Az Aniplex és a Cut to Bits tavaly májusban bejelentették, hogy egy teljesen új játékon dolgoznak, amely a Venture to the Vile címet kapta. Ez lényegében egy történet központú metroidvania lesz, amelyben egy kisváros megmentése lesz a célunk, a ránk törő lények legyőzéséhez pedig akár úgy is dönthetünk, hogy a bennünk rejlő szörnyet is felhasználjuk. Ahogy a csapat ígérte, nemrég befutott a PC-s kiadás, amelyhez kaptunk egy rövid launch trailert is, ezt nézhetitek meg lentebb. A készítők állítása szerint a későbbiek során PlayStation 4-re és PlayStation 5-re is kiadják a programot, de utóbbiakhoz pontos dátumot egyelőre nem kaptunk.
Premier előzetest kapott a Venture to the Vile
![](http://cdn.rios.hu/dl/cnt/2024-05/190539s.jpg/100)
Befutott a PC-s kiadás, a későbbiek során PlayStationre is megkapjuk a játékot.
- Írta: oriic
- Forrás: GAMEPOD.hu
Hirdetés
Percről percre
it Gyorsabban és olcsóbban fejlesztene AI-chipet az Amazon, hogy megkerülje az úgynevezett NVIDIA-adót.
it Miközben az iOS-re visszatér az EU-ban a Fortnite, a Samsung alkalmazásboltját elhagyja.
it A Meta felügyelőtanácsa közölte, hogy a cég szabályzata nem kellően tiszta a valódi embereket ábrázoló, AI-generálta szexuális tartalmak kapcsán, ezeket pedig meg kell állítani.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Dokkolóként is szolgáló, 4K-s monitoróriás az Eizo keze nyomán
ph A 108 cm-es képátlóval érkező modellt elsősorban irányítóközpontokba, vezérlő- és kereskedőtermekbe szánják.
PCI Express 5.0-s Team Group SSD a szerényebbik fajtából
ph A kétféle tárhelymérettel választható újdonság a januárban debütált GE PRO olcsósított változatának tekinthető.
Segíthetne a GPU-knak a legmostohábban fejlesztett shader modell funkció
ph A Wave Matrixot eredetileg a shader modell 6.7-hez tervezték, de még a 6.8-ban sem lesz benne.
Új táblagéppel készülhet a Red Magic
ma A legerősebb androidos táblagép címére hajtanának vele idén is.
Minden kiszivárgott a Google telefonokról és fülesekről
ma Renderen minden Pixel Buds Pro 2 és Pixel 9 Pro színváltozat, plusz a kulcsinformációk.
Passzív hűtésű csúcs-Radeonokat hozott az ASRock
ph A Radeon RX 7900 XT és XTX Passive modellek a tartalomkészítőket célozzák meg.
Megfutotta kötelező Geekbench körét a Xiaomi 14T Pro
ma A globális változat a Dimensity 9300 Plus köré épül, 12 GB RAM is dolgozik benne, de egy régebbi tesztverziót csinált meg.
- Két HMD telefont kapott India
- Fortnite - Battle Royale & Save the World (PC, XO, PS4, Switch, Mobil)
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- 5.1, 7.1 és gamer fejhallgatók
- A Qualcomm és a Sony is kevesebb megrendelést kaphat az Apple-től
- Azonnali alaplapos kérdések órája
- Google Pixel topik
- SSD kibeszélő
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- Steam, GOG, Epic Store, Humble Store, Xbox PC Game Pass, Origin Access, uPlay+, Apple Arcade felhasználók barátságos izgulós topikja
- További aktív témák...