PC mellett PlayStation konzolokra is megjelenik a Venture to the Vile

A jövőre érkező alkotás demója bárki számára elérhet lett Steamen.

Az Aniplex és a Cut to Bits idén májusban bejelentették, hogy egy teljesen új játékon dolgoznak, amely a Venture to the Vile címet kapta. Ez lényegében egy történet központú metroidvana lesz, amelyben egy kisváros megmentése lesz a célunk, a ránk törő lények legyőzéséhez pedig akár úgy is dönthetünk, hogy a bennünk rejlő szörnyet is felhasználjuk. Korábban csak arról volt szó, hogy a jövőre érkező program csak PC-re lesz elérhető nemrég azonban kiderült, hogy PlayStation konzolokra is megkapjuk a végső változatot.

A játék egy legutóbbi előzetese

A Venture to the Vile megjelenési dátuma nem ismert, annyit tudunk csak, hogy valamikor 2024-ben debütál PC-n, PlayStation 4-en és PlayStation 5 platformokon. A PC-s demó továbbra is letölthető Steamről.