéken,
    Sötét arcredői elsimulnak szépen;
    Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
    Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

    Nem késik azonban a jó háziasszony,
    Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
    Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
    Arra tálalja fel az egyszerü étket.
    Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
    De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
    Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, -
    Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

    De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
    Valami szegény kér helyet éjtszakára:
    Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
    Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
    Visszajő a lyánka, az utast behíván.
    Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
    „Isten áldja meg a kendtek ételét is,
    (Így végezi a szót), meg az emberét is.”

    Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
    Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
    Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb -
    Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
    Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
    Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
    Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
    Természete már ez magyar embereknek.

    De mikor aztán a vacsorának vége,
    Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
    Megered lassanként s valamint a patak,
    Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
    (1)Beszél a szabadság véres napjairul,
    S keble áttüzesül és arca felpirul,
    Beszél azokról is - szemei könnyben úsznak -
    Kikkel más hazába bujdosott... koldusnak.

    Elbeszéli vágyát hona szent földére,
    Hosszu terhes útját amíg hazaére.
    (2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
    Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
    És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
    „Meséljen még egyet” - rimánkodik szépen.

    „Nem mese az gyermek,” - így feddi az apja,
    Rátekint a vándor és tovább folytatja:
    Néma kegyelettel függenek a szaván
    Mind az egész háznép, de kivált a leány:
    Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
    Pirulva kérdezi tőle... testvérbátyját:
    Három éve múlik, hogy utána kérdez,
    Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

    Este van, este van... a tűz sem világit,
    Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
    A gyermek is álmos, - egy már alszik épen,
    Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
    Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
    Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
    Majd a földre hintik a zizegő szalmát...
    S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

    Press any key to continue ...

Új hozzászólás Aktív témák

Hirdetés