A siker után
Ha egy üzlet beindul…nos, ha egy üzlet beindul, akkor abból még nagyobb üzlet lesz. Márpedig a Resident Evil 2 óriási üzletnek bizonyult, amikor 1998-ban megjelent. A csaknem hatmillió eladott példány kolosszális eredménynek számított, olyan gigantikus profitot termelve, amely nem hagyott más választást a Capcomnak, mint számos folytatás fejlesztésének egyidejű elindítását. A második rész megjelenését követő hónapban így négy másik epizód volt fejlesztés alatt: egy játék a Segának és egy a Nintendónak, a harmadik rész a Sonynak, illetve egy kísérletezős, akciójátékos mellékszál, szintén PlayStationre. Amikor azonban kiderült, hogy az óceánjáró hajóra tervezett „rendes” harmadik rész elkészülte túlontúl sok időt venne igénybe, ezt a Resi-téren tapasztalatlan csapat által készített mellékszálacskát léptették elő, bővítették ki,alakították át villámgyorsan, és ez lett végül a még 1999-ben megjelent Resident Evil 3: Nemesis. És most, bő húsz évvel később, a történelem nagyjából megismételte magát.
A tavalyi Resident Evil 2 Remake pompás minőségben, mind rajongók, mind újoncok által ünnepelt módon modernizálva dolgozta fel a sorozat talán legnépszerűbb klasszikus epizódját. Most, csupán egy évvel később már itt van a harmadik rész újjáalkotott verziója is. (Már három éve készült, nem hirtelen, összecsapott munkáról van szó.) Ez még elődjénél is látványosabb lett, de hogy már most ítéletet mondjak felette, sajnos látszanak rajta a két évtizedes események nyomai éppen úgy, mint az, hogy ezúttal is egy Resident Evil-téren kevésbé tapasztalt csapatnak köszönhetően jött létre.
No de térjünk vissza az alapokhoz (és innentől fogva már a Remake-ről lesz szó): a történet középpontjában Jill Valentine, a sorozatindító játék egyik hőse áll, aki most egy, a Spencer-kúriánál is szörnyűbb helyen találja magát: a zombik által lerohant Raccoon City utcáin kellene valahogy életben maradnia. A történet fele a Resident Evil 2 előtti órákban, másik része pedig nem sokkal Claire és Leon menekülése után játszódik, amikor az amerikai kormány már a városka lebombázását fontolgatja. Jill eleinte csak menekülne, de aztán belekeveredik egy klasszikusnak mondható árulásos-vakcinás-umbrellás eseménylavinába, így keresztül-kasul be kell járnia a várost, illetve az az alatt található területeket. Noha nincs külön kampány építve rá, de ezúttal is van egy másik hős: az Umbrella egyik zsoldosa, a szénaboglya-hajú Carlos Oliveira két alkalommal is irányítható lesz.
Hangulati szempontból a játékot nyitó fejezetek számítanak a legnagyobb váltásnak a Resident Evil 2 után: noha pár pillanatra ott is ki lehetett lépni Raccoon City utcáira, de ez az első alkalom, hogy szabadon bejárhatjuk a zombioffenzíva hatására összeomlott, vagy legalábbis összeomlóban levő városka néhány utcáját. Nyilván nem GTA-riválisról van szó, ám miközben próbáljuk beindítani a civileket remélhetőleg a városból kimenekítő metrószerelvényt, a játékbolttól a fánk-falatozóig, az autójavítótól gyógyszertárig, a fegyverüzlettől a magánlakásokig egy sereg épületet szabadon bejárhatunk. A játék ezen része sokkal kidolgozottabb lett, mint az eredeti verzió szűk folyosói – már-már hihető, hogy ez egy valódi város. Ezt nyilván nem csak a grafikára értem, hanem arra is, hogy milyen jó érzékkel bővítették ezeket a területeket, hogy mennyi új utca és bolt van körülöttünk érdekes berendezésekkel, félig-meddig rejtett ellátmánnyal, és persze törmelékkel, akadállyal, lángoló rendőrautóval.
[+]
Azonban ami a játékmenetet illeti, ezek a nyíltabb részek (amik azért más játékok mércéihez mérve így is szűk utacskák csupán) valahogy nem működnek annyira. A belső tereken sokkal hatásosabb a Resident Evil horrorja, sokkal hangulatosabb a lassú felfedezés, mint odakint. Amikor egy rövid, de mészárlással teli kiruccanás során felkeressük a második rész rendőrközpontját, vagy amikor egy hatalmas kórház félhomályosan félelmetes folyosóit rójuk, a félelem sokkal zsigeribb, mint amikor az egyébként nem sokkal szélesebb utakon manőverezünk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
