Resident Evil - 100 millió felett a teljes széria

A harmadik rész felújított kiadásának megjelenésével a Capcom híres szériája egy hatalmas mérföldkövet ért el.

Hirdetés

Számos sikeres széria tartozik a Capcomhoz, ezek többségéből az elmúlt években több 10 milliót adtak el, azonban a dobogó három helyezettje már jó ideje nem változott. A legnépszerűbb sorozatok közül a Mega Man franchise áll a harmadik helyen, ezt követi a Monster Hunter, majd a legelső pozícióban továbbra is a Resident Evil áll. Március végén érkezett a hír, hogy már 98 millió példánynál áll a teljes széria, amelyhez hozzájött újdonságként a 3. epizód felújítása, amelyből pedig már több mint 2 milliót eladtak. Ezzel együtt sikerült átlépni a 100 milliós álomhatárt, amely kifejezetten remek teljesítmény.

Egyelőre nem tudjuk, hogy mit tartogat számunkra a jövő, a pletykák szerint már készül a Resident Evil 4 felújítása, miközben a háttérben már a Resident Evil 8-on dolgoznak a szakemberek.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Előzmények

  • Resident Evil 3 Remake teszt

    Tavaly a Resident Evil 2 felújítása fantasztikusan sikerült – és most a harmadik epizód is megkapta a maga ultramodern felújítását. Vajon ezt is csak dicsérni lehet?